Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Szuromi Szabolcs: Erdő Péter: Az egyházjog forrásai. Történeti bevezetés
ERDŐ PÉTER Az egyházjog forrásai. Történeti bevezetés (Egyház és jog - Kiadványok a kánonjog és az egyházakkal kapcsolatos jog köréből 3) Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézet Szent István Társulat. Budapest, 1998. I-XX + 273 pp. A kötet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézet (PPKE KPI) első kiadványaként látott napvilágot. A szerző, Erdő Péter, kánonjogász, a PPKE KPI vezetője. Fő kutatási területe az egyházi alkotmányjog és a középkori kánonjogtörténet. Számos kánonjogi cikkein és a hatályos egyházjoggal kapcsolatos könyvein kívül kiemelendő a kánonjogi tudománytörténetről írt kézikönyve (Intruductio in históriám scientiae canonicae. Praenotanda ad Codi- cem, Roma 1990.). Ebben a munkájában Erdő Péter az egyházi jogtörténet egy másik területéről ad áttekintést, amikor a kánonjogi források történetébe kívánja bevezetni az olvasót. A könyv nemcsak a magyarországi tudomány területén számít hiánypótlónak (magyar nyelven az eddigi legrészletesebb kánonjogi forrás- történet BÁNK József, Kánoni jog, Toms. I-II. Budapest 1960-1963. első kötetében volt fellelhető), hanem a teljes kánonjogtörténeti irodalomban is. Alphons M. STICKLER bíboros méltán elismert latin nyelvű kézikönyve (História iuris canonici latini, História fontium, Torino 1950.) óta a kánonjog forrástörténetét átfogó módon bemutató, a legújabb kutatási eredményeket feldolgozó jelentősebb munka nem látott napvilágot. Ez többek között Stickler művének idő- és egyedülállóságát mutatja, amely megjelenéséig módszeresen feldolgozta a kánonjogi forrásokkal kapcsolatos irodalmat. Am az eltelt több mint négy évtized olyan új radikális kutatási eredményekkel szolgált, amelyek elkerülhetetlenné teszik az egyházjog forrásszövegeinek újbóli feldolgozását kézikönyvi szinten (vö. GAUDEMET, J., Le sources du droit canonique, Vlle-XXe siede. Repfres cano- niques. Sources occidentales (Droit canonique), Paris 1993.). Erdő professzor erre vállalkozik. Műve a témához képest gördülékeny stílusban, Sticklerétől részben eltérő struktúrában mutatja be a források kialakulását, szerkezetét, megjelölve a legjobb kritikai kiadásukat, illetve a legfontosabb szakirodalmat. Terjedelméből fakadóan nem teszi teljesen nélkülözhetővé Stickler könyvét, ám nem is ez a szándéka a szerzőnek. Szerkezetét tekintve a könyv kronologikus, azon belül szisztematikus rendben tárgyalja anyagát négy fejezetre felosztva. A munkát az egyházjog forrásaival kapcsolatos terminológiai megalapozás vezeti be (1-14.). Ezt követi első .fejezetként a ius antiquum időszakának bemutatása, azaz a Gratianus előtti források számbavétele és jellemzése (15-163.), majd ezután a szerző áttér a klasszikus kánonjog tárgyalására, ami a Decretum Gratiani-tól (1140) a Trent ói Zsinatig (1563) tart (165-216.). A harmadik feje74 KÖNYVSZEMLE .. , ·Χ .·.· ·. iíí V . ....
