Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - KÖRKÉP - Nikolasch, Franz - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A húsvéti három szent nap ünneplésének értelme és jelentősége
Hogy a zsinat és a zsinat által elindított liturgikus megújulás ennyire hangsúlyozza a „húsvéti misztérium" fogalmat, annak mély teológiai alapja van: a megváltásnak azt a szemléletét, azt az értelmezését veszi újra elő, amely a Szentírásnak és az ókor egész egyházának a sajátja volt, s amit a mai napig szakadatlanul megtartottak a keleti egyházak teológiájában és liturgiájában, viszont a nyugati egyházban a középkor folyamán elsikkadt. Az ember megváltását nem egyedül az Ur szenvedése és halála műveli mint „engesztelő áldozat", hanem az, hogy á‘ nent a halálból az életre. A feltámadás, a visszatérés az Atyához és a Lélek elküldése éppen úgy „oka" a megváltásunknak, mint a kereszten való szenvedés és halál. A Nyugat középkori teológiájában ez az ismeret háttérbe került és részben el is fojtották azáltal, hogy egyoldalúan hangsúlyozták Krisztus szenvedésének és halálának engesztelő és áldozati jellegét. A középkori teológiának ezt a szemléletét Luther következetesen átültette a liturgiába, s nagypénteket tette a legnagyobb ünneppé mint Krisztus kínhalálának és az ezzel végrehajtott megváltásnak az emlékezetét. A II. Vatikáni zsinat azzal, hogy újra felfedezte a „húsvéti misztérium" fogalmát és Krisztus halálának és feltámadásának ezzel kifejezett egységét, véget vetett ennek a mesterséges szétválasztásnak. Az ember megváltása Jézus Krisztus halála és feltámadása által megy végbe, végső soron teljes emberi sorsa által, kezdve a megtestesülésen egészen addig, amikor újra eljön dicsőségében. Krisztus húsvéti misztériuma tehát Jézus Krisztus emberségének a teljes valóságát jelenti: Halála az emberré testesülésének a beteljesedése, feltámadása pedig Jézus Krisztusnak, az embernek a felvétele az Atya dicsőségébe. Megváltásunk abban áll, hogy sorsközösségben vagyunk az Úrral, vele halunk meg, vele temettetünk el, de vele is támadunk föl az életre. A húsvéti misztérium fogalma így vezet el bennünket Jézus Krisztus megváltó tettének teljesebb és átfogóbb megértésére. Ez a megváltói tett megtestesülésének pillanatában kezdődött, szenvedésében és kereszthalálában érte el látható tetőpontját, s a föltámadásban jut el beteljesedéséhez: „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" (Lk 24,25). A húsvéti vigiliától... Az ősegyház ezért egyetlen ünneplésben, mégpedig húsvét éjszakáján ünnepelte az Úr szenvedésének, halálának és föltámadásának ezt az egységét, az ő „transitus"- át, azt, hogy átment a halálból az életbe. Tudatában voltak annak, hogy Krisztus szenvedését és halálát sohasem szabad feltámadása nélkül nézni, inkább úgy kell érteni a két eseményt, mint egy és ugyanazon történés két fázisát, egy és ugyanazon valóság két aspektusát. A húsvéti ünneplést nem historizáló gondolkodás jellemezte, hanem annak tudata, hogy az Úr halálának és feltámadásának misztériuma egy. ... az üdvösség egyes eseményeinek az ünnepléséig Amikor a Konstantin császár korában megvalósult béke idején megkezdődtek a zarándokutak a palesztinai, de elsősorban a jeruzsálemi szent helyekhez, a hívőknek az volt az igényük, hogy a Szentírás adatainak megfelelően tartsák meg az egyes eseményekről való megemlékezést. Virágvasámap ünnepélyes körmenetben vonultak az Olajfák hegyéről le a Kedron völgyébe, s aztán föl Jeruzsálem városába, Nagycsütörtök estéjén a Golgotán bemutatott szentmise után átmentek az Olajfák hegyére, hogy ott emlékezzenek meg az Úr virrasztásáról és elfogatásáról, nagypénteken pedig szentírási olvasmányokkal és a kereszt előtti hódolattal emlékeztek A teológiai alap 33
