Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Puskás László: To bee or not to bee
Néhány gondolat a görögkatolicitás eltávolodásáról az ősi keleti hagyományoktól Amikor a 20. század közepén az efféle vélemények először fogalmazódtak meg a nyugati íróasztalokon, nem egy görögkatolikus pap még a saját mellén végezte a lá- gerpriccsen fekve a sötétben a Szent Liturgiát, vagy magánlakások rejtekében, a rögtönzött oltár mellett gyűjtve össze a híveket. De azt semmiképpen sem tartotta alább- valónak a legszebb keleti Székesegyházban a leghagyományosabb módon elvégzettnél. A II. Vatikáni Zsinat (a már idézett LG, 23 ill. a Keleti Egyházakról szóló Dekrétum, 5) elismeri a keletiek saját liturgiái szokásai, teológiai és lelki örökségük, valamint külön jogrendjük létjogosultságát, kijelenti, hogy jogukban áll és kötelességük ezekhez igazodni, „mint olyanhoz, ami megfelel a hívek helyi szokásainak és megfelelőbbnek tűnik, hogy a lelkek javára váljon". Ez a megállapítás azonban implicite megkérdőjelezi a keleti hagyományokhoz való forszírozott, a hívek elvárásaitól, szokásaitól független, sőt azok ellenére megvalósuló visszatérést, például azt a papi gyakorlatot a lelkiségi-liturgikus-pasztorációs szférában, amely esetenként a lelkek java helyett akár a közösség megosztottságát is eredményezheti, sőt egy-egy részének az elvesztéséig is fajulhat25. Ami pedig a sajátosan keleti teológiai és lelkiség! örökséget illeti: „A keleti Egyházak, melyek igen fejlettek egyes kelet-európai országokban, a legutóbbi időkig komoly nehézségekkel találták magukat szemben hitük megvallása terén, mások pedig mindmáig nincsenek a teljes szabadság birtokában. Nagy mértékben ezek az Egyházak felelősek a kereszténység jelenlétéért azokon a területeken, és azért joguk van nyugati testvéreik részéről a tiszteletre, rokonszenvre és az önzetlen segítségre. Ők tudatában vannak annak, hogy azt az elemet reprezentálják, mely a mai Egyházat a gyökereivel köti össze, és főleg az világos számukra, hogy az Egyház egyetemességének és teljes katolicitásának a tanúi, hogy a lényeget illetően meg lehet őrizni a tiszteletreméltó keleti tradíciót a római Egyházzal való egységben. El kell ismerni, hogy ezt a hagyományt nem mindig övezte tisztelet, és ez különböző okokból volt így, az emberi bűnt se zárva ki... 25 Itt a saját liturgikus szokások betartása mellett a zömmel a múlt századtól megjelenő és elterjedt, a kényszerortodoxia időszakában nem nyilvános, de a hosszú évtizedekig latin templomba járó (már ahol volt erre lehetőség) görögkatolikus hívek által folyamatosan közösségileg is gyakorolt nyugati magán- és közösségi ájtatossági formákra gondolunk, melyek ma szinte spontán reflexként éledtek fel a hivatásukat ismét nyilvánosan gyakorló idősebb görögkatolikus papok és hívek körében - a szentségimádás, keresztúti ájtatosság, Jézus Szíve-tisztelet, a rózsafüzér, (ami amúgy is gyökereiben hagyományosan keleti imaeszköz), az első péntekre időzített, hívek tömegét jelentő gyónás szokása, az Ortodoxiában mára lassan már ismeretlen gyakori szentáldozás... Részint a ma már idős hívek az ősiség jeleként élik meg azt, hogy hitük megtapasztalásának effajta gyakorlatát ők már nagyszüleitől tanulták, de pasztorálisan se helyeselhető pl. a szentáldozás megtagadása a térdenállóRtól vagy mondjuk a századfordulón felállított keresztutak, szószékek kidobatása a visszakapott és hívek áldozatkészségéből rendbe hozott görögkatolikus templomokból a külföldi szemináriumokban elsajátított keleti hagyományokhoz, liturgikus és paraliturgikus gyakorlathoz való visszatérés jegyében, különösen mivel azok ismeretében és még kevésbé rendszeres és szerves, bensőséges művelésében ma még se papjaink, se híveink nem jeleskednek (ahogy sajnos a követendő példaként állított, esetleg a szomszéd utcában működő ortodox paptestvéreink se, akik viszont az általuk használt görögkatolikus templomokból nem dobták Id a szószékeket, a hívek érzékenységét respektálva. Azonban Jézus szívét lefestették a Boksay által készített mellékoltárképen, és és az ő Kis Szent Teréz képét is eltávolították). Ez a fontos és lényeges folyamat csak az okos, tanító és türelmes szeretet 36 ----------
