Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 1-2. szám - Paskai László: Gondolatok a Fides et ratio enciklikáról
A Szentatya legújabb enciklikája is az említett kérdésekkel foglalkozik, az említett alapproblémára akar választ adni. Tanításának a jellegzetességében eltér az előzőektől. Jellegzetessége az, amit a címe is kifejez: fides et ratio; vagyis a hit és az ész kapcso- latáról szól. Az észről, mint az emberi megismerésnek és gondolkodásnak a képessé- géről szól, amellyel megismerhetjük az igazságot. Ennek megfelelően kifejezetten nem a hit és a tudomány kapcsolatát elemzi, hanem az észről, mint emberi képességről be- szél. A mai kulturális és filozófiai gondolkodásmód tagadja, hogy az ész meg tudja is- merni az igazságot, és csak utilitarista, funkcionalista, matematikai, szociológiai be- állítottságú. Ilyen formán a filozófia elveszíti a metafizikai dimenzióját, és a tapaszta- lati tudományok adják az észszerűség összetevőit. Ennek következménye a mai gon- dolkodásmódban, hogy a tudományos ész nem ellenfele a hitnek, mert nem is foglal- kozik a lét végső igazságaival; tárgya az, ami a tapasztalhatóság körébe tartozik. Az észszerűségből kikerül minden, ami nem tartozik a tudományos ellenőrizhetőség te- rületéhez. Ez vonatkozik a hitre is, amely ilyen módon kikerül a tudomány köréből, és csak bizonyos szimbolizmussá, szentimentalizmussá válik. A mai szellemi légkörben az enciklika erővel és meggyőződéssel hangoztatja, hogy az ész rendelkezik azzal a képességgel, hogy - adottságainak a korlátain belül ugyan - megismerje Istent, az emberi egzisztencia alapigazságait, a lélek szellemiségét és hal- hatatlanságát, a természetes erkölcsi törvényt. Ilyen módon szemben áll azokkal a fi- lozófiákkal vagy elméletekkel, amelyek kizárják az ember képességét a metafizikai igazság megismerésére (amilyen a pozitivizmus, materializmus, scientizmus, historicizmus, relativizmus, nihilizmus, stb.), és éppen ezáltal védi az ember méltósá- gát, indítja az olyan kérdésekkel való foglalkozásra, amilyen a létnek, az embernek, a világnak a végső értelme. A Szentatya szándéka, hogy a mai szellemi életben minél több területen eligazítást adjon, ebben a szellemi miliőben tárja az Egyház elé a katolikus tanítást. Ezt tette a «Veritatis splendor» kezdetű enciklikájában is, ahol a mai áramlatokkal szemben a ke- resztény erkölcstan alapjait fejtette ki, amelynek mintegy folytatása a jelen enciklika. Hasonló ehhez az «Evangelium vitae» kezdetű enciklika, amely az emberi életet védi fogantatásától egészen természetes haláláig. Éppen ebben mutatkozik meg a Szentatya tudatos felelősségvállalása a tanításban, mert benne kifejezetten apostoli tekintélyre hivatkozva fogalmazza meg a keresztény alaptanítást. Ezt a komoly szándékot állítja elénk az enciklika keletkezése is. Az első kézirat már tizenkét évvel előbb elkészült. A megjelenésig eltelt hosszú idő mutatja az alapos elő- készítést és a téma fontosságát. Természetesen sokan közreműködtek az anyag élőké- szítésében, de végső fokon a pápa munkáját tartalmazza. Amint az enciklika bemuta- tásakor kiemelték: a pápa keze nyomát határozottan magán viseli a szöveg. Az alapkérdést a Szentatya stílusának megfelelően egész egyszerűen teszi fel. A be- vezetés címe a régiek bölcsességét idézi: ״Ismerd meg magad". Majd ezt olvassuk: ״Ha beletekintünk az ókori történetírók műveibe, világossá válik, hogy a Föld legkülönbö- zőbb tájain, ahol nagyon eltérő kultúrák éltek, ugyanabban az időben ugyanazok az emberi életet jellemző alapkérdések merültek föl? Ki vagyok én? Honnan jövök és ho- vá megyek? Miért van a rossz? Mi lesz a jelen élet után? E kérdések megtalálhatók íz- rael szent írásaiban is, fölmerülnek a Védákban éppúgy mint az Avesztában, de meg- találjuk őket Konfuciusz és Lao-Cse írásaiban éppen úgy, mint Tirthanakara és Budd- ha beszédeiben. Föltűnnek Homérosz költeményeiben, valamint Euripidész és Szofok2
