Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Vanyó László: Szent Ágoston krisztológiája és lehetséges forrásai (I. rész)
szerint a bölcsesség az isteni és emberi dolgok tudománya.53 Az apologeták hagyományát így integrálta saját szemléleti keretébe. 7. Az ún. ״ekkleziális” krisztológia: Ágoston krisztológiájának legjellegzetesebb aspektusa a ״tolus Christus”, a fő és a test együtt, amely gondolkodásmódjának szociális jellegét is megmutatja.54 A Krisztus-főről és tagjairól szóló tanítás nem jelent ״kollektív Krisztust” abban az értelemben, mintha mi az ő teste lennénk, hanem azt jelenti: valóságosan Krisztushoz tartozunk, mert az ő élete lett a mi életünk. A differencia a megelőző kegyelemben fogható. Ez a ״teljes Krisztus” az, aki közösségben van nemcsak az emberiség, Krisztus és Ádám közötti időszakban élt tagjaival, hanem a Krisztus utáni emberiség tagjaival is, nagyon sok szempontból hasonlít Ireneusz recapitulatio-tanához. A teremtés, az Ige emberré válása, a megváltás, feltámadás Isten egyetlen megváltó művének mozzanatai, nem egymástól elváló történelmi mozaikkockák. Mindezek a mozzanatok Krisztusban érik el egybeesésüket és csúcspontjukat, megvalósulásuk Krisztusban egységesítő elvük is. Ez a korporativ felfogás inkább a keleti gondolkodást jellemezte. Ez az univerzális Krisztus-eszme inkább dinamikus felfogást kívánt mint statikust, amely utóbbi az unio hypostatica teológiája lett. Ugyanakkor a teológia sokáig leginkább ettől az univerzális Krisztus-képtől idegenkedett, mert úgy látta, veszélyezteti Jézus történelmi egyszeriségét, mítizálja Krisztus alakját, és csak a Mediator Dei enciklika helyezte új megvilágításba. Kiindulási pont: Krisztus, az emberré vált Ige, olyan ember, aki ember a másik, a többi emberért. Ennek szentírási alapjait nem nehéz igazolni a János-evangéliumból. A korporativ felfogás azt is magában foglalja, hogy az egész jelen van a részben, és fordítva. Ez a reciprok viszony azonban nem jelenti az elszemélytelenítést, mert a Krisztus-fő és teste tagjainak viszonyában mindig jelen van egy mozzanat, ami ezt megakadályozza: a szeretet-viszony. Ez védi meg az absztrakció veszélyétől. Az egyházatya Krisztus három létmódját különbözteti meg: 1. a praexistens Isten az Istennél; 2. a történeti Jézus, az Isten-ember; 3. az ״egész Krisztus”, a Fő és a tagok egysége. A három létmód azonban csak Krisztus és a benne hívők viszonyára terjeszthető ki, nem általánosítható kozmikus princípiummá. Ágoston felfogása szerint minden ember szükségképpen konkrét történelmi helyzetben él, vagy örököse valamilyen hagyománynak, enélkül élete elképzelhetetlen, az ember személy ugyan, de elképzelhetetlen merő individuumként. Minden ember rá van utalva embertársaira, és tőlük függ. Más szóval: az emberi individuum csak az egész emberiséggel kapcsolatban bontakozhat ki. Az ember ״én”-je és a környezet dolgai, tényei nem lezártak, hanem folyamatban vannak. Ágoston egész gondolkodásában az ״én”-״te” kapcsolat az alapvető, a semleges dologiságnak csekély, vagy semmi szerepe nincs benne.55 Az emberi ״én” sem létében, sem gondolkodásában, sem cselekvésében nem oldhatja ki magát az egészből, amelybe be van ágyazva, ezért ha akarja, ha nem, felelős az egész világtörténelemért, hurcolnia kell azt magával. A történelem bármely pontján élő ember közösségben marad Ádámmal, és Ádám jelen van minden későbbi utódában, bűne utódai bűne is lett, ahogyan bizonyos 53 Vő. MADEC, G., Christus, scientia et sapientia nostra, Le principe de coherence de la doctrine aiigustinienne, Reeherehes Auguslinicnncs X, 77-85. s4 Találó 13AVEL, T. J.VAN, megállapítása a Christ in dieser Welt c. tanulmánykötet 7. fejezetében, 94. 33 UAVEL, T. J.VAN, im. 98. 63
