Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 3-4. szám - Baán István: Egyesült egyházak vagy testvéregyházak?
egyházak tekintélyét, hogy századunk legszörnyűbb üldözéseit kellett évtizedeken kérész- tül kiállniuk, és híveik közül milliószámra lettek Krisztus vértanúivá. A forradalmak és há- borúk viharai az egész világra szétszórták az addig csupán saját ősi földrajzi környezetük- ben élő ortodoxokat, és gyakran épp a legjelesebb teológusaik emigráltak Nyugatra. Az or- todoxia a szórványnak köszönhetően világjelenséggé vált, közvetlen és nagyon gyümölcsö- ző kapcsolat alakulhatott ki a két egyház képviselői között, igaz, először csak alap- és kö- zépszinten. A római katolikus egyházban eddig az ortodox többséghez képest maroknyi unitus egyházak a valódi egyetemesség illúzióját keltették, az ortodoxiával való közvetlen találkozás azonban kénytelen-kelletlen ráébresztette arra, milyen csalóka is ez a látszat. Erről a megújult problémalátásról kellett számot adnia a II. Vatikáni Zsinatnak. Eközben az egyesült egyházak is fájdalmasan tapasztalták, mit jelent a rítus-fogalomra való korláto- zottságuk, s legbátrabb képviselőik megpróbáltak kiállni a zsinaton eredeti, később meg- csonkított hagyományaik mellett. Minthogy a közelmúltnak e tekintetben meghatározó je- lentőségű eseményéről van szó, részletesebben foglalkozunk ezzel a kérdéssel, idézve Em- manuel Lanne bencés atyát, a katolikus-ortodox nemzetközi teológiai vegyes bizottság tag- ját, a téma elismert szakértőjét.10 ״A II. Vatikáni Zsinat magatartása a keleti egyházakkal szemben kétértelmű volt. Ezt a legkézzelfoghatóbb módon bizonyította az, hogy 1964. november 21-én egyszerre tét- tek közzé két olyan dekrétumot, amelyeknek szándéka alapvetően eltért egymástól: az ״Orientalium Ecclesiarum” kezdetű határozatot a keleti katolikus egyházakról és az ״Unitatis redintegratio” kezdetűt az ökumenizmusról. Igencsak megpróbálták összebékí- teni ezeket az eltérő szándékokat a szövegek átdolgozásával, úgyhogy a keleti katolikus egyházakról szóló dekrétum ajánlotta az ökumenizmusról szóló határozat elveit (24. pont), az ökumenizmusról szóló dekrétum pedig teret engedett a keleti katolikusoknak (17. pont). A két szöveg azonban alapjában véve továbbra sem volt összeegyeztethető. Az egyik az egyesült egyházakról tárgyalt, amelyeket modellként ajánlott azoknak a keleti kereszté- nyéknek, akik ״eljutnak majd a katolikus egységre” (vö. 25. pont); a másik az ortodox egy- házakról tárgyalt mint testvéregyházakról (14. pont). Az egyik elsősorban a hívek javát tar- tóttá szem előtt, a másik azokat az egyházakat, amelyeknek teljes egészében elismerte ősz- szes örökségét, teljes egyházi realitását. Két irányban tettek lépéseket, amennyiben egy- részt szorgalmazták a keleti hagyományok újjáélesztését az egyesült egyházakban, ״hogy viruljanak és új apostoli erővel teljesítsék a reájuk bízott feladatot” (Orient. Eccl. 1. pont), másrészt viszont a katolikus egyház egészét arra hívták fel, hogy új szempontból vizsgálja meg az ortodox egyházakat, amelyek mindig is ״saját külön útjukat járták” (Unit. Red. 14. pont), s amelyek legmélyebb lényegükben - az eukharisztikus ünneplésben - valóban egy- házak, ״építve és növelve Isten egyházát” (15. pont). Már a zsinat alatt is többen tudatában voltak annak, hogy kétértelmű álláspontról van szó. Azonban VI. Pálnak az ortodox egyházakkal szemben többször is megnyilvánuló gesztusai, amelyek nem tettek mást, mint kézzelfoghatóvá tették azt a szándékot, amely az ökumenikus dekrétum ortodox egyházakkal foglalkozó részének megfogalmazását irányi- tóttá, azt a reményt keltették, hogy alkalmas időben olyan megoldások születnek majd, amelyek véget vetnek a dilemmának. Ha kétértelmű volt az álláspont, ha a két dekrétum alapvető szándékai nem voltak összeegyeztethetők, ennek oka nem a zsinat szándékának őszinteségében keresendő, ha10 LANNE, E., Égliscs unies ou Églises socurs: un choix ineluctable, in Irénikon 1975, 332-336. 9
