Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - KÖRKÉP - Pottmeyer, Hermann J. - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Párbeszéd és igazság. Hogyan találja és éli meg az egyház az igazságot
Hermann J. Pottmeyer PÁRBESZÉD ÉS IGAZSÁG Hogyan találja és éli meg az egyház az igazságot Az a panasz, hogy hiányzik a dialógus az egyházban, váddá lesz, ha arra hivatkozik, hogy „egy olyan egyházat, amelyben nincsen dialógus, Isten akaratával ellenkezőnek" kell neveznünk.1 S akkor a dialógus hiánya a keresztények egymás közti érintkezésében már nem csupán egy emberileg sajnálatos hiány Ez a hiány meghamisítja Istennek az egyházra vonatkozó tervét. Ellenvetések Vannak, akik vitatják, hogy a dialógus Isten akarata szerint tartozik az egyház életéhez. Ezt így okolják meg: a) Az egyház, Krisztus teste és a Szentlélek építménye isteni alkotás, nem emberi mű. Isten az, aki összehív bennünket népévé, Isten népévé. Ő az, aki közösségre (communio) hív meg minket önmagával és egymással. Csakis az ő akarata kormányozza az egyházat, nem pedig emberi akarat. Ezért az egyház nem demokrácia, nem a nép uralma. Isten hierarchiát hozott létre, hogy nevében az kormányozza az egyházat. Az egyház jó kormányzásához természetesen hozzátartozik az is, hogy tagjaival való dialógusban megismerje azok szükségeit és szükségleteit. A dialógus lelkipásztori eszközként tartozik az egyházhoz, s nem lényeges elemként. A szervezett beleszólás követelése ellentmond az egyház Isten akarata szerint való rendjének. b) Az evangélium igazságát, — az egyház ezt képviseli —, Isten nyilatkoztatta ki Jézus Krisztus által, Krisztus megbízott képviselői pedig a pápa, a püspökök és a papok. Erre az igazságra vonatkozóan sem dialógus, sem beleszólás nem lehetséges. Ellenkezőleg, Isten a hit engedelmességét várja el tőlünk. Ehhez hozzátartozik az egyházi tanítóhivatal engedelmes követése is. Ha a hit igazsága vitatott, arról egyedül a pápa és a püspökök döntenek. A hit továbbadásának szolgálatában mint pedagógiai eszköz helyénvaló lehet ugyan a dialógus, de nem lényeges eleme az egyház hitközösségének. Két isten- és egyházkép Könnyű észrevenni, hogy a két ellenvetés mögött különböző képzetek állnak Istenről és ténykedéséről, valamint az egyházról. Azok szemében, akik a dialógusban csak lelkipásztori és pedagógiai eszközt látnak, s nem az egyház életének lényeges elemét, Isten mindenekelőtt a mindenható uralkodó, a legbölcsebb és mindentudó tanító, aki kegyelmesen kioktatja az embereket, és az általa közölt igazságok iránt engedelmességet követel. Egy uralkodó nem bocsátkozik dialógusba alattvalóival. Ez az Istenről alkotott képzet azután kihat az egyházról alkotott képre is. Bár kimutatható, hogy ennél a képnél korábbi patriarchális, monarchikus és felsőbbségi társadalmi modellek bábáskodtak, mégis, ezt az egyoldalúan hierarchikus, felülről lefelé haladó rendszert Isten akarata szerinti szent rendnek tüntetik föl.2 A pásztorok mint egyházfejedelmek az Úr-Isten helyettesei, nem pedig Krisztus helyettesei, aki megmossa tanítványai lábát. A többi hívő e szemléletben alattvalóként jelenik meg, és nem mint Krisztus fivére és nővére. Azok szemében viszont, akik a dialógusban az egyház lényeges elemét látják, Isten ugyan szintén mindenható, mindentudó, és legbölcsebb, de mindez a három116
