Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Martelet, Gustave - Tőzsér Endre (ford.): "A bárány, aki a világ teremtése előtt kiválasztatott" - A Jézus Szíve-tisztelet teológiájához
képes és nincs olyan szeretet, amely vonakodna attól, hogy szenvedjen azért, akit szeret. Az utóbbi időben néhány teológus hasonló gondolatokat fogalmazott meg, elsőként talán Evdokimov, aki már 1970-ben azt írta: „Isten önmaga transzcendenciáját transzcendálja", melynek során azzá „lesz", ami még nem6; ezzel csupán Palamas Gergely (+1359), Újteológus Simeon (+1022), és Makariosz (+400 körül) gondolatait viszi tovább.7 Jóllehet a Zakariásnál szereplő „átszúrt" csak Jánosnál válik egyenlővé a „báránnyal", mégis mondhatjuk azt, hogy a kereszten halált szenvedő bárány ugyanazt fejezi ki, amit a próféta az átszűrtről mond: szenvedése csak akkor éri el végső mélységét, ha magának Istennek a szenvedését is értjük rajta. Ez azért fontos, mert ugyanez a bárány Péter első levele szerint „a világ teremtése előtt kiválasztatott" (1,20), s mert ezáltal a kereszt misztériuma és Isten szenvedése a világ teremtésének előfeltételei lesznek. Erről kell most szólnunk. „A bárány, aki a világ teremtése előtt kiválasztatott" „Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit, a tettei alapján — írja Péter —, éljetek istenfélelemben zarándoklástok idején. Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán. Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de csak az idők végén jelent meg tiértetek" (1,17-20). Az itt említett húsvéti bárány csak Krisztusban nyeri el lényegét és értelmét.8 A mennyei liturgiának is a bárány áll a középpontjában, ahogy azt a Jelenések könyvében olvashatjuk. Ugyanezt sejteti az idézett Péter-levél is, mely nyomban hozzáfűzi: „Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy higgyetek és reméljetek Istenben" (1,21). A bárány titka ezáltal a keresztény egzisztencia Istenben gyökerező jellegét fejezi ki és igazolja. Továbblépve, a bárány kinyilatkoztatásában benne rejlik minden világkorszak egyesítése: összeköti Istennek a világra vonatkozó örök tervét a történelmi megvalósuláson keresztül a végben remélt dicsőséggel.9 Itt fordul elő egyedül, sehol másutt nem említi az Újszövetség azt, amit ebben a szövegben találunk, hogy ti. Krisztus már a világ teremtése előtt mint bárány predestináltatott. Kétségtelen, hogy itt a „világ" mint egészében vett kozmosz szerepel, és az „előtt" (pro) „egy olyan pillanatra utal, amely megelőzi a teremtést, s transzcendens a Jn 17,24 és az Ef 1,4 értelmében"10. Isten teremtő művét tehát csak azután kezdte meg, hogy a leölt bárányra tekintett. Ahogyan Pál a Fiút „minden teremtmény elsőszülöttjének" (Kol 1,15), s ahogy a Jelenések könyve „Isten teremtése ősalapjának" (Jel 3,14) nevezi, úgy érvényes a Péter-levélre, hogy a feláldozott bárány a világot alkotó, atyai Teremtő motívuma. így azt is mondhatjuk, hogy az átszúrt bárányt, amelyre János szerint az emberek „majd feltekintenek", Isten már előbb szemlélte, és hogy Istennek ez a szemlélés adott bátorságot a világ megteremtésére. A kommentárok keveset mondanak arról, hogy a világ Istennek a bárányra vetett pillantásától feltételezett. Miben is áll ez a feltételezettség? 6 Le Christ dans la pensée russe, Paris 1970,155. 7 A megfelelő szövegek megtalálhatók: /. Meyendorff, Saint Grégorie Palamas et la mystique orthodoxe, Mattres spirituels, Paris 1959,25,52,127-128. o. 8 E. G. Selwyn, The First Epistle of sanct Peter, London 1947,145-146. 9 így Horst Balz und Wolfgang Schräge, Die katholischen Briefe. In: Das Neue Testament Deutsch, Nr. 10, Göttingen 1972, 77. 10 Selwyn, i. m. 146. 82
