Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Krisztus és filozófusok. A filozófiai krisztológia egy tipológiájának lehetséges vázlata
mint a kozmikus vagy történeti világ értelmében vett totalitás. Továbbá Krisztus, mint az ״én”-hez viszonyított ״egészen más”, vagy Krisztus a világhoz illetve történelemhez viszo- nyitott ״egészen más”. A filozófiai gondolkodás történetében csak a második (Krisztus, mint a kozmosz és a történelem teljessége) és a harmadik lehetőség (Krisztus, mint az ״én”-hez viszonyított ״egészen más”) vált eszmetörténeti szempontból hatékonnyá. Tény- legesen ezek a megközelítések jutottak a leginkább érvényre, mert úgy látszik, ezek a gon- dolkodási típusok állnak a legközelebb ahhoz a Krisztus-képhez, amit a kinyilatkoztatás tár fel számunkra, vagyis: Krisztus mint az ״én” megváltóm, továbbá Krisztus mint a teremtés logosza (vagyis a kozmoszhoz való vonatkozás), illetve Krisztus mint alfa és omega (a tör- ténelemhez való vonatkozás). Ezen alapvető tipológiából kiindulva úgy tűnik, hogy nem le- hét kialakítani valamely lehetséges filozófiai krisztológia a priori konstrukcióját. Ezért, - ténylegesen ezt látjuk - azok a filozófusok, akik filozófiai krisztológiával foglalkoztak, min- dig visszanyúltak Jézus történelmi alakjához, és próbálták rendszerükbe a kinyilatkoztatás tartalmát is beépíteni. És nem alaptalanul. Ugyanis - amint ez más történelmi tényekkel is így van - Krisztus alakját sem lehet eleve, ״a priori” módon kitalálni, vagy mint adottságot valahol föllelni. A filozófia is csak ״post factum”, a megtörtént esemény után tud reflektál- ni az adott történelmi tényre, és legfeljebb azt tudja megkérdezni, hogy milyen a priori fel- tételek tehetik lehetővé egy ilyen jelenség létrejöttét és elgondolhatóságát. Ez pedig azt je- lenti, hogy a filozófiai krisztológia, - eredeti, kanti értelemben - transzcendentális kell, hogy legyen. Szemben az ״adott” a posteriori tapasztalással, rákérdez a tapasztalást meg- előző a priori lehetőségi feltételre, anélkül, hogy ennek feltárásával magát az a posteriori tapasztalást fölöslegessé tenné. A filozófiai krisztológia - épp logikai előfeltételeiből adódóan - nem vezethet oda, hogy Krisztus alakját mintegy ״eleve adott” szükségszerűséggel levezethetővé tegye. Ezzel szemben a filozófiai krisztológia Krisztus megismerése a priori lehetőségi alapjának feltá- rásával pótolhatatlan szolgálatot tesz a teológiának, amikor minden teológiai tárgyalás transzcendentális előfeltevéseit láthatóvá teszi. E logikai és módszertani megfigyelésekből kiindulva történelmi példákon keresztül próbáljuk bemutatni, hogy milyen kölcsönhatás alakult ki a filozófiai krisztológiában az ״a priori adott” fogalmi struktúra és Jézus történetisége között, hiszen e két megközelítés folyvást egymást befolyásolja és feltételezi. így tán egy - a hívő számára jobb és elviselhe- több - filozófiai krisztológia vonásai rajzolódnak ki előttünk. Valójában minden filozófiai krisztológiának, amely filozófiai fogalmi értelmezéssel közeledik Jézus alakjához, számolnia kell Jézus történelmi egyetlenségével, mondhatjuk nyugodtan, misztériumával. S, hogy ez mennyire sikerülhet vagy sem, arra három szerző - Hegel, Kierkegaard és Blondel - krisztológiáját vázoljuk fel. II. A FILOZÓFIAI KRISZTOLÓGIA TIPOLÓGIÁJA 1. Hegel pánlogizmusa Aligha akad még egy olyan bölcselő, aki filozófiai rendszerében, továbbá gondolko- dási módszerében annyira függne Jézus alakjától, mint Hegel. Az ifjú Hegel 1795-ben írta ״Jézus élete” című munkája még csak erkölcsi eszményként ábrázolja Jézust, aki a kérész- ten kiengesztelte Istent a világgal.2 Már korai írásaiban megnyilvánul azonban szenthá2 HEGEL, G. F. W.: Das Leben Jesu, Tübingen, 1907, 55. 4
