Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - HIVATALOS EGYHÁZI MEGNYILATKOZÁSOK - A Szentlélek származására vonatkozó görög és latin hagyomány
titkának ezt a szempontját vallotta meg a 787-ben Nikaiában összeült VII. Egyetemes Zsinat előtt Szent Tarasziosz konstantinápolyi pátriárka, aki így fejti ki a Hitvallást: ״tö ITpcupa tó äyioi׳, tö KÚptov kol {woitoióv, tö ék tou üaTpög Kai tou Tiou éKTTopeuópeiw.” (Mansi XII,1122 D) Ez a hittani összegzés tanúskodik arról az alapvető, Szentháromságba vetett hitről, amelyet még Kelet és Nyugat együtt vallott meg az atyák korában. Ez az (az alap), aminek a katolikusok és ortodoxok között folyó teológiai párbeszéd folytatásának alapjául kell szolgálnia. A katolikus egyháznak úgy kell értenie és bemutatnia a Filioque tanát, hogy az még ne is tűnhessen olyasminek, ami ellentmond az Atya monarchiájának vagy annak a ténynek, hogy egyedül csak O a Lélek éK1TÓpeucns־ének eredete (dpxp alTÍa), Valójában a Filioque egy másfajta teológiai és nyelvi közegben helyezkedik el, mint az Atya egyedüli monarchiájának állítása, tudniillik, hogy ő a Fiúnak és a Léleknek egyedüli eredete. Nyugaton még élénken működő arianizmussal szemben a Filioque rendeltetése ez volt: hangsúlyozni azt, hogy a Szentlélek ugyanolyan isteni természetű, mint a Fiú, s nem pedig az Atya egyedüli monarchiáját megkérdőjelezni. Itt most a Filioque hiteles hittani értelmezését annak a Szentháromsággal kapcsolatos hitvallásnak alapján adjuk, amelyet a II. Egyetemes Zsinat vallott Konstantinápolyban. Ezt a tekintélyi értelmezést annak tudatában adjuk, hogy az emberi nyelv nem elégséges a Szentháromság egy Isten kimondhatatlan misztériumának kifejtéséhez, mert ez fölötte áll szavainknak és meghaladja gondolatainkat. A katolikus egyház annak a hitvallásnak zsinati és egyetemes, normatív és visszavonhatatlan értékéhez viszonyítva értelmezi a filioque betoldást, amelyet 381-ben a Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat szimbóluma határozott meg a Szentlélek örök eredésével kapcsolatban. Ezt a hitvallást Róma részéről csak a 451-ben tartott Khalkhedoni Egyetemes Zsinat alkalmával ismerték és fogadták el. Közben viszont a korábbi latin teológiai hagyomány alapján olyan nyugati egyházatyák, mint Szent Hiláriusz, Szent Ambrus, Szent Ágoston és Nagy Szent Leó azt vallották, hogy a Szentlélek öröktől fogva az Atyától és a Fiútól származik (procedit).2- A latin hagyományban Tertullianus rakta le a Szentháromság-teológia alapjait annak alapján, ahogyan az Atya közli szubsztanciáját a Fiú felé, illetve a Fiú által a Szentlélek felé: ״Krisztus mondja a Lélekről: Az enyémből fog kapni..." (J1116,14), akárcsak O meg az Atyától. így az Atya (össze)kapcsolódása a Fiúban, illetve a Fiúé a Paraklétoszban mindhármukat egymással kapcsolatban levő személlyé teszi. Ok egy valóságuak (unum), de nem egy valaki (unus) a szubsztancia egysége s neth pedig számszerű egyedülisége értelmében" (Praxeasz el- len, XXV, 1-2). Az isteni egylényegűségnek ezt a Szentháromság rendjében való közlését ő a ״procedere” igé- vei fejezi ki (uo.,VH, 6). Ugyanez a teológia található nteg Poiticrs-i Szent Flilariusznál is, aki ezt mondja az Atyának: ״Hadd kapjam meg Lelkedet, aki tőled van a Te egyszülött Fiad által" (A Szentháromságról, XII, P.L. 10, 471). hozzáteszi még ezt a megjegyzést: ״Ha valaki azt hiszi, hogy különbség van a között, hogy a Fiútól kapni (Jn16,19) illetve az Atyától származni (procedere) (Jnl5,26), hát annyi bizonyos, a Fiútól kapni, az ugyanaz, mint hogy az Atyától kapni" (uo., VIII, 20, P.L. 10,291A). Milánói Szent Ambrus az istenség szárma- zással való közlésének ebben az értelmében fogalmazza meg elsőként a Filioquét: ״Amikor a Szentlélek az Atyától és Fiútól származik, nem válik el az Atyától, s nem válik el a Fiútól sem." (A Szentlélekről I, 11, 120, P.L.16, 733A=762D). Miközben pedig Szent Ágoston továbbfejleszti a Filioque teológiáját, figyelmeztet az Atya monarchiájának megtartására a Szentháromság egylényegű közösségének keretében: ״A Szentlélek az Atyától mint princípiumától (principaliter) származik, másrészt - mivel ezt az Atya időfölötti ajándékként át- adta a Fiúnak -, az Atyától és Fiútól közösen (communiter)” (A Szentháromságról XV, 25, 47, P.L. 42, 1095), Szent Leó (75. beszéd 3, P.L. 54, 402; 76. beszéd 2, uo., 404). 68
