Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: A Szentlélek és a liturgia
vánvalóbb a Szentlélek sajátos liturgikus jelenléte. Egyik valószínű ok az, hogy ebben az időben szűnik meg az a gyakorlat, hogy a celebráns saját maga fogalmazza meg a liturgikus szövegeket, a másik pedig a Szentlélekről szóló tanítása tisztázódása az I. konstantinápolyi zsinathoz (381) kapcsolódóan. A Szentlélekről szóló tanítással együttfejlődő epiklézis-tan nyomon követhető a keleti anaphora (kánon) szövegekben. Egy nagyon korai fejlődési fok tükröződik a keleti-szír Addai és Mari apostoli liturgiákban, a legtökéletesebb forma pedig a Krizosztomosz féle liturgiában jelenik meg.38 A keleti-szír liturgia még csak így fogalmaz: „Jöjjön el az Úr, Szentlelked, és pihenjen meg kelyhed áldozatán, és áldja, szentelje meg azt, hogy mindazoknak, akik előtted kedvesek voltak nyújthassa az Úr bűneik bocsánatára, a halálból való föltámadás reménységére, a mennyek országában való új életre". Ez az epiklézisforma Hippolütosz epiklézisére emlékeztet. Mindkettőnél közös, hogy megvan benne a Lélekhívás az adományokra anélkül, hogy kifejezetten szólna Krisztus testévé és vérévé való átváltozásukról. A következő fejlődési fokot az egyiptomi bazil-liturgia epiklézisében láthatjuk. Ez már leírja a Szentlélek hatását az adományokra.39 Kétféle hatásról is beszél az imá- dáság (megszentelés és önátadás), de a mindenkori átváltozás! folyamatnak (a kenyér Krisztust testévé és a bor Krisztus vérévé) kezdete és végpontja még nincs a későbbi pontossággal megfogalmazva. Az epiklézis lényegét a a Krizosztomosz féle liturgia fogalmazza meg legvilágosabban. Ez már az átváltoztatás folyamatának nemcsak kezdő és végpontját jelöli meg, hanem azt is kifejti az epiklézis szavaiban, hogy a kon- szekráció a Lélek erejében megy végbe: „átváltoztatván a te Szentlelkeddel" (metabalón tó pneumati szu tó hagió). Az epiklézis kérdésének, - a keleti- és nyugati egyház közötti vita miatt - gazdag irodalma van.40 5. Salaville41 az, aki több szempontból is kifejti a témát, továbbá bőségesen hoz idézeteket a nyugati egyház hagyományából is, hogy tárgyilagosabban ítéljük meg az epiklézis kérdés történeti vitáját. Az első, akiről egészen biztosan mondhatjuk, hogy a liturgikus epiklézisre hivatkozik, Nagy Szent Baszileosz A Szentlélekről írt munkájában beszél olyan egyházi szokásokról, melyeket nem a Szentírásból, hanem a hagyományból tanultunk. Ilyenek a keresztvetés, a keresztkút-szentelés, a háromszori alámerítés, és ilyenek az epiklézis szavai is (rhémata tész epiklészeosz), melyeket a hálaadás kenyerének és az áldás kelyhének konszekrációjakor mondunk.42 Aranyszájú Szent János tanúságot tesz ugyan a liturgikus epiklézisről, de épp oly határozottan kijelenti azt is, hogy a konszekrációt egyedül az Úr szavainak köszönhetjük.43 Szent Efrém írásaiból az de38 SCHULZ H. J., Die byzantinische Liturgie. Vom Werden ihrer Symbolgestalt = Sophia 5 (Freiburg 1964), 154 - 176. 39 Vö. hagiadzein és anadciknümi hagia tón hagion. 40 Magyar nyelven: MIHÁLYFIÁ., Az epiklézisről, in Hittudományi Folyóirat, 1908, III-IV füzet., KOZMA J., Az átlényegülés időpontja a szentmisében, in Keleti Egyház 2(1935) 13-20. szám; RUSZNÁK M., Epiklézis, Eperjes 1929. A téma mai megközelítésének összefoglalása: McKENNA J. H., The Eucharistic Epiclesis in twentieth century theology (1960-1966), in Eph. Liturgicae 90(1976) n. 3-4, 289-329; n. 5-6, 446-482. 41 SALAVILLE S., Epiclése eucharistique, in Dictionnaire Theo!. Cath. V, 1913, coll. 194-300. 42 De Spiritu Sancto, 27. 43 De proditione Judae I. nr. 6 PG 49, 379. 20
