Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 3-4. szám - Tóth Balázs Damján: Egy misztikus irányzat törekvései: a messzaliánusok
Nem sokra tartották a látható Egyház szentségeit, még kevesebbre a hivatalos hierarchia tan- beli működését. Ok a ״szív Egyházának” részét alkották, önmaguk doktorai voltak. A Párák- létos eljövetele után minden az intim és személyes tapasztalás dolga. Ha már egyszer elfogadott ez a posztulátum, amely a tudati átélésből veszi a spiritu- ális realitás pontos mértékét, akkor a messzaliánus logika elejétől fogva végig tökéletes, de csak akkor. Ugyanakkor ez a teljes szubjektivizmusnak nyit utat. Kibogozhatatlan ennek az eretnekségnek az összetettsége, amely egyszerre volt pela- giánus és quietista, hirdette a legerőszakosabb aszkézist, és eljutott a legféktelenebb laxiz- musba, egészen a nevetségesség határáig gyakorolta az imádság folytonosságát, és emellett nem alapozott, csak saját magára, valamint a legkülönfélébb megaláztatásokat a legjavít- hatatlanabb gőggel kapcsolta össze. Ez a komplexitás megtalálható a pseudo-misztikus egyszerűségében, azaz ott érhető tetten elsősorban. Mik a tanulságok? A 4. században a Római Birodalom történetének talán legsúlyosabb válságából Iá- bolt ki - ha ugyan kilábolt -, miközben a társadalmi struktúrák is alakultak. Az alakulás- nak legfontosabb jellemzője a szegények-gazdagok (hatalmasok) ellentétének kiéleződése. A szegénység általános jelenség lett, a deklasszálódott emberek ezres tömegei kerestek menedéket a városokban, amelyek vagy a folyton úton lévők, vagy a hazátlanok életformá- ját választották. Ilyen társadalmi közegben mindenféle tanítás igen hamar befogadásra lelt. Az Egyház a tömegek egyháza lett, amelyben szükségképpen süllyedt a színvonal, ugyanakkor mindenki a legmagasabb ״spirituális” csúcsra tört. Az ״eretnekség” fogalmát nagyon nehéz volt a messzaliánusokra alkalmazni a 4. szá- zadban is, amit mutat az is, hogy az egyházatyák is különféleképpen reagáltak a mozgalom- ra, Nyssai Szent Gergely rokonszenvezett velük, bizonyos teológiai kiigazításokkal lehető- séget látott az Egyházban való megtartásukra. A sídéi zsinati atyák viszont kiközösítéssel fenyegették őket, ha nem vonják vissza tanaikat. A messzaliánusok azonban nem voltak oly tudatos teológusok, hogy fel tudták volna mérni: tételeik ellenkeznek az Egyház tanításá- val. A messzalianizmus szélsőséges spirituális tendencia volt, amelynek saját pneumatikus misztikája lett. Súlyos következményei lettek azonban annak, hogy a keresztény teológia tényeit oly módon keverték össze a pszichológiai tapasztalás rendjével, hogy ez utóbbit az előbbi fölé emelték. így lett kizárólagos kritérium a messzaliánus ״tapasztalat”. Ezen a ponton saját élményeiket mindenek fölé emelték, az Egyház hite fölé is. A messzalianizmus a 4. század jelensége, amelyhez hasonlót találunk Nyugaton a priscillianizmusban. Mindkét esetben olyan ״laikus” spiritualitás fellobbanásáról van szó, amelynek nem voltak kellően kifejlett, szilárd, ellenőrzött teológiai alapjai. Különös kép- let: gyönge intellektuális, teológiai alapra igen magasan építkező misztika, amely szükség- képpen összeomlott. Ezt a veszélyt sokszor tapasztaljuk ma is. 59
