Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 3-4. szám - Baán István: Egyesült egyházak vagy testvéregyházak?
hát Kelet és Nyugat egyházait egyesítő - zsinat mondhatja ki a döntő szót. A párbeszéd el- múlt tíz éve azonban már számos pontra mutatott rá, amely eddig eltérő hangsúlyt kapott a nyugati hagyományban, most viszont közös megfogalmazást nyert az első évezred hagyó- mánya alapján. (Hasonló tanulságokkal szolgálhat az ún. ״Limai dokumentum”, amelyet katolikus, ortodox és protestáns teológusok dolgoztak ki közösen 1982-ben az Egyházak Világtanácsa számára.) Biztos, hogy lezárult a teológiai dialógus első szakasza, amelynek célja a konszenzus konstatálása volt, s most át kell térni a kényesebb kérdésekre, vagyis azokra, amelyekben mindeddig nem született egyetértés, sőt ez jelenleg talán lehetetlennek is látszik. A leg- problematikusabb kétségkívül a pápai primátus. A katolikus teológia feladata, hogy az eukharisztikus ekkléziológia felől közelítse meg a kérdést. Az biztos, hogy a pápai elsőség tanának meg kell szabadulnia azoktól a ״császári típusú” primátus-elképzelésektől, ame- lyek a középkor folyamán alakultak ki, s elhomályosították az ókeresztény hagyományt.12 Maga II. János Pál pápa is beismerte 1987. december 6-án Rómában a Szent Péter temp- lomban tartott ünnepi istentiszteleten, amelyen részt vett I. Dimitriosz konstantinápolyi ökumenikus patriarcha, hogy még nem tudja jól, milyen megfelelő módon kell ellátnia pá- pai hivatalát.13 Ezzel szemben a római gyakorlat a régi kerékvágásban haladt tovább, amikor a ke- leti katolikusokkal fenntartott kapcsolatokról volt szó. Az Orientalium Ecclesiarum hatá- rozat elismeri ugyan az unitus egyházak ״intézményeit, liturgiáját, egyházi hagyományait és keresztény életük fegyelmi rendjét” (1. pont), a ״rítus” kifejezést a ״részegyház” szino- nimájaként alkalmazza, ez a ״részegyház”-fogalom azonban tökéletesen beleilleszkedik a Lumen Gentium által vázolt, nyugati ekkléziológiai modellbe. A ״részegyház” egyáltalán nem azonos az eukharisztikus ekkléziológia ״helyi egyházával”. Hiába mondta ki a dekré- tűm, hogy ״Kelet egyházainak... joguk is, kötelességük is, hogy saját külön fegyelmi rend- jük szerint kormányozzák magukat” (5. pont), és hiába biztosította őket, hogy ״törvényes liturgiájukat és fegyelmi rendjüket mindenkor megtarthatják és meg is kell tartaniuk” (6. pont), a legitimitás körül mindig értelmezési zavar támadt, hiszen ami az eukharisztikus ekkléziológiában ״törvényesnek” számított, az kifejezetten sérelmesnek tűnt egy piramis- felépítésű, nyugati koncepcióban. Keleten a ״törvényesség” elsősorban dogmatikus kate- gória, Nyugaton viszont juridikus jelentésű. Ilyen körülmények között az egyesült egyhá- zaknak előbb-utóbb rá kell döbbenniük, hogy nem képviselhetik csorbítatlanul teljes ha- gyományukat a katolikus egyház kebelén belül, mivel nem testvéregyházakként kezelik őket, így nem tölthetnek be ilyen értelmű híd-szerepet a római katolicizmus és az ortodo- xia között. ״Ha az az ekkléziológiai perspektíva, amely feltételezi az egyesült egyházak sta- tus quo-jának létezését és fenntartását, zátonyra juttat is minden komoly törekvést, amely az ortodox egyházakkal való teljes közösség helyreállítására irányul, nem jelenti azonban azt, hogy az egyesült egyházak papságának nincs szerepe ebben a helyreállításban... Az egyesült papság tagjai erőfeszítéseikkel és szenvedéseikkel, a II. Vatikáni Zsinat óta szer- zett kiugró helyzetükkel, valamint az ortodox egyházhoz fűződő szükségszerű kapcsolata- ikkal másoknál sokkal jobban tudnak segíteni latin testvéreiknek abban, hogy felismerjék a problémák igazi dimenzióit. Nem hisszük, hogy az egyesült egyházak mint ilyenek híd12 SCHULZ, H.-J., Ekklesiologische Zwischenbilanz des Katholisch-Ortodoxen Dialogs, in Der Christliche Osten XLV (1990) 5,227. « SUTTNER, E. Ch., 236.
