Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Szabó Ferenc SJ: "Magyarország apostola és tanítómestere"
Prohászka lelkét és lelkiségét kell megismernünk ahhoz, hogy apostoli művét egész mélységében lássuk. Aki a lelki embert és a misztikust, tehát a Jézus-misztikát átélő Prohászkát nem veszi tudomásul, hanem csupán - mondjuk - a gondolkodót, a szociális apostolt és a közéleti személyiséget látja és értékeli benne, eltorzítja arcát, megcsonkítja életművét. Ha a római germanikus lelkigyakorlatos feljegyzéseit olvassuk, látjuk, hogy kezdet- tői fogva erre törekedett: teljes odaadás Istennek. ״Én kész vagyok mindenre Istenért. Oda- adom, ha kell életemet...” (1878. febr. 2.) ״Én egészen a jó Jézusnak áldoztam föl élete- met, halálomat; egészen rendelkezésére állok. Mit adhatnék ez isteni kisdednek? O, Jézu- som, tied akarok lenni!” (1879. febr. 2.) ״Érted kívánok valamit tenni, Jézus, mert tied va- gyök, teremtményed, szolgád, gyermeked, és e szív, e lélek, e szemek, e kezek a tied, ne- ked élek, neked Jézus! (1880. okt. 19.) 1881. okt. 30-án, pappászentelése napján ezeket jegyzi fel: 7-10 2/'״-ig pappá szentel- tettem. Jézus, csókolom lábaidat földre terülve, csókolom kezeidet, szentelt kezeket; szí- vemben áradozik a boldogság, szemeim könnyekben úsznak, lelkem megszűnik magának élni, mert szeret; szívem tágul. O, hű barátom, kebleden pihenek; ne folyjanak e percek... ne múljék az idő; hisz boldogabbat nem lelek, hisz magamnak ez utolsó kedves örömöm. Az isteni kegyelem ékesítse lelkemet és őrizze meg szívemet a szent szeretetben. Trinitá dei Monti áldott emlékű hely, meghajlott az ég és lenézett a mennyei udvar. Nem akarok pi- henni, aludni, nehogy elmulasszam az időt”. Ez az ״amor sanctus” csendül ki Prohászka későbbi naplójegyzeteiből is, egészen az Élő vizek forrása és az Élet kenyere misztikájáig, amikor - az utolsó években - már nem ír naplót, mert mindent elmond magáról is ezekben az elmélkedésekben. Egész lelkét kiön- ti, ״sugározza” a lelkiséget, amikor másoknak lelki tanítást ad. Az élet ״delelőjén” - püspökszentelése előtti lelkigyakorlatán - írt jegyzetei sejteni engedik azt, hogy Prohászka életében voltak elsötétülések, keserves küzdelmek, csalódá- sok és megtorpanások is. Nem sasszárnyú ívelés volt ez a pálya. Ha visszapillantunk és elő- re, a naplójegyzetek alapján megsejthetjük ezeket a vívódásokat. Prohászka igen érzékeny lélek, hajlamos a magányosságra is. Főleg a szépség iránt fogékony a lelke. Ezt már jelzi a germanikus egyik, 1882-ből való feljegyzése (máj. 23): ״Albanóban voltunk P. Rektor, spirituális és P. Schneider kíséretében. Mily fölséges nap, oly forró, mint a marinál bor, oly kellemes, mint a sötétkék tó tekintete, oly vidám, mint a lebegő pacsirta éneke. Ott a tó fölött van egy kis keresztút, háttal a tóhoz; ott ültünk és gondoltunk az örök szépségre; és érte elhagyjuk ezt a sok szépséget is, és még szebbet”. De később tapasztalnia kell az élet rútságát; a szemlélődő szárnyaló beleütközik a sok szennybe, a valóság iszonyattal tölti el a szépségre szomjas lelket. A világháború alatt gyomrával is baj van, nem tud aludni. Talán ez is fokozza pesszimizmusát, amelyet a hábo- rú iszonyata kelt benne (1915. márc. 1.) Ezenkívül érzi az öregedés jeleit; 1915. okt. 20-án ezt jegyzi fel: ״Ismét születésnap és elöregedésem határköve. Megyünk tovább; nem akarom, hogy az Úr Isten azt mondja nekem: Ej, ez a jó szolgám, hogyan húzódik tőlem! Nem is akar az örök boldogság felé menni! Nem, nem úgy van! Kész vagyok, Uram, sőt vágyódom utánad. Készen, vagyis kész- ségesen megyek, ha hívsz. Nem vagyok kész! De azért szívesen veszem öregedésem ez éve- it, mert úgy látom, hogy az ember is tisztul, higgad, hogy a világfölény s az isteni hivatás sa- játos jellege domborodik ki a leiken. Ily körülmények közt öregedni nagy kegyelemszám- ba megy. Ezt a kegyelmet kapom Istenemtől.” Majd - miután arról morfondírozott, hogy 54
