Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Várnai Sándor Jakab: A szerzetesség az egyházban
Ez már a fordításnál előjön. Mit jelent magyarul a „konszekráció" szó? „Megszentelés?" „Felszentelés?" „Odaszentelés?" Melyikkel fordítsuk le? Ki szentel, mit és kinek? Több idegen nyelvben az igei forma átment a köznapi jelentésbe: „XY tudós életét annak szentelte, hogy az atomi részecskéket tanulmányozza". „Időm nagy részét annak szentem, hogy..." A köznapi nyelvben is szerepel a kifejezés, hogy „valaki valamire szentel valamit". De önálló főnévi alakban hogyan fordítsuk le magyarra, hogy 'konszekráció'? Az egyik megoldás, hogy nem fordítjuk le - egyelőre ez a legvilágosabb (még akkor is, ha így a szentmisében az „átváltoztatást" jelenti). A zsinat utáni dokumentumok és teológiai művek nyomán több alanyról beszélhetünk.11 a) Deus consecrat. - A konszekrációban elsőbbsége Istennek van. Amikor ezt a vonatkozást akarják kiemelni, akkor kerül elő rendszerint a „megszentelt élet" fordítás. Isten megszenteli, önmagának lefoglalja a szerzetest. A fordítás viszont felveti a kérdést, hogy vajon Isten számára nem minden élet megszentelt? Összeegyeztethető- e a keresztény felfogással a szerzetes és nem-szerzetes ilyen elkülönítése a sacrum- /profanum síkján? Ez a megjegyzés a magyar fordítás jelentésárnyalataira vonatkozik, és nem vitatja Isten szerepét a konszekrációban. Itt felhasználok egy dokumentumot, amely magyarul még nem jelent meg: 1984-ben a Szerzetesi Kongregáció adta ki „Az Istennek szentelt életről szóló egyházi tanítás lényeges elemei" címmel.11 12 Ebben a dokumentumban fogalmazódik meg a legrészletesebben, hogy a szerzetesi élet alapja a konszekráció. „Ennek hangsúlyozásával az egyház előtérbe helyezi Isten kezdeményező szerepét és azt az életet átalakító kapcsolatot, amely a szerzetesi életre jellemző. A konszekráció isteni cselekvés. Isten meghív valakit, akit elkülönít, hogy az különleges módon átadja magát neki. Isten egyúttal megadja ennek az embernek a kegyelmet, hogy mély és szabad önátadással válaszoljon erre, amiben a konszekráció az ember részéről kifejezést nyert." (ЕЕ 5. pont) A LG 44-hez fűzött relatio pontosítja is, hogy az „et divino obsequito intimius consecratur" fogalmazás csak teológiai passzívumként érthető. b) Homo se consecrat (se devovet, se mancipat). - Az ember is alanya a konszek- rációnak, hiszen a szerzetesrendbe lépés, a fogadalom, a mindhalálig való hűség nem csupán Isten tette, hanem a keresztény ember szabad, felelős válasza. Isten kegyelmi hívására válaszol az ember, amikor az evangéliumi tanácsokra tett fogadalommal egy egyházilag elismert intézményben Istennek szenteli magát: „mindazok, akiket Isten az evangéliumi tanácsok megvalósítására hív, s e tanácsokat hűségesen követik, egész különlegesen az Úrnak szentelik magukat" (PC 1). Ha innen nézzük a dolgokat, akkor folyamodunk a vita consecrata „Istennek szentelt élet" fordításához, amely - legalábbis számomra - leginkább megragadja a konszekráció jelentésbeli gazdagságát: „Isten és ember cselekvésének titkát. Főnévi alakban viszont ez nehézkes: „Istennek szentelés", „Istennek szenteltség". 11 Herzig (123-124. old.) sémáját itt kibővítem, a krisztológiai és trinitárius szempont hozzáadásával. 12 Congregatio Religiosorum et Institutorum Saecularum, 1983. május 31. „Essential elements in the Church's teaching as applied to institutes dedicated to works of the apostolate" (OR(E) 8.6.1983, pp. 4-8.; EV 9, 180-283. old.------ 74
