Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Gáspár Csaba László: Fila Béla professzorral. Életút, történelem, üdvösségtörténet
például beültem a dogmatika előadásokra és hallgattam a professzorokat. Linzben is beültem a teológiai főiskolán a dogmatika órákra és figyeltem, ki, mit csinál. Összevásároltam rengeteg könyvet és olvastam. Ez a föltérképezés nagyon szép volt. Igyekeztem naprakész ismeretet szerezni a főbb dogmatikai vonulatokról. Segítségemre volt, hogy nagykőrösi plébános koromban folyamatosan olvastam Rahner újabb és újabb könyveit. Nem volt tehát teljesen ismeretlen a dogmatika, csak valójában nem tudtam vele mit kezdeni. Rahnert nehéz tanítani. Az olvasott monográfiákból nehéz rendszert alkotni. Nos, amilyen szép volt fölfedezni a mai dogmatikát, épp oly gyötrelmes volt kialakítani valamiféle saját rendszert. Nem állt össze a kép. Mára már kiforrott néhány, a zsinat szellemében fogant katolikus dogmatikai rendszer. Akkortájt azonban még nem voltak. Csak monográfiák léteztek. Gyötrelmem főként abból fakadt, hogy nem tudtam összeegyeztetni két oldalt: a dogmatika történelmiségét és spekulatív tartalmát. Ez utóbbira már voltak mintáim, melyeket korábbról hoztam magammal. Azt azonban éreztem, hogy ezekre a mintákra — főként a skolasztikus mintára — nem illik rá a történelmiség. Én például annak idején nem tanultam teológiatörténelmet, vagy dogmatörténelmet. Ez ma már furcsán hangzik. A skolasztikát tanultuk, és azon kívül semmit, mintha más nem is létezett volna, csak az egyetlen örök skolasztikus rendszer. Azóta már tudom, hogy több nagy paradigma volt a teológia történelme során, így az őskeresztény, az ókori egyház hellenista, a középkor skolasztikus, a reformáció protestáns, illetve az ellenreformáció kontroverziós, a felvilágosodás liberális és az újkori kereszténység dialektikus, egzisztenciális, hermeneutikus, politikai stb. paradigmája, — s én mindebből csak a kontroverz, apologetikus dogmatika modelljét ismertem. Lassan fölfedeztem, hogy a teológiában és a dogmatikában a történelmiség sokkal fontosabb, mint korábban hittem. Bár római tanulmányaim idején Heidegger és Rahner már erőteljesen feszegette ezt a problémát, és már korábban is találkoztam a történelmiség bölcseleti kategóriájával, de most úgyszólván lelkiismereti problémaként vetődött föl bennem az egész kérdéskör. Dogmatika tanárként két feladatot kell megoldanom. Be kell mutatnom a tanulóknak a hagyományos dogmatika anyagát. Meg kell ismerniük, hogy a katolikus egyházban a dogmatika címén milyen kérdések merültek fel, és ezeket miként válaszolták meg. Ugyanakkor éreztem, hogy a jelenlegi teológia igazi „húzóágazata" a teológiai-történeti kutatás, ami monográfiákban csapódik le, melyek idővel rendszerré állnak össze. A kutató teológiát pedig manapság jelentős mértékben áthatja a történelmiség szelleme. Hamarosan be kellett látnom, amit eddig inkább csak sejtettem, hogy nem egyetlen épülete van a teológiának — a skolasztika —, hanem kétezeréves tudomány művelője vagyok, s illik tisztában lennem azzal, mi minden történt e roppant idő alatt, melynek a skolasztika csupán egyetlen szakasza. Ez szükségessé tette a történeti kutatásokat. így szinte vadásztam a teológiatörténeti munkákra. Ez egyrészt hasznomra vált, gyarapította dogmatika ismereteim mélységét; másrészt nehezen tudtam összeilleszteni egymással a kutatás szabadságát és a hagyományos dogmatika ismeretanyagának skolasztikus rendszerezettségű oktatását. Az óráimon állandóan beszéltem arról, hogy a kutatás manapság ilyen és ilyen irányban halad, s ha így folytatódik, talán korszerűbb és aktuálisabb lesz a teológia, de ugyanakkor tartanom kellet magamat a hagyományos anyaghoz és tanításának követelményeihez. Ez a konfliktus sok fejtörést okozott, és egy mélyebben rejlő problémára utalt: hogyan lehet összeegyeztetni egymással a történelmiséget és a kereszténység föltétien igazságát. A problémát a következőképpen lehet kifejteni: a teológia történelme, ma egyre inkább így látom, bizonyos értelemben a történelem teológiája. Ez heideggeri indíttatású elgondolás. Ha a keresztény igazságnak történelme van, akkor valamiképpen maga a történelem az igazság. Vagy, óvatosabban fogalmazva, az igazság a történelemben jelenik meg, de azzal szinte egybeforrva. Jézus történetének föltétien értéke van. Jézus pedig nem csupán megjelent a történelemben, hanem maga lett a történelem. A kinyilatkoztatás nem csu89
