Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Karrer, Leo - Mártonffy Marcell (ford.): "Bocsásd el népemet...". Felnőtt keresztények nagykorú egyháza
nyilvánosság, a média közvetítette világ számos kortársunk szemében megoldhatatlan problémák halmazának tűnik fel. Márpedig a tehetetlenségre ítélt egyén nem tehet mást, mint hogy fizetésképtelen adósként visszahúzódjék magánszférájába, „s legalább ott" jól érezze magát. Az élet átláthatatlansága és a problémák súlya biztonságkeresésre, egyszerűsítő gondolkodásra sarkall, s az olyan, könnyen elsajátítható életminták és világképek vonzerejét növeli, mint az ezoterizmus, a politikai vagy vallási gyökerű fundamentalista áramlatok, a bűnbakképző mechanizmusok stb. Aszingularizmus kifejezés arra a visszavonulásra utal, mely a magánélet fogyasztói fészekmelegével kecsegtet, noha ez utóbbi a szabadidőipar és a tömegkommunikáció külső befolyása, sőt bekebelező hatása alatt áll. — Vajon a nagykorúság és az identitás-követelmény pszichés feltételeinek megszűnése után marad-e esélyünk arra, hogy a szolidaritás védőhálóját a társadalom egészére kiterjesszük? II. Felnőtt keresztények . 1. Az úgynevezett modem kor vallási szempontból látszólag „produktív" (erre utal a fiatalkori vallásosság növekedése), ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy a vallás is mindinkább magánüggyé válik. Az egyház(ak)hoz való kötődés már nem magától értetődő, s az adott társadalmi körülmények közt nem is kényszeríthető senkire a zárt felekezeti környezet egyházfegyelmi eszközeivel. Az egyháznak is a személyes motiváció és a szubjektív szabadság, illetve önrendelkezés útját kell járnia. Ez természetesen a vallásszabadság és a személyes felelősség tiszteletben tartását is feltételezi, ami más oldalról a vallási kérdések felfüggesztésével, alkalmasint tabuként való kezelésével járhat. Le kell tehát mondanunk arról az ősi és eszményi elképzelésről, mely szerint az egyház lelkipásztori feladata abban áll, hogy minden egyes embert a lehető legátfogóbb módon végigkísérjen életűtján, a bölcsőtől a koporsóig. A lelkipásztori gyakorlatnak fokozati és tartalmi tekintetben egyaránt számolnia kell a vallásgyakorlás és az egyházhoz való kötődés (a kommunikáció) terén megnyilvánuló közelség és távolság változó mértékével, az emberek különböző adottságaival és vérmérsékletével. A felnőtt keresztény magatartás befogadására és elősegítésére törekvő egyház jövője szempontjából döntő fontosságú kérdés, hogy sikerül-e olyan áttekinthető és emberközeli közösségi formákat kialakítania — illetve a jelenleg is működőket (például a latin-amerikai bázisközösségeket) megerősítenie —, ahol az emberek a szó személyes értelmében „elérhetők", de érzelmileg is „otthonra találnak"; ahol igazi arcukat mutathatják, s a közös terveket és feladatokat másokkal együtt, a szolidaritás jegyében valósíthatják meg. Az egyház vonzerejét, a fizikából kölcsönzött szakkifejezéssel élve, az emberi kommunikáció során kialakuló „közelhatási tér" adja. Benne válik láthatóvá és megtapasztalhatóvá, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Másfelől viszont, a kapcsolatok és a szorosabb együttlét síkján túl, szükség van arra az átfogóbb szolidaritási hálózatra is, amely a különféle csoportok, programok, közösségek és mozgalmak összekapcsolásával kritikus-prófétai módon és állandó kötelezettséget vállalva jelenik meg a társadalmi nyilvánosságban. E rendkívül mozgékony és differenciált társadalomban az egyház és lelkipásztori „eszköztára" aligha számíthat túlélésre, ha csupán a kis közösségek, a „szekták" (különálló és befelé forduló csoportok) zárt szociológiai alakzatára korlátozódik. Ellenkezőleg, gondoskodnia kell róla, hogy társadalmi jelenléte intézményes formát öltsön. — Mindeddig azonban csak témánk hátterét vázoltuk. Továbblépve meg kell kérdeznünk, mit is jelent a keresztények nagykorúsága. 2. AII. Vatikáni Zsinat szövegeiben vagy a német nyelvterület szinódusi dokumentumaiban alig szerepel a „nagykorúság" fogalma, jóllehet a téma (a tudatos keresztény élet, a karizmák, a világ szolgálata) fel-felbukkan. Nem véletlenül, hiszen 177
