Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Walter, Peter - Szombath Attila (ford.): A rossz lényege és megvalósulása
következik, hogy amennyiben a fent leírt „önfelmentési mechanizmust" követjük, s mindent a kényszerre és a körülményekre hárítunk, akkor ezzel egyszersmind gyámság alá helyezzük magunkat. Világos, hogy a vétekre való képesség és a szabadság elválaszthatatlanul összetartozik az emberben. Persze, ha az emberi szabadságról beszélünk, véges és korlátozott, sokszorosan feltételes szabadságra gondolunk — ám épp e korlátozottsága miatt képes a szabadság a rosszra. Feltűnő, hogy még egy kegyetlen gyilkos is képes úgy lábai, hogy szeme előtt valami „jó" lebegett, s annak érdekében cselekedett. A rossz eredetének kérdése azonban még e fontiek alapján is jogos. Hiszen, ha úgy lett az ember megalkotva, hogy rosszat is cselekedhet, vajon akkor nem azt terheli-e rossz tetteiért a felelősség, aki őt éppen ilyenné teremtette? Ma igen csábító lehet, hogy e kérdésre igennel feleljünk. Ha ugyanis nem mibennünk volna a vétek gyökere, nem szabadulnánk-e meg akkor egyúttal a rosszra és vétekre vonatkozó önkínzó kérdésektől is, melyek csak terhet rónak az emberre anélkül, hogy bármit is használnának neki? Persze egy olyan Istenhez, akitől a vétek ered, nem is imádkozhatnánk már, s nem szerethetnénk és tisztelhetnénk mint a „mi Atyánk"-at. így tehát a deterministák következetesen járnak el, amikor az emberi szabadsággal együtt Isten eszméjét is elutasítják. S nem volna-e egyszerűbb, ha mindezekkel együtt „a metafizika varázsáról" is lemondanánk, s elfogadnánk az életet olyannak, amilyen, vagyis értelmetlennek és kudarcra ítéltnek? Mint mindig, ma is sokan követik ezt az utat. Maguk a hívők is sokszor kerülnek abba a veszélybe, hogy hitük széttöredezik egy jó Istenbe vetett bizalom és a világ valósága, az ember Isten-képére-teremtettsége valamint a hétköznapi tapasztalat között, mert e kettő igen gyakran ellentmondani látszik egymásnak. Kérdés, persze, hogy valóban segítene-e rajtunk, ha minden bűnre való készségünket gyámság alá helyeznénk, megelégedve egy olcsóbb szabadság-igénnyel. Nem vezet-e ez a sokak által a lelki egészség zálogaként propagált lépés csak mindig újabb görcsökhöz? Nyilvánvaló, hogy nem lehet igazán nagy dolog az, amit könnyűszerrel, minden veszélyeztetettség nélkül is elérhetünk. Az ember szabadsága a választás szabadsága. A szabadságának, amelyben méltósága is gyökerezik az az ára, hogy képes hibázni. Az ember képes arra, hogy nemet mondjon, de épp így mondhat igent is, amikor döntenie kell. Nincs tehát eleve a rosszra teremtve, a bűn nem rendeltetése, hanem csak veszély, melynek ki van téve. A jó szabad választásának lehetősége egyszerre tartalmazza a jó és a rossz megtételének lehetőségét. Világos tehát, hogy a rossz olyan lehetőség, mely teljességgel a teremtett szféra sajátja. Igen korlátolt fogalma van Istenről annak, aki azt akarja bizonygatni, hogy Isten rosszat is tud tenni. Márpedig mindkét előbb felvetett megoldási kísérlet efféle ellentmondásos isten-képzeten nyugszik, legyen akár a rossznak, mind kvázi-isteni hatalomnak a képzete, vagy az a gondolat, hogy Istennel összefér rosszat tenni egy későbbi jó elérésének kedvéért. A morális rossz lényegileg nem Isten lehetősége. Mint a keresztény tradíció mondja, Isten csak megengedi a rosszat. Nem „közvetlenül akarja", mert ez jóságának radikálisan ellent mondana; de nem akarhatja megakadályozni sem, mert a rossz lehetőségével együtt szükségképp a jót és a teremtett szabadságot is meg kellene szüntetnie. Hogy Isten eltűri a rosszat, az, így lehetne mondani, Isten tisztelete azon szabadság iránt, melyet nekünk ajándékozott. Aqui- nói Szent Tamás ezt a bonyolult helyzetet ebben a világos és merész formában ragadta meg: „Isten sem azt nem akarja, hogy legyen rossz, sem azt, hogy ne legyen, hanem el akarja tűmi, hogy a rossz legyen; és mindez jó."3 Mit lehet mármost az eddig mondottak alapján mondani a rossz lényegéről? Röviden azt, hogy a véges szabadság lehetősége, mint valóság pedig az ember jót kutató törekvésének tévútja. Az ember fenyegetettsége mutatkozik meg általa, az a 138
