Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 3-4. szám - Rózsa Huba: A halál és az ember halál utáni sorsa az Ószövetség proto- és deuterokanonikus könyveiben
Az élet maga is Isten ajándéka (Tér 2,7; Ez 37,5 köv.; Zsolt 104,30), amelyet bármi- kor visszavehet (Zsolt 104,29). Az élet továbbadása is csak az ő áldásával lehetséges, és a sok gyermek szintén Isten adománya (Zsolt 123 vö. Tér 15,5), akárcsak az anyagi bőség (Zsolt 72,16), a béke és a hosszú élet (íz 65,17 köv.; Tér 15,15). Az életet Isten adja, de arra vonatkozóan, hogy miben áll az élet, mi az, amit Isten az embernek adományoz, az ószövetségi emberképet kell megvizsgálnunk. Ezzel arra a kérdésre is választ kapunk, hogy mi történik az emberrel akkor, amikor meghal. Mit vesz tőle vissza Isten, hogy ennek következtében az ember meghal. Magyarázatul az ember teremtéséről szóló elbeszélést vesszük (Tér 2,4b-25), amelyben megtaláljuk a legfontosabb antropológiai fogalmakat is.4 A Tér 2,7 a következőket írja az ember teremtéséről: ״JHWH Isten megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét (תמשנ םייח: nismat chajjim) és az ember élőlénnyé (ספנ הדו: nephes chajjah) lett”. Az idézet két fontos fogalmat tartalmaz, az egyik az ״élet lehelete” (nismat chajjim), a másik az ״élőlény”, a héber kife- jezés (nephes chajjah) szó szerinti fordításában ״élő lélek”. Az ״élet lehelete” kifejezés alapszava a ״lehelet, lélegzet” (הסטנ: nesamah), amelynek antropológiai jelentése abból az adottságból ered, hogy az ószövetségi ember számára az élet a lélegzetben jut kifejezésre. Ez az élő ember megkülönböztető jele a halottal szem- ben (1 Kir 17,17; Jób 27,3). Amikor az ember kiadja utolsó leheletét, utána már csak ha- lőtt test lesz. Nem csoda tehát, hogy a ״lehelet, lélegzet” (המשנ: nesamah) szó az élet kife- jezése lett az ószövetségi hagyományban. Az ״élet lehelete” kifejezésben a nesamah össze- kapcsolása a chajjim (élet: םייח) főnévvel aláhúzza a lélegzet életadó karakterét. A Tér 2,4b-27 az ember teremtését két egymást követő isteni teremtő cselekedetben ábrázolja. Isten először megformálja az embert a föld porából, majd orrába lehelte az élet leheletét (Tér 2,7). Csak a második teremtő aktus révén lesz az ember élőlénnyé, közelebbről élő egyeddé, személlyé. A Tér 2,7-t az ószövetségi emberkép alapján, és nem a dichotómia (test-lélek) értelmében kell magyarázni, azaz mintha az élet lehelete a testtől független, attól elválasztott létezéssel rendelkezne, amit a test befogad, s mint szellemi va- lóság a halált túléli. Ha megfigyeljük a bibliai leírást ״az ember nem egy önmagában létező ‘Isten-leheletét’ fogad be, hanem Isten leheli belé az élet leheletét” (Westermann, CL, Genesis 1-11, BK/1, 282 old.). Az élet lehelete tehát az ember élő voltát fejezi ki, azt az éle- tét, amelyet Isten teremtő hatalma adományozott az embernek (lásd Jób 33,4). Az ember teremtésének elbeszélése tehát azt is hangsúlyozza, hogy az élet leheleté- nek isteni adománya révén az ember elválaszthatatlan kapcsolatban áll JHWH-val és tőle függ. Ezt a tényt a bibliai hagyomány ismételten kifejezésre juttatja éspedig igen változa- tos formában. Az ״élet lehelete” (Tér 2,7) kifejezés helyett más változatot is ismerünk, pl. a Jób 33,4: ״Isten éltető lelke (mach) teremtett meg, a Magasságbeli lehelete (nesamah) éltet” Mint az idézetből is látható, előfordul, hogy a bibliai hagyomány párhuzamosan használja a nesamah (המטנ) és mach (חור, jelentése ilyen összefüggésben ״lehelet, lélegzet”) kifejezéseket (Jób 32,8;34,14-15; íz 42,5), vagy egyszerűen csak a mach szót a nesamah he4 WOLFF, H. VJ., Anthropologie des Alten Testaments, München 1973, 19773, 96-98 old.; - HAAG E. Seele und Unsterblichkeit in biblischer Sicht: Seele, Breuning, W., szerk., (QD 106), Frieburg i. Bg 1986, 33-42 old.; - LAMBERTI-ZIELINSKI, H., Art. ״המשנ n'samah”, THWAT V, (1986), kol. 669-673; - MARTIN- ACHARD, R., La mort en face, Genf 1988, 12-17 old.; - KNIBB, M. A., Life and death in Old Testament, 398 köv. ־------- 30 = -
