Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: A bölcselet a teológiában
tudásra tesz szert. Az a bölcsesség ez, melyre — Szent Pál így írja — a görögök törekedtek (lKor 1,22). A szentpáli szemléletben a két — isteni és emberi — bölcsesség, a tézis-antitézis feszülésében áll előttünk. A kettő szintézisében, az isteni bölcsességnek — Szent Bonaventura szavával élve „per additionem" — és az emberi tudásnak, tudományos gondolkodásnak, végső soron tehát a bölcseletnek a szintézisében születik meg a teológia, mint emberi tudomány. A szintézis csak akkor jöhet létre, ha a tézist és antitézist a maga sajátos és teljes tartalmában állítjuk. Nem üres dialektikus szellemi játékról van itt szó. Ha ugyanis valaki e dialektikus fejlődést nem venné komolyan, akkor egyszerre zárná ki a tudományok történetéből a teológiát és a filozófiát. Az emberi szellem — mint cseppben a tenger — benne van e két tézispár feszülésében és szintézisében. A harmadik bevezető gondolatunk: amidőn a teológia és bölcselet kapcsolatáról szólunk, nem „egy" bölcseleti iskolának a teológiával való eljegyzettségéről teszünk megállapításokat. A bölcselet jelenléte a teológiában nem jelenthet szükségképpen annyit, hogy teológiánk véglegesen lehorgonyzott például a 13. század bölcseleténél, stílusánál. A történelem azóta, más világtájakon azelőtt is különféle gondolkodásbeli stílust mutat fel. A különféle korok és kultúrák gondolkodása, filozófiája nem lehet eleve idegen az univerzális isteni kinyilatkoztatásra építő teológiától. Ezért a megújulásnak nemcsak lehetősége, de szintézist alakító kötelezettsége is szüntelenül fennáll a teológia és bölcselet vonatkozásában. Csak utalni szeretnék arra a figyelemreméltó és elgondolkodtató tényre, hogy napjaink teológiájának — melyről majd csak az utókor fogja megállapítani, hogy mi benne a maradandó érték — az ugyancsak napjaink filozófiája már nem „ancillája", hanem nővére, társa, vagy épp „dialogizáló partnere". E néhány bevezető gondolat némi képet ad arról is, hogy teológia és filozófia kapcsolatáról szólva nem annyira módszerbeli, módszer-kialakítási kérdésekre szeretnénk rámutatni, hanem szellemtörténeti, tudománytörténeti sorskérdésre. Miért és mily mértékben jár kart-karba öltve a teológia a filozófiával? 2. A probléma-tisztázás érekében egy tudománytörténeti mozzanatra is rá kell mutatnunk. A11. században formulázta meg Canterbury Szent Anzelm Proslogion- jának nevezetes programját: Credo ut intelligam. E célkitűzés egyben tervszerű bevezetését jelentette a filozófiának a „Credo tudományába", a teológiába. E tudatos bevezetés a középkori tudomány-fogalom szellemében az intellectus fidei-nek s ezen túlmenően a tudományosan rendszerező teológiának útját egyengette. E program — ha visszafelé pillantunk — már régibb keletű volt; a rendszerező törekvésre való igyekezetei a görög gondolkodás és keresztény teológia között azonban ez időtől szokás számon tartani. E lépésnek döntő kultúrtörténeti jelentősége is volt. A szentanzelmi program vált melegágyává annak az életképes csírának, melyből a középkori egyetem kelt életre, polgárjogot adva mind a mai napig az egyetemi fokú teológiai és bölcseleti oktatásnak. Azóta sok minden megváltozott az egyetem, a tudományok, teológia és filozófia körül. Minél inkább szakítja szét azonban az idők vihara a tudományokat, — egy-egy tudományt is szinte megszámlálhatatlan ágra bontva —> annál inkább válik világossá, hogy a bölcselet változatlanul ott áll az egyes tudományok mellett, sőt erősebben, mint valaha. Ma, midőn nem akad valamirevaló történész, fizikus, vagy épp nyelvész, aki ne látná a tudományszakával szervesen összefonódó bölcseleti problémákat, a teológia is újra átéli, hogy kapcsolata a bölcselettel szétszakíthatat- lan. Természetesen akadnak közbeeső epizódok is. Számos protestáns teológus, élükön Kierkegaarddal, egészen az ún. dialektikus teológiáig, Isten szavának szuverenitását és tisztaságát kívánják megvédeni a filozófiától. Ilyen óvatosságra intő szó 87
