Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Gáspár Csaba László: Fila Béla professzorral. Életút, történelem, üdvösségtörténet
szont az élete ennek a középpontnak a vonzásában áll, vagy másképpen, ez a középpont halad benne és vele. Ha valamiképpen az üdvösségtörténelemben is ez valósult meg, vagyis eljött Jézus, és immár — Krisztusként — örökre vele halad, akkor ez adja meg az egész történelem dinamikáját, miként a személy hite alkotja a személy megnyilvánulásának egzisztenciális forrását. Be kell vallanom, ez a gondolatmenet nem tisztán teológiai eredetű, hanem a háttérben állandóan inspirál Heidegger. A lét fogalmát nagyon könnyű megmagyarázni. Az ontológiai differencia segítségével könnyűszerrel ki lehet alakítani a létfogalmat: a lét az, ami abszolút, teljes, örök és végtelen, mindent magában foglal. Ám a létező és a lét differenciájával még nem lehet kifejezni a lét dinamikáját! A létnek, ennek az abszolút, mindent magába foglaló valaminek a dinamikáját kimutatni — nos, ez meghaladja a reflexió teljesítőképességét, hiszen ennek során éppen a stabilitás és állandóság mozzanatát tételezzük az abszolútumként elgondolt létben. Filozófiailag a probléma megoldhatatlannak látszik. — Talán nem csupán annak látszik, hanem valójában is az. Kérdés, vajon a filozófia eljuthat-e önmagától a lét történelmiségének a felismerésére, vagy ez csak abban a szellemi térben válik lehetségessé, ahol megjelenik egy, a filozófiától különböző, bár vele nem ellentétes másik „létérzékelés", a teológia, amely sui generis érzékenységet táplál a történelmiség iránt, hiszen a történelemben találja meg eredendő megalapozását? — Még konkrétabban: abban a pillanatban válik ez lehetségessé, amikor egy bölcseleti kérdés egzisztenciális dimenzióba kerül, vagyis amikor a személy életének értelmessé- gére irányuló kérdéssé válik. Ezzel azt állítom, hogy a bölcselet erőfeszítése a teológia legbelsőbb erőfeszítése. Másképpen, Rahner nyomán: a filozófiai gondolkodás a teológia legbensőbb alkotóeleme. Ehhez természetesen a bölcseletben végre kell hajtani bizonyos szelektálást és tisztítást. Mindazonáltal a léttörténelem és az üdvösségtörténelem nem párhuzamosan fut, hanem egymásban. A filozófiában tehát ugyanarról van szó, mint a teológiában, csak éppen anonim módon. A teológiában a Septuaginta fordítás azonosítja első ízben Istent és a létet. Mint mondtam, a keresztény hit történelemmé válik az én életemben, Jézus életében illetve az üdvösség történelmében. A lét meghatározását, mely a bölcselet erőfeszítése, olyan, mintegy anonim erőfeszítésnek érzem, mely Istenre, vagy Isten megnyilvánulására irányul. A filozófia ennek az esetleg megtörténő kinyilvánulásnak — „kinyilatkoztatásnak" —- az előkészítője: praeparatio evangelica. A filozófia erőfeszítése persze nem erőlködés, hanem állandó nekifeszülés: a filozófia szüntelenül nekiindul valaminek, de minduntalan visszapattan. Több tehát a kudarc, mint az eredmény, de más kiút nincs. Ez azonban nem kiúttalanság. Nos, itt kell majd megtalálnom az összhangot. Belső, személyes valóságomban bizonyos mértékig már kialakult ez a összhang, de nem tudom, miként lehet ezt elméletileg és fogalmilag is kifejezni. Illetve, a kutató teológia szintjén mernék lépéseket tenni, de az oktató teológia vonatkozásában még bizonytalan vagyok, vajon be lehet-e vinni a tanított teológiába a kutatás szükségképpeni tétovaságát, kockázatát, az ebből fakadó bizonytalan, bár talán ígéretes eredményeket. Az egyház biztatja ugyan a teológusokat a kutatásra, de amikor a kutatás eredményét a teológusok be akarják építeni az egyházi teológiába, akkor konfliktusok keletkeznek. Ebből éppúgy kijutott Szent Tamásnak, mint Kari Rahnemek. Az is igaz persze, hogy kutatása során a teológus eljuthat olyan területre, ahol már megszakad kapcsolata a fő árammal, s az onnan nyert eredmények nem építhetők be a katolikus rendszerbe: Lásd korunkban H. Küng és E. Schillebeeckx esetét. Visszatérve a történelemre: A kinyilatkoztatott igazság az ember legszemélyesebb dimenziójában is megjelenik, s ott egzisztenciálisan megragadható módon történelemmé válik, a személy sorsává. Ez Jézus személyében valósult meg a legtisztábban. Jézusban megjelent Isten igazsága és történelem lett. Azt viszont már csak bizonyos tartózkodás91
