Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Rauber, Karl-Josef: Az egyházzal a jövőbe a Szentlélek vezetésével
Egy tartalmilag is megalapozott és együtt megélt hitbeli identitást a jövőben csak akkor lehet fenntartani, ha az a konszenzus megtalálásának és megállapításának általánosan elfogadott és tevékenyen hordozott struktúráira tud támaszkodni. Máskülönben mind az intézményes Tanítóhivatal, mind a szinodális elem (zsinat, püspöki szinódus, egyházmegyei szinódus, tanácsok) az Egyházon belül mind több hívő számára idegen testté válik, amely azután az Egyháznak mind jobban hivatali egyházi- és nem communio-jellegét erősíti. A struktúráknak a konfliktusok leküzdése és a konszenzus megtalálása érdekében való folyamatos javításának készsége jó ismérvül szolgál ahhoz, hogy az önazonosságért végzett szolgálatot megkülönböztessük a lélek nélküli konzerválástól. A Szentlélek identifikáló ereje azáltal is megmutatkozik az egyházi intézményekben, hogy ezek az evangélium szolgálatát új történelmi helyzetekben is félelem nélkül végzik, s a közös hitben megtalálják az e helyzeteknek megfelelő identitást. Ezzel szemben az egyházi intézményekben lévő konzerváló mentalitás mereven ragaszkodik ahhoz, ami mindig is volt, és ezáltal a megváltozott helyzetben az evangélium nem tudja kifejteni üdvösséghozó és az új helyzetnek pont megfelelő hatását. Az egyes hívők számára lényeges, hogy ez a hitérzék működésbe lépjen és életben maradjon. Ez nem egyedül az egyházi Tanítóhivatal feladata, hanem a híveknek az evangéliummal és a Szentlélek vezetésével szembeni felelősségéből is adódik. Az egyházi Tanítóhivatal szolgálata a fent vázolt formában csak akkor válik lehetségessé, ha a hívek - engedelmes magatartásban - élnek ezzel a felelősségükkel. Hit és engedelmesség nem választható el egymástól, ahogy azt Szent Pál a Római levélben Ábrahám példájával szemlélteti. Megfontolásaim végén szeretném mindannyiunk felé kifejezni azt a kérést, hogy a jelen egyházi helyzetet éber figyelemmel kísérjük. Néhány dolog, ami első látásra nehézségnek és válságnak tűnik, semmiképpen sem szabad hogy elbátortalanítson minket, hanem az idők e jeleiben Isten Lelkének ujját kell meglátnunk, aki az Egyházat soha nem hagyja el, hanem vezet minket - „Te Isten ujja, aki vezetsz minket". Rajtunk múlik, hogy bizalommal ráhagyatkozzunk erre a vezetésre, nem úgy, hogy tétlenül sodródunk, hanem úgy, hogy még mélyebben azonosulunk Jézus Krisztus üzenetével: a szeretetben, az egységben, a szolgálatban és az engedelmességben. Hans Urs von Balthasar „Die Herrlichkeit" („A dicsőség") c. könyvében arra emlékeztet minket, hogy az Apostolok Cselekedeteinek utolsó előtti fejezetében a máltai hajótörésről van szó. Ő ebben a végidők Egyházának képét látja. Ahogy a hajó a tűzben megsemmisül, úgy zúzódhatnak szét az Egyház struktúrái, mégis mindenki megmenekülhet. Krisztus mindig mentő kezet nyújt felénk. Ő a lényeg. Éppen ezért nem is olyan fontos a jövő Egyháza után kérdezősködni. Nem a jövő Egyháza a lényeges, hanem az Egyház jövője: Jézus Krisztus. A Szentlélek Őhozzá vezet minket. 9
