Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - KÖRKÉP - Csikós Csaba: A maga képére és hasonlatosságára... - Az ember teremtése és elhivatottsága a Gen 1,26-28 tükrében
Az elemzett perikópa további hangsúlyeltolódást hordoz, melyet könnyen félreérthetünk. Isten az embert férfinak és nőnek alkotta, s hasonlóképpen kettős az emberpárnak adott utasítás is: „szaporodjatok...uralkodjatok". Ebből az a téves elgondolás adódott — amit egyébként a jahvista (J) elbeszélés (Gén 3,16) is sugall —, hogy a nő feladata az életadás, s a férfié pedig a munka, a föld birtokbavétele. Kétségtelenül van egy ilyen sajátos nézőpont a teremtéstörténetben, ami az ószövetségi ember értékítéletéből és életformájából fakadt, az asszony élettere a család volt, a férfié a társadalmi-gazdasági szféra. Az éles határ megvonása azonban a férfi-nő egyenértékűség miatt mégsem helyénvaló, amit a bibliai textus egyébként bennfog- laltan sugall, és abból szerkezetelemzéssel kikövetkeztethető. A szövegrész formáját kibontva az alábbi képlethez jutunk: Bár az összetett khiazmus az előbbi feltételezést látszik megerősíteni, ennek ellene mondanak a többes számú igealakok, valamint a hangsúlyos és kötőszó, amely szoros kapcsolatot tételez fel a férfi és a nő, ill. a szaporodási és az uralkodási parancs között. Ez pedig csak úgy értelmezhető, hogy az élet továbbadása és a föld meghódítása a kétnemű emberiség közös feladata, jóllehet a nő élettere főként a család, a férfié pedig a munka. Elemzéseink kezdetén abból az alaptételből indultunk ki, hogy a P teremtéstörténet elsődlegesen teocentrikus, azaz a Biblia első sorai Istenre irányítják a figyelmet. Nem kozmológiát vagy antropológiát summáznak, hanem teológiát. Nem a teremtés fényéről vagy lefolyásáról tudósítanak, hanem az őskhaosz vizei felett lebegő Lélek titkát tárják elénk. A teremtés kezdetén fény ragyog, és ez a világosság sugározza be a kozmoszt és az emberiség útját a boldog beteljesülésig. Teremtő és teremtmény, Isten és ember a perikópa két pólusa, de közöttük nem valamiféle hasadék húzódik, hanem a polaritást feloldó szeretet harmóniája. Ezért joggal mondhatjuk, hogy a teremtés-elbeszélés — és benne az ember teremtése — a szó igazi értelmében evangélium, Isten megszólalása, aki belemondja önmagát a világba, a történelembe, az emberi lélekbe, s mindezeket átfogja irgalmas, gondviselő szeretetével. Isten a maga számára, saját dicsőségére teremtett mindent, s minden az ő fönsé- gét áldja-zengi, azt, hogy a világ léte, az emberiség és saját véges egzisztenciánk léte nem esetlegesség, nem véletlen egybeesések eredménye, hanem a végtelen, személyes és a szeretetből mindent gazdagon ajándékozó Isten teremtő tette. Jegyzetek: 1. K. Jaspers: Bevezetés a filozófiába. Európa, Budapest, 1988. 70. o. — 2. K. Jaspers: i. m. 51. o. — 3. M. Buber: Én és Te. Európa, Budapest, 1990.120. o. — 4. Anonim: Kezdetben. A Genesisl-11 fejezetének prédikációs magyarázata 87. o. — 5. Aurelius Augustinus: Vallomások. Gondolat, Budapest, 1988.430. o. — 6. K. Jaspers: i. m. 70. o. — 7. Aquinói Tamás: In III. de anima léc. 13. Idézi Turay A.: Ontológia (teol. jegyzet) 23. o. — 8. Hegedűs L: A természettudományok és a szellemtudományok összefüggése az örökkévalóság szempontjából. (Előadás a Veszprémi Egyetemen, 1991. nov. 23-án, recenzió az előadásról. In: Egyetemünk, Veszprém, 1991, dec. — 9. Fila B.: A teológia transzcendentális megalapozása Karl Rahner nyomán In: Teológia, 1994/3. 140. o. —10. Nyíri T.: Az oltalmazó ember keresése. A Biblia és természeti környezetünk In: Liget, 1991/1. 18. o. — 11. Hamvas B.: A láthatatlan történet.— Héloise és Abélard Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.141. o. — 12. P. H. Boulad SJ: A szív okossága. Amerre a lélek tart. A Szentháromság. Ecclesia, Budapest, 1992.55. o. 115
