Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - KÖRKÉP - Nikolasch, Franz - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A húsvéti három szent nap ünneplésének értelme és jelentősége
Jézus kínhalálára, hogy azután húsvét éjszakáján megünnepeljék az Úr győzelmét a halálon, a föltámadását. A húsvétot követő ötvenedik napon emlékeztek meg mind a Szentlélek közléséről, mind pedig az Úr mennybemeneteléről. Később kifejlődött a húsvéti ünneplésnek az a tagolódása, amely figyelembe vette az Újszövetség minden kronológiai adatát, s nagycsütörtökön Jézusnak a tanítványaival elköltött vacsorájáról emlékezett meg, nagypénteken Jézus kínhaláláról, húsvétkor az Úr föltámadásáról, a negyvenedik napon mennybemeneteléről, az ötvenediken pedig a Szentlélek elküldéséről. Az egyetlen misztérium ünneplésének a helyét egyes, a Szentírás által hitelesített események emlékezete foglalta el, egészen a pünkösdi Lélek-áradásig. Ötven napos ünnep A liturgia mai fölfogása szerint a húsvéti ünnepi idő egyetlen ötven napos ünnep, amelyen Krisztus halálon aratott győzelmének egyetlen misztériumát ünnepeljük: a mennybemenetel és a Lélek eljövetele egy az Úr feltámadásával; a pünkösd ennek a húsvéti ünnepnek az utolsó tetőpontja, a húsvéti szent három nap és a pünkösd közé eső vasárnapok pedig már nem húsvét utáni vasárnapok, hanem húsvét vasárnapjai. Még ha valaki mellékesnek tekintené is az elnevezést, ez mégis azt mutatja, hogy az egyház ünnepeiben az év folyamán—s ez a karácsonyi ünnepkörre is áll — mindig a halál és föltámadás egy és ugyanazon misztériumát, az Úr húsvéti misztériumát ünnepli: Az egyház „az év körforgásában kibontakoztatja Krisztus egész misztériumát a megtestesüléstől és a születéstől kezdve a mennybemenetelig, és pünkösdtől a boldog reménységnek és az Úr eljövetelének a várásáig" (Lk 10,2). Még a vértanúk és a többi szentek emléknapjain is a húsvéti misztériumot hirdeti az egyház, mert ezek azáltal lettek részesévé az Atya dicsőségének, hogy eggyé váltak Krisztussal" (vö. Lk 10,4). A megváltás tudatosabb átélése A megújult liturgiában nem az a legfontosabb, hogy a teológia újra tudatára ébredjen a „húsvéti misztérium"-fogalom központi jelentőségének, hanem, hogy a hívő közösség, amikor istentiszteletet tart, elsősorban a húsvéti három szent nap ünneplésében, tudatosan élje meg megváltásának ezt a misztériumát. Ha valaki egyszer is átélte a bizánci liturgia húsvét éjszakai ünneplését, az tudja, hogy milyen hívő buzgósággal, milyen belső együttéléssel végzik ezt az ünneplést. Hogyan tudnánk visszaadni a húsvéti három nap ünneplésének azt a központi jelentőségét, ami megilleti? Először is szükség van olyan igehirdetésre, amely a megfelelő helyekre teszi a hangsúlyt és érthetővé teszi, hogy a húsvét mint az Úr halálának és feltámadásának az ünneplése az egyházi év centruma és tetőpontja, s hogy az Eucharisztia minden ünneplésében a húsvét misztériumát üljük meg: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz dicsőségben!" Egy egyházközség csak akkor tudja hitelesen megülni a húsvéti három napot, ha tudja, hogy itt megváltásunk misztériumát ünnepli. Nem úgy, mint az üdvtörténet régen elmúlt eseményeire való emlékezést, hanem mint azok megjelenítését. A zsidó Pesszach-liturgiában ez áll: „Minden korban köteles minden egyes ember elképzelni, mintha ő maga vonulna ki Egyiptomból... Nem csupán őseinket szabadította meg a Szent, áldott legyen, hanem velük együtt minket is megszabadított ... Ezért kötelességünk hálát adni neki, őt dicsérni, magasztalni, dicsőíteni, áldani, imádni és ünnepelni, aki atyáinkért és értünk mindezeket a csodatetteket véghezvitte!"4. Ugyanezzel a magatartással kell nekünk is megülnünk húsvét három 34
