Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Kiss Imre: Lehet-e a Szentháromság modell a társadalom számára?
mintára, ami rajtuk kívül van, és lemásolandó. Akár egyik, akár másik magatartás - pozi- tív megjelenéseivel együtt is - tökéletlen, tehát leszűkítené azt a dimenziót, amelyre az em- béri társadalom hivatott. Ugyanis életünk nemcsak a Szentháromság szerint alakul, hanem ugyanakkor a szentháromságos élet bensejében is. Isten egy-háromságos élete nemcsak ״pecsétje”, ha- nem forrása az életünknek ״A kinyilatkoztatást nem azért kaptuk, hogy kíváncsiságunkat kielégítse, hanem hogy jobbá tegyen bennünket” (J. H. Newman), hogy átalakítsa, átiste- nítse az életünket. Isten nemcsak kinyilatkoztatta önmagát. A leglenyűgözőbb valóság az, hogy a Háromság-Isten közölte önmagát, saját életében részesített minket. Amint G. Larentzakis ortodox teológus megjegyezte, ״János evangéliumának sokat idézett szakaszában gyakran megállunk ennél, »hogy legyenek mindnyájan egy« (17,21), el- felejtve azt, ami ezt követi, ami sokkal fontosabb: »amint te Atyám bennem vagy és én te- benned, legyenek ők is egy mibennünk«. Bizonyára az a mondat a keresztények egymás kö- zötti egységére vonatkozik, de az Isten és az emberek közötti közösségre is”. Akkor is, ha az Isten iránti szeretet és a felebarát iránti szeretet kölcsönösen magá- ba foglalja egymást, a tapasztalat mutatja, milyen fontos, hogy megtaláljuk a dolgok helyes rendjét: a társadalmi szintű szeretetünknek az Istennel való egységünk a gyökere. Amint a II. Vatikáni Zsinat mondja: ״minél szorosabb közösségben egyesülünk az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel, annál bensőségesebb és könnyebb lesz majd a növekedés a kölcsönös testvériségben is” (UR 7).12 Ma a teológusok, ha leírják azokat az értékeket, amelyeknek át kell hatniok egy olyan társadalmat, amely a Szentháromság mintájára épül fel, általában a Szentháromság egyes személyeiből indulnak ki. Aki az egység lelkiségében szerzett tapasztalatra alapozza reflexióját, inkább a szentháromságos relációkat húzza alá, mindazzal az újdonsággal, amit ezek a társadalom számára képviselnek. Ebben a vonatkozásban csupán néhány alapvető szempontra mutatunk rá. A ״perichoresis” Alapvető fogalom ez a Szentháromságos teológiában; az eredeti görög szót használ- ják, mivel nincs alkalmas szó rá a modern nyelvekben. Azt jelenti, hogy a személyek áthat- ják egymást, egyiknek a másikban való kölcsönös jelenléte ez, ami a legmélyebb közössé- get teszi lehetővé az identitások tiszteletben tartásával. S amikor ez a típusú kapcsolat megvalósul, mindegyik akkor önmaga, ha ő a másik. Ez egyike az isteni, Szentháromságon belüli élet ״törvényeinek”, tipikus jellegzetes- ségeinek, következőleg az emberi társadalomban megélt szentháromságos dinamikának is. Aki nem fogja ezt fel, az nehezen fogja megsejteni, mit jelent a ״szentháromságosság”. Könnyebb megérteni, ha az ember közösségileg tapasztalja meg e titkot. Talán a hit egyet- len más valóságának megsejtéséhez sem szükséges annyira ez a sajátos kölcsönösség: ti. hogy a szentháromságos hit megvallása telve van a gyakorlatra való utalásokkal, illetve mi- nél inkább a Szentháromság ״módján” élünk, annál jobban befogadjuk ennek a titoknak igazságát, kimondhatatlan nagyságát és társadalmi jelentőségét. 12 ״A bennünk levő Szentháromsággal való együttélés készségessé tesz bennünket arra, hogy együtt éljünk a testvérekben lévő Jézussal is” (C. LUBICH, Hozzád szótok Új Város Kiadó 1994, 34.) 29 -------
