Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)

1998 / 3-4. szám - Várnai Sándor Jakab: A szerzetesség az egyházban

Ezt a szempontot elmélyítve, az ЕЕ dokumentum így emeli ki az ember szerepét: „Isten egyúttal megadja ennek az embernek a kegyelmet, hogy mély és szabad önátadással vá­laszoljon erre, amiben a konszekráció az ember részéről kifejezést nyer." (ЕЕ 5. pont) A konszekráció fogalomtörténetében ritkábban alkalmazzák az ember cselekvé­seként a konszekrációt. Ennek kiemelésére a se devovere, se mancipare igéket használ­ják. Ez az első két formula az Isten és ember közti kapcsolat - kissé elvont - sémájá­ban nézi a konszekrációt. A VC I. része (confessio Trinitatis) Herzig szempontjait kö­telezően kibővíti a szentháromságos vonatkozással. c) Consecratio in Trinitate. - Ennek nyomai már az ЕЕ dokumentumban megta­lálhatók. Ez a Jézusban megvalósuló konszekráció, amely őt minden konszekrációban közvetítővé teszi: „Jézus maga az, akit az Atya kiemelkedő módon fölszentelt és elküldött (vö. Jn 10,36). Ő telje­síti be az Ószövetség minden konszekrációját, melyek az 6 fölszentelésének előképei, és őbenne nye­ri el a konszekrációt Isten új, vele titokzatosan eggyé váló népe is." (ЕЕ 6.) Jézusban tehát konszekráció valósul meg. Ez érvényes időben visszafelé és előre is, vagyis beteljesít az Ószövetség minden konszekrációját, és őbenne valósul meg az „új nép" konszekrációja is. Ennek eszköze lesz a keresztség, amely minden embert be­vezet a jézusi konszekrációba. A Vita Consecrata is elénk állítja Jézus konszekrációját, de a Szentiélekben: „Jézus Istennek-szenteltsége világosságánál minden szentség forrásának, az Atyának kezdemé­nyezésében fedezhetjük föl az Istennek szentelt élet ősforrását. Ugyanis Jézus maga az, akit 'Isten fölkent Szentlélekkel és erővel'. (ApCsel 10,38) 'akit az Atya megszentelt és a világba küldött' (Jn 10,36). A Fiú magához ölelve az atyai konszekrációt, viszonzásul Neki szenteli magát az emberekért (vö. Jn 17,19): tiszta, engedelmes és szegény élete az Atya tervével való gyermeki és tökéletes azo­nosulásának kifejeződése (vö. Jn 10,30; 14,11). Tökéletes önátadása földi élete minden mozzanatá­nak a megszentelő Istennek-szenteltség jelentését adja." (VC 22.) Tehát az Atya és a Fiú közötti konszekráció van, a megtestesült Fiú a konszek­rációban valósítja meg és mutatja meg, hogy a Szentháromságban a Fiú viszontsze­reti az Atyát.13 Mint egyetlen közvetítő, Jézus lesz a közvetítője - papja! - minden konszekrációnak is Isten és ember között. Legteljesebb újszövetségi megfogalmazása a Zsid 9,14: „Krisztus az örök Lélek által önmagát ajánlotta föl szeplőtelen áldozatul Is­tennek". d) Ecclesia consecrat seu benedicat. - Végül, az egyház is konszekrál. Az egyház fogadja el a konszekrációt a nyilvános istentiszteleten, tehát ő is létrehozza a konszek­rációt, de a visszahatás is érvényesül: az egyház szentsége gyarapodik általa. „Ha az evangéliumi tanácsokra tett fogadalom általi konszekrációt az egyház színe előtti nyil­vános elköteleződés erősíti meg, mint Istennek adott végső választ, akkor az hozzátartozik az egy­ház életéhez és szentségéhez (vö. LG 44). Az egyház hitelesíti az ajándékot és közvetíti a Nagyon szépen kifejti ezt Arnaldo PIGNA: Megszentelt élet. Szent Gellért, Szeged, 1990. 115-122. o. = 75 = 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom