Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Gáspár Csaba László: Fila Béla professzorral. Életút, történelem, üdvösségtörténet
A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE Fila Bélával ÉLETÚT, TÖRTÉNELEM, ÜDVÖSSÉGTÖRTÉNELEM — Kérem, Professzor úr, mondja el, milyen indíttatásai voltak? Mi vezérelte a papi pályára, és a teológiai mint tudomány felé. Hol folytatta a teológiai tanulmányait, kik voltak ottani példaképei, kik hatottak Önre ösztönzőleg. Azután pedig beszéljen életéről, miként alakult teológus pályafutása? — Különbséget szeretnék tenni a teológus indíttatás és a papi hivatás között, mert bár ez utóbbi összefügg a teológiai feladattal, mégis más természetű. Teológus indíttatásom két helyen kaptam: Budapesten és Rómában. A budapesti Akadémiáról két professzort említhetek, akik lényeges ösztönzést jelentettek számomra: Kecskés Pált, akinél bölcselettörténetet, és Takács Józsefet, akinél dogmatikát hallgattam. Rendkívüli hatással volt rám Takács József, akit az utolsó nagy magyar skolasztikus teológusnak tartok. Nála mindennek megvolt a maga helye és definíciója. Természetesen a tanítóhivatalra épített, mivel a skolasztikus teológia szívét a tanítóhivatal jelenti, amennyiben az egyház tanítását fejti ki. A rendszeren belül mindenre pontos választ tudott adni, és mindent el tudott helyezni. Ami nem fért bele ebbe a rendszerbe, amit nem tudott meghatározni, vagy nem tudott összeegyeztetni a meglévő s általa kialakított gondolati struktúrával, azt elutasította mint homályos vagy zűrzavaros dolgot. Voltak különös dolgok is, melyek azonban akkoriban még nem zavartak engem. Például Sche- ebenről kijelentette, hogy nem illik bele pontosan a skolasztikus rendszerbe, mivel ke- gyelemtani elgondolása, úgymond, zavaros és homályos, ezért elutasította. Az igazi, szellemi indíttatást azonban Horvát Sándortól kaptam. Az ő könyvein keresztül ismertem meg a skolasztikus bölcseleti gondolkodásmódot, és ez maradandó hatást tett rám. Főként az vonzott, hogy szintézist kaptam tőle. Számtalanszor elolvastam az „Az örök eszmék és eszmei magvak Szent Tamásnál" valamint a „Tractatus philosophici aristotelico thomistici" c. könyvét, s ragyogó harmóniát fedeztem fel a teológiai gondolkodásban. Egyrészt megpillantottam a rendet a teológián belül, vagyis azt, hogy minden egyetlen vezérlő eszme köré épül. Másrészt abban az időben még úgy éreztem, hogy a tomizmus — legalábbis az egyházon, a schola-n belül — olyan bölcselet, mely képes választ adni egy fiatalember intellektuális kérdéseire. így tehát a tomizmuson belül találkoztam a filozófiával — méghozzá valódi filozófiával. Horváth Sándor példát nyújtott arra is, hogy a sok szempontból késznek, lezártnak tetsző tomista rendszeren belül lehet eredeti módon gondolkodni, avagy egyszerűbben: gondolkodni. Neki köszönhetem az élményszerű megtapasztalását, hogy a teológiában valódi, nehéz és elvont problémák vannak, melyek intellektuális erőfeszítést igényelnek. Vonzott a teológia intellektuális ereje. Budapesten végeredményben két szinten formálódott a teológiai gondolkodásom. Egyrészt Kecskés Páltól kaptam egy nagyon szolid, tárgyilagos és megbízható bölcseleti képzést, Takács József pedig megmutatta, hogyan épül fel egy skolasztikus beállítottságú dogmatika. Persze, most már tudom, hogy ez nem volt más, mint a Tridentinum utáni dogmatika: védekező, mely a protestáns kihívással szembeni apologetikus gondolkodáson alapult. Megcsodáltam roppant épületét, mert látszólag mindenre tudott választ adni, mindennek megvolt a helye és az értéke. Hogy mit ért mindez, az csak később de85
