Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Fila Béla: Teológus az Egyházban
Hazánkban külön nehézséget jelentett, hogy nemigen volt a teológusoknak bátorsága és leleményessége megtalálni a hangot a hatalmi pozícióban lévő marxista valláskritikával, az ateizmussal, és az ideológiával. Sikeresen szelektálva vette át a magyar teológia a nyugati, főként a német teológia eredményeit, persze az is igaz, hogy a magyar teológiában kevés az eredetiség és megfelelő keret és erőforrás hiányában nem tudott önálló teológiai kutatásra vállalkozni. Sokszor csak arra szorítkozhatott a magyar teológia, hogy átveszi a kiforrott, megbízható eredményeket, és közvetíti a magyar egyház számára, hogy szellemi szinten fönntartsa a hitet a hívő közösségben, hogy egyszerűen közvetítse és életben tartsa a keresztény életet. A teológusok csak a legalapvetőbb hittitkok értelmezésére vállalkozhattak, de azt is úgy, hogy a hívő közösség számára továbbítsák, és hogy a kívülállókat és érdeklődőket is bekapcsolják a teológiai érdeklődés körébe. Hazánkban eleve nem volt talaja a nagy és önálló teológusnak, a részletkérdésekbe bonyolódó, elaprózott teológiai kutatásnak. A magyar egyház számára csak az az út volt járható, ha arra törekszik, hogy a hitet pozitívan kifejti, az adott körülményekhez igazodva megalapozza és kedvet teremt a hit követésére, vállalkozik a hit ébresztésére és fenntartására. Ezt az alapvető feladatot a magyar teológia el is végezte. Lelkipásztori színezete van a magyar nyelvű teológiának és ezért nem követte a hagyományos skolasztikus módszert, hanem a kerügmatikus és üdvtörténeti módszert vette át. Arra volt szükség, hogy az emberek pontosan tudják, amit Isten kinyilatkoztatott és az egyház tanít. Úgy tűnik, a magyar teológiának sikerült megőriznie a magas népszerűsítő szintet, hiszen a szellemi nívó elengedhetetlen kelléke a hatékonyságnak, de meg kellett elégedni a magas népszerűsítő szinttel, mert a főbb célkitűzés az volt, hogy a magyar egyház túlélje az adott helyzetet. Kritikus helyzetben nem adta föl az eszményt, szilárdan és rugalmasan alkalmazkodott az eszméhez. A magyar egyház része a világ egyháznak, és a megoldás csak onnan jöhet, a magyar teológusok pedig tudták, hogy a hazai körülmények között kell a világegyház szándéka szerint eleget tenniük az egyházi élet követelményének. Ebbe a megrajzolt keretbe illeszthető be Gál Ferenc teológiája. Gál Ferenc teológiája Gál Ferenc több évtizedes teológiai munkásságához fűződik a II. világháború utáni magyar dogmatika korszerűsítése és megújítása. AII. Vatikáni Zsinat szellemében dolgozta fel a dogmatika egész anyagát, az Újszövetségi Szentírást és az aktuális lelkipásztori teológiai kérdéseket. Gál Ferenc műveiben a felmerült új kérdéseket és a hagyományos régi anyagot egyszerűen, harmonikus egységben mutatta be. Általában a kerügmatikus, üdvtörténeti módszert követi a kérdések kidolgozásánál. Mindig szembenéz a problémákkal, feltűnés nélkül, érthetően átveszi és előadja a mai teológia eredményeit, sőt, néha még a spekulatív kutatás eredményeiről is tudósít. Kiegyensúlyozott teológiai érzékével kerüli a szélsőségeket, nem hódol divatos áramlatoknak, éppúgy megemlíti a kényes kérdéseket, mint a biztos eredményeket. Stílusa, nyelvezete egyszerű, érthető, tömör és megbízható. Gál Ferenccel való személyes találkozás első perceiben meglep, tartózkodó, szinte személytelennek tűnő magatartása. Azonnal a lényegre tér, mindig csak a megbeszélendő dolog, a megoldandó kérdés érdekli. De beszélgetés közben az ember megérzi, hogy nem is személytelen, hogy nagyon is isme— 7
