Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Gáspár Csaba László: Fila Béla professzorral. Életút, történelem, üdvösségtörténet

aktuálisak —> az lehet szép és megkapó problematika, kínálhat szellemet gyönyörködte­tő hipotézist, de „helytelen": nincs helye az élt valóságban. Hogy a hit tényleges valóság, azt Nagykőrösön tapasztaltam meg igazi mélységében. Ezt a „hús-vér" hitet dolgozza fel a teológia, mely enélkül voltaképpen „hitetlenség". Gyakorló plébánosként ezzel a hittel találkoztam, például a gyóntatás során. Megrendítő dolog volt vasárnaponként 3-4 órát gyóntatni, és érezni, hogy az emberek valódi bűnbá­natot tartanak. Éreztem, hogy ez a kereszténységnek az igazi valósága! Erre a valóságra azután különféleképpen lehet reflektálni. Különbség van a hitnek a funkciója és a tartalma között. A hitnek határozott funkciója van az egyház és még hatá­rozottabb az egyes ember életében: az ünneplésben, az élet drámai eseményeiben, mint amilyen a születés, a halál, a házasság. Ha a hit funkciójától elválasztom a hit tartalmát, akkor ezt a tartalmat tetszőleges reflexió tárgyává tehetem: vizsgálhatom úgy mint tör­téneti eseményt, mint értelmileg belátható, vagy mint értelmileg elfogadható de éppen nem belátható dolgot, azaz misztériumot stb. Ilyenformán a tartalom mintegy elkülönül, kicsapódik, de meg is merevedik. Ezzel foglalkoznak a teológusok. Bár ez lényeges fel­adat az egyház életében, de jogosságát, vagy más megfogalmazásban, éltető erejét a tényleges és konkrét hitélettől nyeri. Ezt ugyan eddig is tudtam, de csak itt vált számom­ra igazi tapasztalattá. Ezért föltétlenül hálás vagyok a nagykőrösi éveknek. Ilyenformán a száműzetésnek szánt Nagykőrös gazdagodásomra szolgált, noha nem életem addigi logikájának egyenes vonalú folytatásaként. Ami pedig azokat az erőket és hatalmakat illeti, amelyeknek Nagykőröst „köszönhettem", nos, a negatív hatalmak, vagy mondjuk egyszerűen: a rossz, csak azért létjogosult egy Isten által teremtett világ­ban, mert Isten nagyobb jót tud kihozni belőle. Ezt — amit saját életemben többször megtapasztaltam — elméletileg nem lehet igazolni. Mindazonáltal tapasztalati tény. 1985-ben Gál Ferenc nyugdíjba ment, és ő engem választott utódjaként. Ez egyrészt örömöt jelentett, ugyanakkor szomorú is voltam, mert tudtam, hogy 55 éves koromban már készen kellene lennem, én pedig csak most indulok. Ráadásul engem annak idején filozófiára készítettek föl, s eszembe se jutott, hogy valaha is teológiát fogok tanítani. Eleinte húzódoztam. Végül meggyőztek. — Bizonyára örült, hogy vége a tizenötéves „pályakorrekciónak". — Valóban, amikor megkaptam a kinevezést, minden aggodalmam ellenére örültem neki, mert tudtam, hogy végre tudományos munka és gondolkodói tevékenység vár —, bár ez egész életemben megvolt, noha olykor csupán búvópatak módjára. Nagykőrösi éveimben minden évben írtam egy-egy cikket, tartottam egy-egy előadást. Gondvise­lésszerű volt, hogy mindig megkerestek. Méghatottan és megilletődve léptem át az egyetem küszöbét. Még elevenen éltek ben­nem a kispapi évek. Egyébként számomra az iskolának gyerekkoromtól kezdve szakrá­lis jellege volt. (Az iskola szaga: a papír, a könyvek, az olajozott padló szaga mindig az orromban van.) Az iskolát szent helyként, a tudás szentélyeként tisztelem. Különben a szószéket is mindig katedrának tekintettem. A plébánosom többször mondta „miért vi­tatkozol te a szószéken?". Fiatal káplán koromban ugyanis mindig föltételeztem egy képzeletbeli ellenfelet, akit meg kellett győznöm. Ezért mindig mindent bizonyítani akartam valaki számára, akiről föltételeztem, hogy nem ért velem egyet. Megvallom őszintén, hogy a meghatottság mellett volt bennem aggodalom is: mit kell itt nekem csinálnom? Megkérdeztem Gál Ferencet, aki nagyvonalúan azt felelte, hogy azt csinálok, ami nekem tetszik, amit akarok. Hozzáfűzte: nem baj, ha a filozófia oldalá­ról közelítek a teológiához, mert a budapesti Akadémián túlsúlyban van a pozitív teoló­gia. Az első évek egyszerre voltak gyötrelmesek és szépek. Szépek azért, mert lehetősé­gem nyílt felfedezni, hogy mi van ma a dogmatikában. Azzal kezdtem, hogy kinevezé­sem után kimentem Bécsbe, Innsbruckba, Linzbe, Rómába, és tájékozódtam. Rómában 88

Next

/
Oldalképek
Tartalom