Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Szabó Ferenc SJ: "Magyarország apostola és tanítómestere"
Teológia 1997. 1-2. szám SZABÓ FERENC S. J. ״Magyarország apostola és tanítómestere” (Prohászka halálának 70. évfordulójára) Hetven évvel ezelőtt, 1927. április 2-án Budapesten hunyt el Prohászka Ottokár, ״Apostolus et praeceptor Hungáriáé”, ahogy székesfehérvári sírfelirata jelzi. Április 1-jén este az egyetemi templom szószékén érte az agyvérzés. A bűntudatról és a bűnbánatról tar- tóttá böjti elmélkedését. Mintegy húsz percig beszélt, amikor is lendülete megakadt, bal- karja lehanyatlott, jobb keze görcsösen fogta a szószék peremét. Schütz Antal, életrajzíró- ja és összes műveinek kiadója drámai szavakkal érzékelteti a pillanatot: ״Tekintete ráme- redt a főoltárra, az Oltáriszentség helyére, és hangja, az élettől és bensőségtől vibráló hang, mintha idegen mélységekből jönne, tompán és rekedten hörgött néhány szaggatott mon- datot a bűnbocsánatról, gyónásról. Borzongás futott végig a hallgatóságon; a nagy számmal jelenlevő orvosok nyomban fölismerték a helyzetet: a püspököt baloldali agyvérzés érte. De az ő fegyelmezett teste hozzá volt szokva, hogy engedelmeskedjék a léleknek, és az a lélek heroikus harcot kezdett a már más törvény alá került test ellen. Mintha nem tudott volna megválni attól a szószéktől, honnan általa annyi kegyelem áradt, hová hét évvel előbb készült fölaggatni trófeumait.” (ÖM 25,124) Schütz utolsó mondata egy 1920. április 26-i naplójegyzetre utal (24,48): ״Megem- lékszem még egyszer — írta Prohászka - arról a nagy kegyelemről, melyet ez idén a fekete- vasárnap hetében az egyetemi templomban vettem. Tartottam konferenciákat a szentsé- gekről. Sokan jöttek gyónni... Valahányszor gondolok ezek áldozására, elfogódottság tölti el lelkemet. Mennyi lélek tapad e falakhoz! Most már nem megyek szerte az országban, de ide függesztem trófeumaimat. Legszentebb emlékeim!” Különös az isteni gondviselés végzése. Itt érte el a vég, éppen szónoklás közben. Mint a katona, aki a harctéren esik el... Prohászka még aznap elveszítette eszméletét, és többé nem tért magához. Éjfélkor Saly László szemináriumi elöljáró föladta neki az utol- sókenetet. Az orvosok már nem tudtak segíteni. Rövid haláltusa után másnap, 1927. ápri- lis 2-án, a virágvasárnap előtti szombaton, déli egy óra negyvenöt perckor visszaadta lelkét Teremtőjének. Nagy kortársak vallomásaiból megtudhatjuk, ki volt Prohászka Ottokár a századfor- dúló és a XX. század első fele magyar kereszténységének. Sík Sándor 1935-ben így vallott az ״élő Prohászkáról”: ״Az a nemzedék, amely ifjúságának nagy szenzációjaként élte át Ady Endre költészetét, mindennemű költészetet többé-kevésbé mindig az ő mintája sze- rint fog elképzelni. Lehet-e csodálkozni, hogy a XX. századi Magyarországnak az a csodá52
