Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Erdei Árpád: Az értelmi fogyatékos gyermekek érzelmi, erkölcsi és vallási nevelése
zott segítőkészség; a barátságos, kedves emberekkel való találkozás erősítik a társadalmi beilleszkedés folyamatában. Az oligofrén gyermekek fokozott szeretetigényét, erősebb érzelmi kötődését csak nagyobb odafigyeléssel és több törődéssel tudjuk számára biztosítani. Tény, hogy fogyatékosságukból adódóan emocionálisan szélsőségesebbek, indulat kitörések gyakrabban előfordulnak, mint az egészséges gyermekeknél, de a megfelelő érzelmi háttér biztosításával nevelésük folyamata kevésbé lesz sztohasztikus. Erkölcsi és vallási nevelés Van-e értelme értelmi fogyatékosokat a hittel megismertetni? Szükséges-e számukra a vallás megtapasztalása? Természetesen igen! II. János Pál pápa a következőképpen ír erről a Catechesi Tradendae-ben: „42. pont: A fogyatékosok. Elsősorban a testileg vagy szellemileg csökkent képességűekre gondolunk. Nekik éppen úgy joguk van a hit misztériumának megismerésére, mint egészséges társaiknak. A rájuk nehezedő terhek azonban nevelőiktől is, tőlük is fokozott erőfeszítéseket követelnek. Nagy örömmel hallottuk a Szinoduson, hogy vannak olyan katolikus intézmények, amelyek ilyen fogyatékos fiatalok gondozásával foglalkoznak és átadták tapasztalataikat a Szinodus- nak. A Szinodus pedig eltökélte, hogy komolyabban is foglalkozni akar ezzel a kérdéssel. Az ilyen intézményeket nagyon buzdítjuk és bátorítjuk tevékenységük folytatására." Világos, hogy a fogyatékosság nem zárja ki őket emberi méltóságukból fakadó jogaikból. Erkölcsi érzéküket fejleszteni lehet és fejleszteni kell. Ez természetesen nem önálló nevelési módszer, hanem érzelmi nevelésük során már kialakíthatjuk bennük a megfelelő erkölcsi értékrendet. Elsősorban a jó és rossz megkülönböztetésére kell őket megtanítanunk, majd arra (a nehezebb feladat), hogy a jót válasszák, ha bármit cselekszenek. Próbáljuk arra nevelni őket, hogy a jó a szeretetből fakadó tett és az ilyen cselekedetekkel lesz az ember igazán társas lény — így tartozom valakihez, a jóság miatt kötődnek hozzám. Nehezebb feladat lemondása nevelni őket. Meg kellene értetni, hogy a lemondás nem hoz tárgyi jutalmat. Csoportban például szétoszthatunk úgy cukorkát, hogy eggyel kevesebb van a zacskóban, mint ahány gyermek a teremben tartózkodik. Ez még a szétosztás előtt derüljön ki. Majd a tény közlése után kérdezzük meg, ki ne kapjon. Természetesen néhány név elhangzik majd: aki rossz, vagy akire éppen haragszanak. De ha közöljük, hogy mi mindenkinek szeretnénk adni, a rosszaknak is, feltehetjük a kérdést, ki az, aki önként lemond a cukorkáról. Ha senki nem jelentkezik, erőltetni nem kell. Ha valaki mégis önfeláldozó lesz, dicsérjük meg a többiek előtt és néhány egyszerű mondatban fejtsük ki, miért helyes és jó az ilyen magatartás. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne jutalmazzuk meg külön a gyermeket akár akkor, akár legközelebb, mert azt a gondolatot válthatjuk ki benne és a többiekben, hogy a lemondás újabb és nagyobb tárgyi jutalommal jár. Ugyanígy vigyázzunk a gyermekek verbális szeretet közlésével. (Értelmi fogyatékosok nagyon gyakran mondják a hozzájuk közel álló felnőttnek: szeretlek.) Kérdezzünk vissza: miért? Gyakran előfordul, hogy olyan választ kapunk: mert a múltkor is adtál csokoládét. Kérdezzük meg, akkor is szeretne-e, ha nem kapott volna. Ha igenlő választ ad, köszönjük meg és erősítsük meg benne, nem tárgyi dolgokért szeretünk valakit. Ha tagadó választ ad, mondjuk meg neki, mi szeretjük őt annak ellenére, hogy nem kaptunk tőle csokoládét. Mit gondol, miért? Az ilyen 245
