Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Erdei Árpád: Az értelmi fogyatékos gyermekek érzelmi, erkölcsi és vallási nevelése
ban háttérbe szorul. Pedig a feladat fontosságára már az Általános Hitoktatási Direktórium is felhívta a figyelmet. „91. pont: A fogyatékos gyermekek és fiatalok Ezt a témát és a vele kapcsolatos feladatokat nem szabad másodlagosnak, vagy marginálisnak tekinteni. A fogyatékos gyermekek és fiatalok nem csekély részét jelentik a társadalomnak. A mai életfeltételek néha nagyon nehézzé teszik az ilyen gyermekek fejlődését és közösségbe való bekapcsolódását. A hitoktatásnak számukra is nyújtania kell—állapotuknak megfelelően — a hit szerinti élet lehetőségét. Ez kimagaslóan evangéliumi feladat és nagy jelentőségű tanúságtétel, amelyet az egyház minden időben megvalósított. Az ilyen fiatalok hitben való nevelésének lelkipásztori értéke van, s különösen jelentőssé teszi az, hogy rajtuk keresztül nagyon sok családdal lehet kapcsolatot találni. Az olyan hitoktatás, amelynek egészen speciális nehézségekkel kell megküzdenie és természetesen a lényegre kell koncentrálódnia, sokat segíthet laitatási eredményeivel az általános hitoktatásnak is."3 Az oligofrén kiskorúak érzelmi nevelése A Gravissimum educationis momentum zsinati okmány 1. pontjában olvassuk, hogy mindenkinek „személyi méltósága folytán elidegeníthetetlen joga van olyan neveléshez, amely megfelel élete céljának, amely alkalmazkodik egyéni képességeihez"A Mivel sérült gyermekekről van szó, állíthatjuk, hogy a szeretetre való igényük még nagyobb és erőteljesebb, mint egészséges gyermektársaiké. Ezt az erős érzelmi kapcsolatot elsősorban a szülőknek kell megadniuk gyermekük számára, hogy primér szocializációjukban ne sérüljenek meg. De mi a helyzet az olyan családokban, ahol az értelmi fogyatékos csecsemő vagy kisgyermek inkább teher és nyűg a család számára, mint öröm? És azokkal a gyermekekkel, akik születésükkor, vagy nem sokkal azután máris csecsemőotthonokba kerülnek? A nem megfelelő érzelmi háttér kihatással van értelmi fejlődésükre is: a nem-törődés „eredménye" a még lassúbb szellemi kibontakozás, nehezebb értelmi megismerés. Intézetben nevelődőknél ez még inkább jelentkezik: itt egy gondozóra több kisgyermek is jut, fizikai képtelenség mindegyikkel megfelelő időt eltölteni. Mire a csecsemőotthonból a foglalkoztató (általános) iskolába kerülnek — előkészítő csoportba —, zárkózott, személyekhez érzelmileg nem kötődő, barátságtalan gyermekekké válhatnak. Itt fontos feladat a primér szocializáció megkésett kialakítása, mely már közel sem kecsegtet olyan eredményességgel, mintha ez még a csecsemőkorban történne. Az oligofrén gyermekek nagy része szekundér szocializációjában is sérült lesz, még ha a család szeretetteljes környezetében fejlődik is. Nehezen teremt kapcsolatot — fogyatékossága folytán — a külvilággal, ismeretlenek számára a társadalmi-környezeti szokások, az elvárásoknak nem tud megfelelni. Különösen fontos feladat a fogyatékosok integrációja. Ehhez szemléletváltás is szükséges az egész társadalom részéről: az ilyen gyermekeknek nem sajnálatra van szükségük, hanem segítő szándékú törődésre és szeretetre. A szeretet azonban nem azt jelenti, hogy mindent megcsinálunk az értelmi fogyatékos kisgyermek helyett és számára — ezzel többet ártunk, mint használunk. Önállóságra kell nevelni őket az érzelem területén: lássa be, hogy a szeretet nem tárgyi dolgokban kifejeződő érték. Ne csak akkor szeressen tehát, ha csokoládét, vagy ajándékot kap, hanem azért szeresse a környezetében élőket, mert megérzi, hogy őt is szeretik. Családi életen kívüli kapcsolataiban is inkább ezt kellene megtapasztalnia: a jó szándékú, határo244
