Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 3-4. szám - Baán István: Egyesült egyházak vagy testvéregyházak?
legátusok mindegyikük nevében letették a hitvallást, s miután ennek alapján a pápai nagypenitenciárius az összes cenzúra alól feloldozta őket, hazatértük után a pápa megbí- zásából oldozzák fel az érseket, püspöktársait, az összes klerikust és laikust. ״Az uniós bul- la tehát nem azt szentesíti, hogy közösség jött létre egy metropóliával, hanem azt, hogy egyes püspökök, papjaikkal és híveikkel együtt kánoni felvételt nyertek a Római Székkel való egységbe; emellett pápai privilégiumként megkapják azt a jogot, hogy megtarthatják eddigi liturgikus szokásaikat.”4 Az unió egyházjogilag egyet jelentett a most már világmé- retűvé vált római patriarchátusba való betagolódással. Bármennyire furcsának tűnhet is, az egyesült egyházak híveinek tömegei hosszú ide- ig tudomást sem vettek róla, hogy egyházi életükben valamilyen változás állt be. Az unió- ért cserébe beígért társadalmi egyenjogúsítás folyamata igencsak akadozva haladt előre, rövidebb-hosszabb kényszerpihenőkkel, mindennapi liturgikus életük - legalábbis az unió után kezdetben - változatlan maradt. Továbbra is ortodoxoknak tartották magukat, akik őseik hitét töretlenül ápolják. (Magyarországon még 200 évvel az unió után, a múlt század második felében is ״óhitűeknek” nevezték magukat a görög katolikus hívők, jelezve, hogy semmiféle ״újítás” nem férkőzhetett be hitéletükbe. Ugyancsak nem gondolták, hogy sza- kítaniuk kell az ortodox testvéregyházakkal.5 (Ennek legékesebb bizonyítéka például, hogy a gyulafehérvári uniós dekrétum záradékában az aláírók azt követelik: új érseküket majd a pápai és császári megerősítés után a karlócai ortodox patriarcha szentelje püspökké!)6 Az egyesülésre kész, illetve egyesült keletiek részéről azonban ezek az elképzelések csak jámbor óhajnak bizonyultak. Az ellenreformáció korában ők éppúgy megtérítendő eretnekeknek számítottak, mint a protestánsok. A Közép-Európában működő jezsuiták számára kiváló missziós területet jelentettek, akik uniós munkájuk lényeges elemévé tették egyúttal rendjük teológiai elképzeléseinek propagálását is. Bár a tridenti zsinat nem tette magáévá Loyolai Ignác utódjának, Laincznek felfogását, amely szerint a püspökök jogha- tósága közvetlenül a pápától ered, nem pedig Krisztustól, a Jézus Társaság misszionáriu- sai azonban mindenütt terjesztették ezt az elvet, amelyet Lainez nyomán hirdetett Bellarmin Róbert, aki minden tekintélyt a pápa kezébe összpontosított. Ez a nézet vált ké- sőbb egyeduralkodóvá a római tanításban.7 Ebben a perspektívában már szó sem lehet egyenrangú ״testvéregyházakról”, legfeljebb ״rítusokról”, amelyeket el kell tűrni, ha kö- zösségre lépnek a római egyházzal. Ám ezekben az esetekben is meg kell vizsgálni, vajon vannak-e olyan elemeik, amelyeket nem lehet összeegyeztetni a latin rítussal, hiszen ez utóbbi feltétlenül elsőbbséget (praestantia) élvez a többi szertartással szemben. Az egyesült egyház tehát nem önálló egyházi dimenzióval rendelkező közösség, amely az eukha- risztikus ünneplésben nyilvánul meg a maga teljességében, hanem csupán olyan csoport, amely a liturgiatörténet során kialakult, különféle rubrikális előírások és jogi normák által szabályozott szertartásokkal rendelkezik, ami nem több, mint ״specifikuma”. Ez a ״jelleg- zetesség” azonban végső soron elhanyagolható, sőt adott esetben az a kívánatos, hogy ki- küszöböljék - legalábbis egyes elemeit -, hogy minél jobban kidomborodjék az illető egy- házi csoportnak a római egyházzal való összhangja. 4 SUTTNER, E. Ch., Gründe für Misserfolg der Brosier Union, in Der Christliche Osten XLV (1990) 5, 234-235. 5 SUTTNER, E. Ch., 232-234. 6 DE VR1ES, W., Rom und die Patriarchate des Ostens, Freiburg-München 1963,154. ל LANNE, E., La conception post-tridentine de la Primauté et l'origine des Églises unies, in Irénikon 1979, 28. 7
