Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Ziegler, Josef Georg - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A házasság és a család megpróbáltatása
tál részesednek Krisztusnak az egyház iránti odaadásában, hiszen az ebben a szövetségben valósul meg. A szövetség valóságában való részesedésnek ez az ajándéka a házastársak dialógusos kettősségét emeli a Krisztussal való reszponzórikus háromságra. A férfi és a nő a szere- tetével ad választ Krisztusnak a szentségekben állandóan jelenlévő szeretet-}.elhívására. Ezért a szövetség alapmotívuma a kizárólagosság és visszavonhatatlanság, ami a házastársaknak — a gyermekkel együtt — nyugalmat és biztonságot ad a családban. Az Úr állandó szeretet-fölhívása nem kíván valami új felépítményt emelni a teremtés valósága fölé. Inkább újra megnyitja az utat a teremtésnek megfelelő házassághoz azzal, hogy legyőzi „a szív keménységét" (Mk 10,5; Mt 19,8). A Humanae Vitae értelmében vett teljes emberi szeretet, amely érzéki, de szellemi is, elvezeti a házastársakat és a családhoz tartozókat „egyéni tökéletesedésükre és egymás kölcsönös megszentelésére, tehát Isten együttes megdicsőítésére" (Gaudium et spes 48.). „Kölcsönös egymáshoz tartozásuk szentségileg megjeleníti Krisztusnak az egyházhoz fűződő viszonyát" (Familiáris consortio 13.). Ezáltal a Krisztussal való communio felhatalmazza a házasságot és a családot a személyek közösségére, amely valóságának kritériuma, az azonos értékű és egyenrangú, összemberi és teljességes „ajándékká válásban" teljesedik be. Az ilyen, mindig új feladatként fogadott kapcsolat-szövedékben érik a házasság és a család „ a gazdagabb emberség iskolájává" (Gaudium et spes 52.). Az erkölcsi ösztönzésen túl a házasság szentsége közvetíti a valóságos bekapcsolódást Krisztus megtestesülő önátadásába. Ez kezeskedik arról, hogy a fölajánlott kegyelem állandó megújításához az Eucharisztia ünneplésében nyer erőt. Az egyházban minden communio eucharisztikus közösség, s lényege az elfogadás és adás. A szövetség gondolata integrálja a partneri és házastársi közösséget, krisztusi közösséggé formálja a házasságot és a családot, a szülőknek egymás közötti, valamint a szülők és a gyermekek közötti közösségévé — Jézus példája nyomán, Krisztus erejében. * * * Negyed századdal ezelőtt állapították meg a zsinati atyák: „A sok kérdés közül, amelyek ma mindenkit nyugtalanítanak, kiváltképpen a következők érdemelnek megfontolást: a házasság és a család... Vetítsük rájuk a Krisztustól kapott alapelvek fényét; ez a fény vezesse Krisztus híveit, ez adjon világosságot minden embernek" (Gaudium et spes 46.). A házasság teológiájának gondviselésszerű zsinati újragondolása segített ahhoz, hogy megállítsuk a 70-es évek első pillantásra sokkoló változásait. Az áthagyományozott értékrendek jelenlegi kétségbevonása látszólag „keresztény vakvágányra" állítja a házasságot és a családot. Az erkölcsi felhívások nem használnak, az elítélésnek nincs értelme. A theologia moralis-nak azzal, hogy az aktuális problémákat őszinte reflexióban érveléssel tárgyalja, törekednie kell a keresztény sajátosságok fölmutatására; a theologia pastoralis-nak viszont ezeknek a gyakorlatba való átültetését kell végiggondolnia és erre vonatkozóan javaslatot tennie. A keresztény jóhír „történelmi imperatívuszára" éppen egy jóllakott társadalomban van szükség. Az egyháznak nem annak kell lennie és nem azt kell tennie, ami mindenki lehet és amit mindenki tehet, hanem annak, ami csak ő lehet, s azt, amit csak ő tehet. Találhatunk csatlakozási pontokat, hiszen már sokan megállapították, hogy a jövőben példaadó modell az a családtípus, amit többségében a fiatal nemzedék kíván, a fiatal házastársak pedig egyre nagyobb mértékben valósíthatnak meg: család, átlagban két gyermekkel, többségében dolgozó feleséggel és édesanyával. Az erkölcstannak világosan rá kell mutatnia a háromszoros szeretetparancsnak megfelelően (vö. Mt 22,37k. és párh.) az ember három alapvető relációjára: önmagához, embertársához és Istenhez való viszonyára, s ki kell mondania a házasság és család individuális, szociális és kultikus struktúráinak egymástól való függését. A polaritás alaptörvénye 76
