Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - HIVATALOS EGYHÁZI MEGNYILATKOZÁSOK - A Szentlélek származására vonatkozó görög és latin hagyomány
Amint a latin Biblia (a Vulgáta és korábbi latin fordítások) Jn 15,26 irayá tov1 naTpöo éKTTopeúeTai szövegét ״qui a Patre procedit” szavakkal fordította, a latinok a Nikaia-Konstantinápolyi hitvallás . ex tou üctTpös éK7ropeuópev׳ov szavait is így fordí- tották: ״ex Patre procedentem” (Mansi VII, 112 B). így a Lélek örök eredetével kapcsolatosan önkéntelenül kialakult egy hamis egyenlőség az etaropeuais keleti teológiája és a_processio latin teológiája között. A görög éKTTÓpeuais csak azt a viszonyt fejezi ki, hogy 0 csakis az Atyától mint a Háromság kezdet nélküli eredetétől ered. A latin processio viszont általánosabb fogalom, amely egyaránt kifejezi az Atya egylényegű istenségének közlését a Fiú felé illetve az Atya istenségének közlését a Fiú által és Ővele a Szentlélek felé.3 Amikor tehát a latinok megvallották az ״ex patre procedentem” Szentleiket, bennfoglaltan már óhatatlanul feltételezniük kellett egy ״Filioque” betoldást, amit később ki is fejtettek a hitvallás liturgikus változatában. A Filioque betoldást nyugaton az V. századtól vallotta a Quicumque (vagy más néven ״Atanáz-féle” DS 75) hitvallás, majd pedig a vizigót Spanyolországban tartott Toledói Zsinatok 589 és 693 között (DS 470, 485, 490, 527, 568), mégpedig a Szentháromság egylényegűségének állítására. Ha ezek a zsinatok még nem is iktatták be ezt a Nikaia-Konstantinápolyi Hitvallásba, ez egész bizonyosan benne van már annak szövegében a Vili. század végétől, ahogy erről az Aquileia-Friuli Zsinat 796-ban (Mansi XIII, 836 D sköv.) illetve a 809-ben tartott Aacheni Zsinat aktái tanúskodnak (Mansi XIV, 17). Ennek ellenére a IX. században III. Leó pápa annyira ügyelt még a hitvallás terén a keletiekkel való egységre, hogy még Nagy Károllyal szemben is ellenállt a hitvallás eme fejlődésének, amely már magától elterjedt Nyugaton, jóllehet fenntartotta azt az igazságot, amit a Filioque tartalmaz. Róma a hitvallás latin liturgikus változatában csak 1014-ben vette át ezt. 3 Tertullianus használja a procedere igét elsőként olyan értelemben, hogy ez közösen vonatkozik az Igére is és a Lélekre is, amennyiben az Atyától kapják az istenséget: ״Az Ige nem valami üres és hiábavaló dologból került elő, s nines is híjával a szubsztanciának, éppen O, aki egy ilyen [isteni] szubsztanciából eredt (processit) és meg- annyi [teremtett] szubsztanciát hozott létre" (Praxeasz ellen, VII, 6). Szent Ágoston Szent Ambrust követve eleveníti föl az eredésnek ezt az általánosabb értelemben vett fogalmát: ״Nem mindenki születik, aki ered, jól- lehet mindenki ered, aki csak születik". (Maximinus ellen, II, 14, 1, P.L. 42, 770). Jóval később majd Aquinói Szent Tamás jegyzi meg azt, hogy: ״az isteni természet közlése folyik minden olyan eredésben, amely nem ad extra" (Summa theol. la, q.27, a.3, 2um). Számára - akárcsak e latin teológia minden olyan képviselője számá- ra, aki az eredés fogalmát egyaránt vonatkoztatja a Fiúra és a Lélekre - ״a nemzés olyan eredeztetés, amely az isteni személyt az isteni természet birtokosává teszi” (u.o., la, q.43, a.2, c), mert ״a Fiú öröktől fogva ered és így Isten” (uo.). hasonlóképpen állítja, hogy ״A Szentlélek a származásával/eredésével mind az Atya, mind pe- dig a Fiú természetét kapja" (uo. la, q.35, a.2, c). ״Azon szavak közül, amelyek valamilyen eredetre vonatkoz- nak, a legáltalánosabb a származás (processio). Ezt használjuk bármiféle eredetnek a kifejezésére. Például azt mondjuk, hogy a vonal a pontból ered, a sugárzás a napból ered, a patak a forrásból és ugyanígy mindenféle más esetre is. így ha valaki ezek közül az eredési kifejező szavak közül egyiket vagy másikat elfogadja, arra kö- vetkeztethet, hogy a Szentlélek a Fiútól származik” (uo. la, q36, a.2, c). 69
