Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Kocsis Imre: A Jézus-kutatás mai állása
zőt mondja: ״Hagyd a holtakra, hadd temetek halottaikat, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát. ” A mondat olyan radikális és emberi érzésekkel ellenkező felszólítást tartalmaz, amely egyszerű rabbi, próféta vagy haszid részéről nemcsak hogy teljesen szokatlan, hanem érthetetlen is lenne. Igaz, az Ószövetségben is olvashatunk hasonló követelményekről, de azokat Isten adja a szolgálatára meghívott prófétáknak (vö. Jer 16,57־; Ez 4,9-15; 24,15- 24). Éppen ezáltal a párhuzam által válik világossá a felszólításban rejlő krisztológia: Jézus olyan feltétlen elkötelezettséget kíván követőitől, mint amilyet Isten kívánt meg a prófétáktól.70 Könyvének ״Utóiratában” Vermes Géza, korábbi állításainak kiegészítéseként, Jé- zus ״semmihez sem hasonlítható” kiválóságáról beszél. ״Mindenki fölött áll Jézus szellemi belátása és jellemének kiválósága, felülmúlhatatlan mestere a spirituális igazság legben- sőbb lényege felfedésének, és abban, hogy valamennyi kérdést a vallás alapjához, vagyis az ember és ember, ember és az Isten közti egzisztenciális kapcsolatra vezet vissza.”71 E kije- lentések, melyekkel minden keresztény teljes mértékben egyetérthet, azt jelzik, hogy a szerző nagy tiszteletet és szimpátiát tanúsít Jézus személye iránt. Viszont éppen az idézett állásfoglalás ösztönözheti az olvasót arra, hogy Jézus ״semmihez sem hasonlítható kiválóságának” okára rákérdezzen. Miért tudott ő erkölcsileg oly kiváló lenni? Miért tud- ta a spirituális igazság legbensőbb lényegét felülmúlhatatlan módon kifejteni? Meggyőző- désem szerint ezekre a kérdésekre csak akkor kapunk kielégítő választ, ha komolyan vesz- szűk azt az igényt, amelyet Jézus a működése folyamán - közvetetten ugyan, de világosan - kifejezésre juttatott. Ezen igény fényében a Krisztusról és az Isten Fiáról szóló kérész- tény hitvallás nem Jézus személyének az eltorzítása, hanem valódi mivoltának egyértelmű kifejtése: az implicit krisztológia explicit krisztológiává való formálása. 70 Vö. HENGEL, M., Nachfolge und Charisma, 13.; KOCSIS I., Lukács evangéliuma, Budapest 1995, 245. 71 VERMES G., A zsidó Jézus, 284. 51
