Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Windisch, Hubert - Tőzsér Endre (ford.): Embertől emberig - A lelkipásztori beszélgetés
TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK Hubert Windisch EMBERTŐL EMBERIG A LELKIPÁSZTORI BESZÉLGETÉS A mai ember mind gyakrabban keres segítséget a párbeszédben. Sokak számára az élet sikere — a konkrét igazság és az eleven szabadság sikeres összehangolása— olyan fájdalmas problémává vált, melyet önmaguktól nem képesek megoldani. Minthogy az információk szóáradata és a tömegkínálat felszínessége megakadályozza az igazság és a szabadság kívánt koordinációját az emberi életben, sokan vannak, akik megkockáztatják, hogy egy találkozás résztvevői legyenek, és belépnek egy segítő beszélgetés személyes erőterébe. Az emberi élet sikere utáni erős vágynak lehetünk tanúi, mely a segítő beszélgetésnek mint napjainkban az idők jelei egyikének megtapasztalásában artikulálódik. A segítő beszélgetés során sokféle módon érvényre juthat a szabadságon alapuló világ- és életalakítás iránti felelősség, hiszen a segítő beszélgetés által lehetővé tett, szóbeli találkozásban megvalósuló dialogikus együttlét reményt ad arra, hogy saját igazságunkat felfedezzük, és ezáltal szabadságunk konkrét esélyt adjon a szeretetnek, az igaz emberi élet egyedüli beteljesedésének (vö. lKor 13,13). Megállapíthatjuk, hogy a pillanatnyi szükség tanít meg minket beszélni, ám azt is el kell fogadnunk, hogy aki kész belépni egy segítő beszélgetésbe — akár úgy, hogy keresi, akár úgy, hogy felkínálja —, alapvetően kész a szeretetve. Kétségtelen, hogy ezt a beszélgetést a mai lelkipásztorkodás tazVoszának is nevezhetjük, hiszen a lelkipásztor ennek keretében valóban örömhírként adhatja tovább az evangéliumot. Az „antropofugális gondolkodással", s annak emberek közötti kultúrát pusztító következményeivel az evangélium tett értékű szavát állíthatja szembe, és felmutathatja Krisztus igazságát, mely szabaddá teszi az embert (vö. Jn 8,31-32). Ha a lelkipásztorkodás él ezzel a lehetőséggel, eleget tesz Krisztus igényének, mely egyszerre feladat és küldetés: „Ti vagytok a föld sója... Ti vagytok a világ világossága" (Mt 5,13-14). Amennyiben tehát elfogadja a lelkipásztorkodás a segítő beszélgetés kairoszát, a szabadság igazi sikeréért folytatott emberi küzdelem közepén Jézus Krisztus egyháza mint isteni sacramentum mundi kerül előtérbe. Ahhoz pedig hogy a segítő beszélgetés lelkipásztori legyen, a következő kritériumoknak kell eleget tennie: egyrészt egészen emberinek és egészen kereszténynek kell lennie, másrészt a beszélgetésben antropológiának és teológiának egységben kell lennie. Tehát benne a kereszt és a feltámadás igazságához, vagyis az Isten szeretetének igazságához vezető, inkamatórikus utat kell járni. Ehhez pedig a segítő beszélgetés kairosza megkívánja az egyháztól a személyes lelkipásztorkodásra való áttérést, valamint a lelkipásztor személyének emberi-teológiai-spirituális kompetenciájának kialakítását. A lelkipásztori beszélgetést úgy kell értenünk, mint a másik ember igazságának „dialogikus diakóniáját", Krisztusban való szabadságának szolgálatát. Hogy a szó és a szeretet egységét mint a lelkipásztori beszélgetés célját elérjük, szükséges, hogy ez az egység már a beszélgetés előfeltételeként hatékony legyen. Más szóval: a lelkipásztori beszélgetésben a Krisztusban való szabadság meghirdetése csak akkor 120
