Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Várnai Sándor Jakab: A szerzetesség az egyházban
Teológia 1998. 3-4. szám VÁRNAI JAKAB OFM A szerzetesség az egyházban I. A Szentlélek működése és a szerzetesi élet a VC-ban Úgy gondolom, nem igényel bizonyítást a Szentlélek Úristen működése és a szerzetesi élet közötti szoros kapcsolat. II. János Pál pápa a VC 6-ban a szerzetesség elsőjeleként azonosítható ókori keresztény csoportot idézi fel, akiket Lélek-hordozóknak (penumatoforoi) neveztek. A VC átfogó, sokrétű megközelítést gyakorol, és ennek következtében el tudja kerülni a Szentlélek túlságos „kisajátítását" a szerzetesi élet számára. Az I. rész teológiai alapvetésének mottója: confessio Trinitatis - az Istennek szentelt élet mint a Szentháromság megvallása. Ebben kiegyensúlyozott tárgyalást kap a szerzetesi élet és az egyes isteni személyek kapcsolata. Idézzük fel a Szentlélekre vonatkozó „appropriációt" (VC 19., lábjegyzetek nélkül, kiemelések tőlem): A Lélekben: a Lélektől megszenteltetve 19. „Fényes felhő árnyékolta be őket" (Mt 17,5). A színeváltozás egy jelentős spirituális értelmezése e felhőben a Szentlélek képét látja. Mint az egész keresztény lét, az Istennek szentelt életre szóló meghívás is szoros kapcsolatban áll a Szentlélek működésével. Az évezredek folyamán a Szentlélek tesz egyre újabb embereket fogékony- nyá arra, hogy egy ilyen elkötelező döntés megragadó voltát fölfogják. Az Ő hatása alatt bizonyos értelemben újra átélik Jeremiás próféta élményeit: „Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedessem." (20,7) A Szentlélek az, aki fölébreszti a tökéletes válasz vágyát; Ő irányítja e vágy növekedését, amikor érleli a pozitív választ, és támogatja a hűséges megvalósítást; Ő alakítja a meghívottak lelkét, amikor a tiszta, szegény és engedelmes Krisztushoz hasonlóvá formálja és ösztökéli, hogy elsajátítsa az Ő küldetését. Miközben engedik, hogy a Szentlélek állandóan a tisztulás útján vezesse őket, egyre inkább Krisztus-formájú személyekké, a föltámadott Úr különleges jelenlétének folytatásává válnak a történelemben. Az egyházatyák találó intuícióval filokáliának, azaz az isteni szépség iránti szeretetnek nevezték ezt a lelki utat. E szépség az isteni jóság kisugárzása. Akit a Szentlélek hatalma fokozatosan elvezet a tökéletes Krisztus-hasonlóságra, az elérhetetlen fényesség egy sugarát tükrözi, és földi zarándokúján eljut a fényesség kiapadhatatlan forrásához. így az Istennek szentelt élet az Egyháznak, mint menyasszonynak különlegesen mély kifejeződése, aki a Lélektől vezetve tükrözi magában a Vőlegény lényeges vonásait, hogy „dicsőségesen, szeplő, ránc és minden egyéb hiba nélkül, szentül és szeplőtelenül" jelenjék meg előtte (Ef 5,27). Azokkal szemben, akiket az Atya arra hívott, hogy vonuljanak vissza az emberi történelemtől, ugyanez a Lélek másokat - életállapotuknak megfelelően - a testvérek és nővérek szolgálatába állít és vezet, hogy az Egyház és a világ szükségleteinek megfelelően a különböző intézmények sajátos karizmáival hajtsák végre feladatukat. Ez a magyarázata annak, hogy az Istennek szentelt életnek oly sok fajtája van, s ezáltal az Egyház „gyermekeinek változatos kegyelmi ajándékaival úgy jelenik meg, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony" (vö. Jel 21,2),1 s minden eszköznek birtokában van, hogy küldetését a világban teljesíthesse. = 66 -------' PC 1.
