Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Gáspár Csaba László: Fila Béla professzorral. Életút, történelem, üdvösségtörténet
pán megjelent a történelem keretében, hanem a kinyilatkoztatás történelem lett, vagy a kinyilatkoztatás lett a történelem. Ez okozott fejtörést, és ma is ez a gondom: mit jelent az, hogy a kinyilatkoztatás maga is történelem. Vagyis nem csupán a történelem egyik része, egyik „történeti epizódja", hanem az egész történelem veleje, legbensőbb igazsága és legbensőbb hajtó ereje. Ha ez igaz, akkor mit jelent ez a dogmatikára nézve. Ezek szerint ugyanis a dogmák nem csupán mintegy felbukkannak a történelemben, hanem kifejezik a történelmet, azt, amely lényegében Jézus Krisztus isten-emberi történelme. — Ezek szerint a kinyilatkoztatás történelemmé vált. Ezt valóban nehéz fogalmilag földolgozni a skolasztikus rendszer alapján. Sőt, foldereng a historizmus veszélye. Vajon nem ragad-e mindent magával a történelem? Ha a történelem „Isten önközlése", akkor nem csupán a skolasztikus értelemben vett kinyilatkoztatás válik lehetetlenné, hanem megszűnik maga a történelemis,ameny- nyiben érzékelhetetlenné válik mint történelem, hiszen az csak valami abszolútum felől észlelhető változásnak, kontingenciának — azaz történelemnek. Ilyenformán a történelem föltételez egy a történelemben megjelenő, de a történelmen túli abszolútumot, mély vonzza, maga felé irányítja, de nem azonos vele. — Valóban. Ez az apória akkor oldódik meg, ha felfedezzük, hogy a történelemnek, formálisan tekintve, iránya, tartalmilag pedig célja van. A kereszténység úgy áll benne a történelemben, hogy irányítja. Ezt a valóság mutatja: a kereszténység a történelemben ható tényező. Ma ezt azért nehezebb látni, mert pluralista társadalomban élünk. Ám ha a reflexióval a pluralista világ fölé emelkedünk, akkor észrevesszük, hogy a történelemnek nem csupán iránya van, hanem valamely konkrét cél felé halad. Ezt nevezzük a történelem értelmének és jelentésének. A történelemnek akkor tudok jelentést és értelmet tulajdonítani, ha apriori módon föl tudom dolgozni, azaz meg tudom ragadni eredetét és a végét. Ebben az esetben már a történelem lendületét is érzékelni tudom, s akkor kiderül, hogy az egyház, amely manapság egyetlen tényezőnek látszik sok más, alkalmasint jelentősebbnek tűnő komponens mellet, valójában az alapja a történelem folyamatának, amennyiben az eredet és a cél tudatát hordozza, persze nem kifejezett tudásként, hanem a hit és remény formájában. így válik az egyház történelmi konkrétummá, és így válik a kinyilatkoztatás — az egyház alapja — történelemmé. Hadd idézzem O. Cullmann gondolatát: a kereszténységnek sikerült megragadni a teremtés révén a kezdetet, az eszkatológia révén a véget. Ezáltal valamiként érzékelhetővé vált a kezdettől a célig hömpölygő folyamat, amit nem látunk át, csak föltételezünk, mert adatunk van rá a kinyilatkoztatásból. Mármost letapogatva a történelem menetét, a történelem középpontjában egyszer csak megjelent egy konkrét személy, Jézus Krisztus. A történelemnek tehát nem csupán kezdete és vége van, hanem középpontja is. Ezért merem mondani, hogy a kinyilatkoztatás, a kereszténység, nem csupán a történelemben áll, hanem történelemmé vált. A teológia középponti kérdése Krisztus személye, mert őbenne vált teljessé a kinyilatkoztatás. Krisztus személyében pedig Isten — az üdvösségtörténelem révén — összekeveredés nélkül, de elválaszthatatlanul — történelemmé lett, mert Jézus története Isten történelme. Amennyiben pedig Jézus története az én élettörténetemre konkretizálható — az imitatio Christi révén —, annyiban harmóniába és szinkronba kell hoznom egymással a saját élettörténetemet, az üdvtörténelmet és Jézus történetét. Egyidejűségben kell látni ezt a hármat. Visszatérve a tanításra. Teológiaíörfénetef vagy dogmatörténetet nagyon könnyű tanítani. Az ember felvázolja az idősort és megmutatja, hogyan jelentek meg az egyes korokban a dogmák, mit tanítottak a zsinatok stb. Csakhogy éppen azt kellene megmutatni, miként vált a kereszténység történelemmé. Hogy a hit azonos a történelemmel, azt saját élet- történetemben megtapasztaltam: hitem egyetlen valóságot alkot élettörténetemmel. Jó, ha egy teológus vallhatja, hogy a keresztény hitet emelte élete középpontjába. Ekkor vi90
