Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 3-4. szám - Baán István: Egyesült egyházak vagy testvéregyházak?
ban. (15. pont) Ma azonban őszintén be kell látnunk, hogy két ekkléziológia állt szemben egymással: az egyiket a Lumen Gentium fejtette ki, a másikat az ökumenikus dekrétum- ban az ortodox egyházakról szóló, 3. fejezet első része vázolta fel. Az első a teljes és hite- les egyházi közösség egyetlen lehetséges modelljeként törvényesítette az egyesült egyháza- kát, a második viszont megtette az első lépéseket egy új ekkléziológiai kutatás felé, amint arra az Unitatis Redintegratio-ban az ortodox egyházaknak szentelt 3. fejezet első paragra- fusának befejezése biztatott, s amely számára a következő paragrafusok anyagot gyűjtőt- tek. Különben pedig az a ״Nota bene” is tapintatos felhívást jelentett a teológusok felé, hogy új ösvényeken folytassák kutatásaikat, minthogy a konstitűciót kidolgozó bizottság- nak nem sikerült kielégítő megoldásokat javasolnia. Burkoltan elismerte, hogy a hierarchi- kus közösségnek a szövegben javasolt körülhatárolásai nem számoltak a keleti keresztény- ség egyházi tényeivel, bár megfeleltek a római katolikus ekkléziológia belső logikájának. Az az ellentmondás tehát, amely a II. Vatikáni Zsinatnak az ortodox Kelettel kap- csolatos munkáját áthatja, nem csupán pragmatikus síkon tapasztalható, hogy egyszerre tett közzé két dekrétumot, melyek közül az egyik az egyesült egyházakat támogatja, a má- sik pedig az ortodox egyházakat. Az ellentmondás sokkal mélyebben rejlik: a két ekklézi- ológiai törekvés eltérésében. így a zsinat kétértelmű és ellentmondásos örökséget hagyott hátra. A közvetlen jövőben mindenki azt tarthatta meg belőle, amit jónak látott: a bizonyá- ra tágasabbá és gazdagabbá vált, de alapelveinek merevségében érintetlen nyugati ekklézi- ológia megerősítését, vagy épp ellenkezőleg, az ortodox Keletet illetőleg új ekkléziológia szilárd alapjait. A következő esztendők gyorsan megmutatták a tisztán látóknak, hogy a jövőben vá- lasztani kell. Az a sokfajta gesztus, amelyet VI. Pál pápa tett az ortodox egyházak felé, azt tanúsította, hogy egyáltalán nem volt téves az ökumenizmusról szóló határozat nyílt szel- lemű értelmezése - írja a neves katolikus teológus. Az 1980-ban megindult katolikus-orto- dox hivatalos teológiai párbeszéd ebben a szellemben folytatta munkáját, aminek gyümöl- őseképp születtek meg azok a dokumentumok, ahol is a két egyház hitet tesz az eukharisztikus ekkléziológia mint olyan közös teológiai örökség mellett, amelyet mindkét- ten egyaránt vallanak. Ezek az okmányok arra is rávilágítanak, hogy azokat a témákat, amelyeket főleg katolikus részről már lezártaknak tartottak, újra közösen tárgyalják meg, hiszen nem az a cél, hogy az egyik fél rákényszerítse álláspontját a másikra, hanem hogy - miközben mindketten hűek akarnak maradni az Igazsághoz: Jézus Krisztushoz - olyan kö- zös látásmódhoz jussanak el, ami a közös hitet tükrözi. Itt elsősorban egy ״technikai” jellegű kérdés merül fel: hogyan viszonyuljon saját, második évezredbeli hagyományához a katolikus egyház, amikor annak rengeteg elemét zsinatain és tanítóhivatali megnyilatkozásaiban ünnepélyesen definiálta? VI. Pál pápa 1974. október 5-én kelt, Willebrands bíboroshoz címzett levelében a II. Lyoni Zsinat (1274) 700. évfordulója alkalmából kiemelte, hogy ez a ״nyugati világban tartott hatodik általános zsinat” volt és nem ״egyetemes zsinat”.11 A különbségtétel arra enged követkéz- tetni, hogy a második évezred ״nyugati általános zsinatain” kifejtett tanítás nem az egyete- mes egyház végérvényesen rögzített tanítása, hanem a latin egyház saját teológiai hagyó- mánya, ami ilyen formában nem lehet kötelező a többi, tőle eltérő teológiai látásmóddal rendelkező, ortodox egyházakra. Ezekben a kérdésekben csak egy valóban egyetemes - te- * Pages documentaires Unitas, Unité Chrétienne, No. 37, février 1975,15. 11 11
