Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Szabó Ferenc SJ: "Magyarország apostola és tanítómestere"
latos tüneménye, akit Prohászkának nevezünk, nemcsak tömegeket bűvölt el páratlan len- dületével, hanem mélyebb és előkelőbb szellemek ezrei számára is termékenyítő, életala- kító élménnyé lett. (...) Hányunk számára jelentette a mélyebb magunkra eszmélést, a szellem szabadságát, az egyetemes kitárulást, a legmagasabb rendű lendületet, a kegyelem megtapasztalt csodáját!” Ravasz László református püspök is (1931-ben) szuperlatívuszokban beszél Prohászkáról, akinek ״bizonyságtételéből mindenki megtermékenyedik, aki a keresztény- séggel kapcsolatban áll. Éppen ezért ebben a vonatkozásban is egyetemes érték, mint min- denki, akinek belső nagysága a korszak színvonala fölé nő. Egyházára nézve küldetése föl- ér egy megnyert háborúval, de nyereségajándékaival gazdagabbá lesznek ellenségei is. A magyar szellemtörténetben példátlanul álló példaadás arra, hogy széttépett korok divergá- ló irányzatai miképpen találkozhatnak egy rendkívüli egyéniség nagy szintézisében.” Végül idézem Gárdonyi Gézát, aki kicsit távolról figyelte a püspök működését, hiszen egy ideig kifejezetten egyházellenes volt. 1912-ben így köszöntötte Prohászkát: ״Köszön- töm a napbaöltözött embert, akit Isten homlokon jelölt a kiválasztottság jelével...” Nem szólok a Prohászka halála után megjelent cikkekről, méltatásokról, amelyek ugyancsak bővelkednek szuperlatívuszokban. Gyanítom, hogy nem minden ״gyászoló” is- merte Prohászka igazi nagyságát. Az úgynevezett ״keresztény kurzus” jogtalanul tűzte ne- vét zászlajára, hiszen a püspök világosan kijelentette, hogy az csak program volt a kérész- ténységről, nem igazi kereszténység. A kommunista évtizedek alatt Prohászka művei párt- indexen voltak. Szobrát a Károlyi-kertben ledöntötték, életművét elhallgatták vagy eltorzí- tották. Itt az ideje, hogy teljes fénybe állítsuk ezt a páratlan művet, Prohászka személyét és szellemi hagyatékát, hiszen üzenete ma is időszerű. Amit a ״Modern katolicizmus”-ban 1907-ben az egyház korszerűsítéséről írt, és amit megismételt az 1919-es vörös terror ide- jén, elővételezte a II. vatikáni zsinat ״aggiornamento”-ját. (Vö. Új Ember, 1994. X. 23.) Belon Gellért püspök, aki a piarista Vass Péterrel nagyon sokat tett a kommunizmus éveiben is Prohászka szellemi örökségének feldolgozásáért, joggal írhatta: ״Nem elég a Prohászkát méltató nagy kortársak végső megállapításait továbbadni”, mert - bár ezzel szolgálatot teszünk a felnövekvő nemzedéknek, amely szinte semmit sem tud a nagy após- tóiról -, az ünnepi szuperlatívuszokkal nagy kárt is okozhatunk. ״Ahogy a feltorlódó villa- mos áram rendkívüli fényességre lobbantja lámpánkat, de rövidesen ki is égeti, úgy va- gyünk Prohászka dicséretével is: a rendkívüli nagyság hangoztatása a saruszíjat megoldani nem merők kicsiségének és méltatlanságának érzetét neveli ki bennünk. És ha van panasz, hogy Prohászkát nem sokan olvassák - és sajnos jogosult panasz -, akkor ennek okát itt kell keresnünk. És amíg egy jól megírt és teljes Prohászka-életrajz el nem készül, addig e babo- nás tiszteletből származó bénultság aligha fog eltűnni.” (Vigilia, 1959/1.) Belon püspök figyelmeztetése is szemünk előtt lebegett, amikor pár éve létrehoztuk Takács Nándor püspök vezetésével az ״Ottokár Püspök Alapítványt” és megalakítottunk egy kutatócsoportot, amelynek első írásait a Prohászka ébresztése című kötetben tettük köz- zé. A munka folytatódik, szerencsére fiatalabb kutatók is bekapcsolódtak. Egyik eredmény az is, hogy megjelentettük Prohászka Naplójegyzeteinek három kötetét, a teljes anyagot, te- hát azt is, amit Schütz kihagyott a Soliloqttiából, és ami az eddig kiadatlan Shvoy- hagyatékból származik. Ezek a naplók is hozzátartoznak a teljes életmű tárgyilagos bemu- tatásához. :1*. :1: :1: 53
