Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: A Szentlélek és a liturgia
tetben kiépülő egységet rombolják, nem lehet velük a Szentlélek, s ezért az ő áldozataik nem is lehetnek kedvesek Isten előtt (XII. fej.). Fabianus ellen intézett iratában újra tárgyalja e kérdést.63 Ismételten kijelenti, hogy a Szentlélek megszenteli az egyház áldozatát, és ezért megmarad a keresztény nép hitben és szeretetben egyesülve. Ebben a levelében is elsősorban azt emeli ki, hogy a szentmisében Krisztus haláláról emlékezünk meg, és a „Lélekhívás azért történik, hogy mi is utánozva Megváltónk példáját, meghaljunk a bűnnek és a szeretet adományát elnyerve, Istennek éljünk" A liturgiatörténeti szempontból is fontos Gelásius pápa, jelentős tanú az epiklé- zis szempontjából. Völterra-i Elpidiushoz írt levelében ezeket mondja: „a szent vallás, amely a katolikus hitszabályt követi és magának tiszteletet követel... ezt vallja: az isteni misztérium konszekrációjához a mennyei lélek segítségül hívása által jutunk el, és ha a pap az ő jelenlétét bűnökkel terhelten kéri, ítéltessék el"; sőt, - úgy tűnik - hogy a Lélek általi konszekrációt a szubsztanciális változás értelemében gondolja64 Az ő írásai alapján állíthatjuk, hogy az epiklézis Gelásius pápa idejében még megvolt a római liturgiában is. Watterich szerint65 Gelásius szavaiból azt is kielemezhetjük, hogy ő az epiklézisnek konszekráló erőt tulajdonított. Csak Gelásius után tűnik el az epiklézis a római liturgiából, illetve kevésbé explicit módon jelenik meg. Ez sajnálatos módon nagy hatással volt a többi nyugati liturgiákra is. A leggyakoribb vád a nyugati egyházzal szemben, hogy a II. Vatikáni Zsinatig a kánonban, a római liturgia kánonjában (I. eucharisztikus imádság) nincs epiklézis. A liturgiatörténészek viszont rámutanak arra, hogy a konszekrációt megelőző Quam oblationem kezdetű imádság és a konszekrációt követő Supplices te rogamus könyörgésben implicit módon jelen van a Lélekhívás. A római kánon szerkezetének elemzése alapján láthatjuk, hogy ezek az imádságok az epiklézis helyén vannak, illetve annak szerepét töltik be. A római kánonnak a konszekráció előtt és után is hasonló, három részből álló struktúrája van. A kánon egy áldó imádsággal kezdődik (Te igitur), folytatódik a megemlékezéssel, illetve a közbenjáró imádságokkal és befejeződik egy könyörgő, epiklézis jellegű imádsággal (Quam oblationem). A konszekráció után először jön az epiklézis, majd a közbenjáró imádságok és végül a záródicsőités (Per quem...).66 Y. Congar is elismeri, hogy ezek az imádságok az epiklézis helyén vannak, de konszekráló és pneumatológiai jellegük nem egészen nyilvánvaló és vitatható.67 Legtöbben a konszekrációt követő „Supplices te rogamus" kezdetű könyörgésben látják kifejezve az epiklézist. Egyébként a firenzei uniós zsinaton is a keletiek az ő epiklézisükkel párhuzamba helyezték a supplices imádságot: mi csak azt tesszük, - mondták, - a Szentlélek könyörgésével, amit ti, amikor a kánonban mondjátok: jube haec perferri per manus sancti Angeli tűi.68 Többen, így például Hoppe69 azon a véle63 „Agnosce igitur quid in offerendis sacrificiis agitur, ut exinde intelligas quare ibi adventus sancti Spritus postuletur" - vő. Contra Fabianum framenta. Fragm. XXVIII (PL 65,790). 64 Adv. Eut. III, 14,: „...in hanc divinam transeunt, Sancto Spiritu perficiente, substantiam" 65 Der Konsekrationsmoment im heiligen Abendmahl, Heilderberg, 1896, 141. 66 Sematikusan ábrázolva: А - В - C: Quam oblationem, konszekráció, C: Supplices - В - А. 67 CONGAR Y, Credo nello Spirito Santo (fordítás), 3. köt., Brescia 1983. 258. 68 SZABÓ S., Expositio S. Liturgiáé S. Joannis Chrysostomi, Ungvarini, 1902, 253 69 Vö. HOPPE, Die Epiklesis der griechieschen und orientalischen Liturgien und der römischen Consec- rationskanon, Schafhausen, 1864, 95-210. 24 ------------
