Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - KÖRKÉP - Pottmeyer, Hermann J. - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Párbeszéd és igazság. Hogyan találja és éli meg az egyház az igazságot
vehetjük tudomásul és becsüljük majd meg a többi embert, felekezetűk, vallásuk, meggyőződésük és intézményeik másságát és sajátos értékét, ahogyan Isten minket magunkat is elfogadott és komolyan vett. Az egyház csak akkor lehet jele és eszköze Isten és az emberiség dialógusának, és részese az emberiség dialogikus családjának, ha maga is dialogikus közösségként valósul meg. Dialógus és az igazság megtalálása Nem jelenti-e a dialogizáló partner másságának komolyan vétele, meggyőződésének tiszteletben tartása a saját meggyőződés feladását, az egyház esetében pedig saját igazság-igényének a feladását? Ez a kétely sokak számára nem teszi lehetővé, hogy a dialógusnak megadja azt a helyet, amit a Zsinat ad neki. Ez a kétely az egyházon belüli dialógusnál is jelentkezik akkor, amikor különböző vélemények merülnek fel arra vonatkozóan, hogy hogyan kell ma élni az Evangéliumot. Vajon csak a pásztorok felelősek-e az Evangéliumhoz való hűségéért? Nos, az igazi dialógus nem csupán a másik, a többi ember meggyőződésével szemben megmutatkozó intoleranciát zárja ki, hanem az igazsággal szemben tanúsított közömbösséget is. Ha a dialógus a másik ember, annak szabadsága és meggyőződése tiszteletben tartásán alapszik, akkor kizárja az intoleranciát, mert az megsértené a másik szabadságát. De kizárja a közömbösséget is. Mert ha minden kinyilvánított állásfoglalás egyformán érvényes volna, akkor közömbös és mindegy volna az is, amit a másik ember képvisel, s az is, amiért én szállók síkra. így az ember nem veimé komolyan sem a másikat, sem önmagát. Éppen ezért az igazi dialógus feltételei közé tartozik az érintettek szabadságának a tiszteletben tartása éppen úgy, mint az igazság közös szeretete. Amikor az igazság közös kutatásáról, megismeréséről van szó, akkor az igazságban való közös megegyezés a dialógus célja. Ehhez tartozik az a készség is, hogy megvizsgáljuk a magunk álláspontját, meghallgatjuk a másikat, és — ha szükséges —, tanulunk tőle. Hatásosan jut ez kifejezésre az igazság keresésének abban a formájában, amely az egyházban ősidők óta szokásban van. Ha vitatott egy-egy evangéliumi igazság, az egyház mint közösség zsinatokon és szinódusokon jön össze, hogy közösen és egymással dialógusban találjanak rá az igazságra. Ha ezeken az összejöveteleken konszenzusra jutnak, ebben a Szentlélek működését látják. A résztvevő püspökök az egyes helyi egyházak képviselői. A számos helyi egyház áthagyományozott hitének dialógusban nyert konszenzus, mely a hívők hitérzékében gyökerez, az igazság biztos bizonyítékának számít. E mögött az a meggyőződés áll, amit a II. Vatikáni zsinat így fejezett ki: „A hívők összessége a Szentlélek kenetét kapta (vö.: ljn 2,20.27), és így nem tévedhet meg hitében. Ezt a kiváltságos tulajdonságát akkor nyilvánítja ki az egész népben meglévő hitérzék birtokában, amikor — 'kezdve a püspököktől a legjelentéktelenebb világi hívőkig' — kifejezi általános egyetértését a hit és erkölcs dolgaiban" (Lumen gentium 12). Ami érvényes az egyház egészére és a zsinatokra, az érvényben van megfelelő módon az egyházközségekben és az egyházmegyékben is. Hogy miként tudjuk megélni ma az Evangéliumot, azt a Szentlélek abban a dialógusban tárja föl, amit Istennel és egymással folytatunk. Jegyzetek: 1. Arbeitspapier „Dialog statt Dialogverweigerung" des Zentralkomittes der deutschen Katholiken 2.2 — 2. uo. 1.2. Forrás: Dialog statt Dialogverweigerung. Verl. Butzon u. Bercker, Kevelaer, 1994.90-96. Fordította: Bánhegyi B. Miksa OSB 119
