Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Krisztus és filozófusok. A filozófiai krisztológia egy tipológiájának lehetséges vázlata
különbözőséget, és az ő megváltó tette, továbbá az én bűnös mivoltom közti időbeli távol- ságot. Kierkegaard - Climacus, antihegeliánus undorral fordul minden ״közvetítés” ellen, és egy pillanatig sem gondol ilyen közvetítő mozzanatra. A pólusok (Krisztus és az ״én”) közti távolságot dialektikusán óhajtja biztosítani, és épp ezáltal az a veszély fenyegeti, hogy ״dialektikusán” összeomlik saját rendszerének építménye, ugyanis a szintézis Kierkegaard rendszerében sohasem jön létre. Élete vége felé a dán filozófus azonban mind jobban eltávolodik Climacus töprengé- seitől, és a dialektikusán folyvást ״átszerkeszthető” ״gratia secunda” felől a ״nem-dialekti- kus” ״gratia prima”, vagyis a konkrét-történeti egyházi ״tett” elismerése felé közelít. Hogy mégsem jut el egészen a ״tett” jelentőségének elismeréséhez, ez valószínűleg (Hegel ese- tében is) szerzőnk lutheránus neveltetéséből adódik, hiszen a protestantizmus mindig job- ban hangsúlyozta a kereszténységben azt a szempontot, hogy az nem más mint az ״Ige val- lása”, míg a katolikus felfogás nagyobb jelentőséget tulajdonított a szakramentális tettnek és az egyház életében megnyilvánuló cselekvésnek. 3. Blondel pánkrisztizmusa Épp ezért harmadik - és egyben utolsó - példánk a tettre helyezi a hangsúlyt a filo- zófiai krisztológia tipológiájának fölvázolásában, ami közvetlen kapcsolatban van a szakramentális és ekkléziológiai ihletettségű vallásfilozófiával. S itt M. Blondel filozófiai krisztológiájáról tárgyalunk, ami tipológiánkban a harmadik jellemző modell, nevezetesen amikor Krisztust mint totalitást a világgal mint kozmosszal hozzuk kapcsolatba. Ha Hegel filozófiai krisztológiáját pánlogizmusnak is nevezhetjük (a jánosi prológus logosz-fogalmá- val kapcsolatosan), akkor Blkondelé pánkrisztizmusnak tekinthető.16 Blondel krisz- tológiája valamiképpen rokon Hegelével - nem a dialektika értelmében, mert ebben a te- kintetben Hegel inkább Kierkegaardot ״érintette” meg, hanem - abban az értelemben, hogy mindketten Krisztust mint ״egészet” vonatkoztatják a világra, csakhogy míg Hegelnél a világ a történelmet, addig Blondelnél a világ a kozmoszt jelenti, továbbá míg Hegelnél a ״Krisztus-logosz-totalitás” immanenes és dialektikusán változó, hamis abszolutumként van tételezve, addig Blondel a teológia által elfogadott Krisztus alakját tekinti abszolút totali- tásnak. Ily értelemben - jóllehet a kettő egymást feltételezi - mind Hegel, mind Blondel nem annyira filozófiai krisztológiát, hanem inkább krisztológiai filozófiát tanít, míg Kierkegaard szemlélete egzisztenciális krisztológiának tekinthető. Hegellel ellentétben Blondel a maga krisztológiájának struktúráját nem magának Krisztusnak az alakjából ve- zeti le.17 Blondel tipikusan egy újkori filozófiai problémából indul ki, hogy aztán eljusson krisztológiájának kifejtéséhez. Ez pedig nem más, mint az érzékelhető világ (mundus sensibilis) valósága megismerésének a lehetősége. A megoldást a francia katolikus gondol- kodó a postkantiánus transzcendentalizmusban véli fölfedezni. Válasza így szól a problé- mára: Ha igaz az, hogy az érzékelhető és az így érzékelt világ (mint ilyen) csak magában az érzékelhetőségben lehet megalapozva, továbbá, ha más oldalról nézve elfogadjuk, hogy ezen érzékelhető világ ״mögött” más, valóságosabb és érthetőbb világot (״mundus intelligibilis”), mint ezen világ igazságát nem feltételezhetünk, hanem az érzékeinkkel 16 BLONDEL, M., pánkriszt izmusára vonatkozó szövegek főleg következő műveiben lelhetők fel: I.'Action, 1893, Paris, 1950. 459—16 L; Leltre snr les exigences de la pensée contempora iné en matiére d'apologétique (1896), in: Les Premiers Ecrits II. Paris, 1956, 89-91.; Zur Methode der Religions-philosophie, Einsiedeln, 1974, 204—206.; Tagebuch vor Gott, Einsiedeln, 1964; Letlres philosophiques, Paris, 1961. 17 TILIETTE, F. X., Lilosofi davanli a Cristo, Queriniana, Brescia, 1989, 332-335. 9
