Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Fila Béla: Teológus az Egyházban
teológusok is hamar csatlakoztak ehhez a szemlélethez. Sajátos módon a magyar teológia mindig is erősen gyakorlati beállítottságú volt, arra törekedett, hogy a hívőkbe erőt öntsön, a kegyelmi életet fenntartsa. Kimondott elméleti vagy erősen vitatott kérdések, problémák erre a feladatra nem voltak alkalmasak. Ezt a magyar teológia nem is igen vette figyelembe. Az 50-es évek végén már látni lehetett a fejlődés irányát. A teológusnak fel kell venni a versenyt a mai élet elméleti és gyakorlati kérdéseivel, és az örök igazságokat a mai helyzethez alkalmazva kell kifejteni. Előtérbe kerültek a biblikus, a liturgikus, a lelkipásztori szempontok, a hitigazságok értelmezésénél is ezek voltak az irányítók. A lelkiséget pedig a hitigazságokra kell építeni. Az üdvösség individuális keresésével szembe kerül az egyházi, a közösségi szellem. Az evangélium szelleme megújította a teológiai gondolkodást. Ilyen lényeges kérdések kerültek a középpontba: Istent csak Jézus Krisztus által ismerhetjük meg; Jézus kegyelmi segítségét az egyházra bízta; a kegyelem kiáradása a szeretet által történik; a gondviselésre komolyan rá kell hagyatkozni; Isten országa ott mutatkozik meg, ahol az emberben több a hit, a remény és a szeretet; különbség van a Szentírásban a kinyilatkoztatott tartalom és az azt tükröző képszerű előadás között; lényegi egyöntetűséget kell keresni és nem az egyéni utakat; szélsőséges helyzetekben a középúton kell maradni; a Szentírás szövegének értelméről kell elsősorban elmélkedni; az egyház az üdvtörténetben él benne és annak kifejletét hordozza; az egyház nem külsőségekben él, hanem az evangélium szellemét kell követni. Ezek az alapvető teológiai gondolatok már a II. Vatikáni Zsinat szellemét is sugározzák, és a magyar teológiai gondolkodás is ezt az irányvonalat követte, és ezt képviselte elsősorban Gál Ferenc. A II. Vatikáni Zsinat után teljesen világos lett, hogy a hagyományos, latin nyelvű és önmagában lezárt, apologetikus beállítottságú teológiának lejárt az ideje. Az új szellemű teológia, az ún. kerügmatikus irányzat már a 30-as években elindult, amely úgy tárgyalja a hittitkokat, hogy segítséget adjon az igehirdetésnek. Gál Ferenc M. Schmaus teológiáját tanulmányozta és tette szemléletének alapjává. Prohászka Ottokár annak idején fölkeltette az érdeklődést a teológia iránt. Schütz Antal - Gál Ferenc elődje - abban volt nagy, hogy a skolasztikus dogmatikai tanítást európai szinten képviselte. Ugyanebben a szellemben művelte magas színvonalon közvetlen elődje Takács József is. Az új társadalmi rendszerben azonban új problémák jelentkeztek, a teológiát életközeibe kellett hozni, és ez volt Gál Ferenc legfontosabb célkitűzése, aki a katedrán a dogmatikát magyar nyelven adta elő és arra törekedett, hogy hallgatói értsék is, amit megtanulnak. írásaiban mindig is úgy fejezte ki a hittitkokat, hogy mindenki, az egyszerű ember is megértse, hogy miről van szó. A vizsgákon a leglényegesebb az volt, hogy érti-e a hallgató, amiről beszél. Egyik olvasója pedig így nyilatkozott könyveiről: ez az ember tud magyarul. Volt ugyan a magyar egyházban népszerűsítő teológiai irodalom, de ebből hiányzott a kellő nívó és céltudatosság. A zsinat új szemléletet és lendületet adott a teológiai kutatásnak és művelésének. Természetszerűleg átmeneti bizonytalanságot és feszültséget is okozott a múlt kritikus bírálata, a tudomány és a teológia újszerű kapcsolatának kialakítása. Sokan csak védekeztek, mások felvetették ugyan a problémákat, de igazán nem tudták azokat kezelni és megoldani. Sokan féltek az új történeti kritika szempontjaitól, a Szentírás, a hittételek újraértelmezésétől, és sokaknak ismeretlenek voltak a dogmafejlődés és a kinyilatkoztatás történetiségének új szempontjai. Csak igen kevesen tudták az új teológiai problematikát átfogó és megnyugtató módon kezelni ebben a korszakban. 6 =
