Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bührer, Maria - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az elváltak és az egyház
(6. sz. irat) döntései és ajánlásai. Az ott meghatározott irányvonalak közül némelyek már meg is valósultak. Látnunk kell a már megtett lépéseket, de azt is észre kell vennünk, hogy a plébániákon, különösen az „egyházközségek magjában" még sok begyöpösödött előítéletet kell lebontani az elváltakkal kapcsolatban. Már nem tűrhetjük tovább azt a botrányt, hogy az elváltakat sok helyütt még ma is a perifériára szorult csoportként kezelik, vagy tudomást sem vesznek róluk. Megjegyzéseinket, amelyek tapasztalaton alapulnak, gondolatindítónak szánjuk a differenciáltabb megítéléshez, de motiválni szeretnénk a plébánosokat és egyházközségeket is, hogy jobban figyeljenek oda az elváltakra. Ezek közül az „Egyház peremére szorult" elváltak közül soknak a házassága előtt is csak nagyon felszínes kapcsolata volt az egyházzal. Bár ragaszkodtak a templomi esküvőhöz, és megkereszteltették gyermekeiket, ezt követően azonban újból visszavonultak minden egyházi gyakorlattól. Tehát semmi köze sincs a válásuknak ahhoz, hogy távol állnak. Bonyolultabb a másik eset: az egyházhoz kötődő keresztények hitbeli meggyőződésük alapján kötötték házasságukat az egyház színe előtt, a házasság evangéliumi eszményét akarták megvalósítani, mint házastársak közösen járultak a szentségekhez, részt vettek az egyházközség életében mindaddig, amíg házasságuk vélt vagy valódi halálos krízisbe nem jutott. Ekkor egyre jobban visszahúzódtak a közösségi élettől, a válásuk után pedig már egyáltalán nem jártak templomba sem. Hogy mi rejlik e külső események mögött, hogy mi történt a valóságban, azt az egyes konkrét esetekben csak beszélgetés derítheti ki. Sok elvált keresztény várja a plébános vagy valamelyik testvér látogatását, amely lehetővé teszi a „lelki beszélgetést". Mert sokkal több elváltat tart vissza a szégyen a kezdeményezéstől, mint ahogy gondolnánk. Az elszigetelésről szóltunk már. Ami az egyházhoz fűződő kapcsolat megszüntetését illeti, ebben igen nagy szerepet játszik a bűntudatból fakadó gátlás, s részben az attól való félelem, hogy ahelyett, hogy befogadnák, elítélik. Végül, de nem utolsó sorban emlékeztetünk arra, hogy még ma is vannak olyan elváltak, akik azt hiszik, akkor is ki vannak zárva a szentségek vételéből, ha nem is kötöttek új házasságot. Az újraházasodott elváltak valóban így vannak. A hitetlenek, a másvallásúak és a nem katolikus keresztények előtt nyitva áll az út a válás után egy új kapcsolat felé. A katolikus ember is lehetett házas és elvált akár többször is: ha csak az anyakönyvvezető előtt kötött házasságot, semmi akadálya sincs az egyházi házasságnak. (Persze azért fölmerül a kérdés, vajon a plébánosnak nem kellene-e ilyen esetben ahhoz a feltételhez kötni az esküvőt, hogy a házasulandók elmennek szaktanácsadásra. Egyházjogilag ugyan nincs akadály — de valóban megelégedhetünk ennyivel?!) Azoknak az elváltaknak az újrahá- zasodására, akik tönkrement házasságukat az egyház színe előtt kötötték, az egyház határozottan nemet mond. Mivel az elváltak könnyelmű újraházasodásával szemben komoly antropológiai fenntartásaink vannak, fölvethetjük a kérdést, hogy az antropológia megállapításai nem tudnának-e konstruktív módon hozzájárulni az egyházi gyakorlathoz az újraházasodás tövises problémakörében. Már az is nyereség volna, ha az egyházban elevenebben élne a probléma tudata. Az egyháziakat, ill. lelkipásztorokat arra ösztönözné, hogy tántoríthatatlanul keressék a teológiailag felelősen képviselhető lelkipásztori segítségnyújtás lehetőségét. A szentségektől való eltiltás nem lehet az egyház utolsó szava az újraházasodott elváltakhoz! Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az elváltak lelki gondozása elengedhetetlen. Legalább annyira fontos, mint a házasságban élőknek nyújtott tanács és segítő kísérés a házasság minden fázisában, de különösen a krízisekben. Az elváltak pasztorációjának (tudatformálás az egyházközségben, a kapcsolat kezdeményezése, lelki gondozás) ki kell terjednie az újraházasodottakra is. Akkor is, ha ezek némelyikének egyáltalán nincs kapcsolata az egyházzal, s ezért egyáltalán nem zavarja őket az sem, hogy nem járulhatnak a szentségekhez. Viszont sokan vannak, akik valóban szenvednek amiatt, hogy ki vannak zárva a szentségek vételéből. Mindig meg kell fontolni azt a lehetőséget, hogy a válás és 55
