Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Válóczy József: Megismerés és istenszeretet
A figyelmet tanulni, gyakorolni, vagy ahogy Weil szigorú szóval fogalmaz: idomítani kell. Ez minden stúdium egyetlen célja és értelme az imádság, a kontemp- láció, a felebaráti szeretet megtanulása érdekében. 2. A görög ideál A görög tudomány, amelyet pontosságban és szigorúságban soha nem múlt felül a későbbi korok tudománya, minden folyamatosság ellenére talány a számunkra; van benne valami idegen. Simone Weilt a görög tudománynak éppen ez az elfelejtett oldala bűvöli el, s ezt igyekszik felmutatni a modern tudománnyal való összehasonlításban. A modem tudomány olyan, mint egy zárt város, elveszített minden kapcsolatot a hétköznapi valósággal és már csak kevés „bennfentes" számára érthető. Ezzel szemben a görög tudomány még az egész embert és az egész életet érintette. A modem korban a lehetséges technikai alkalmazás a mércéje a tudomány jelentőségének, míg a görögök számára az erkölcs, az erény. A mi szemünkben tényleg meglepő, hogy pl. Szókratész a geometria elfelejtését veti a szemére az igazságtalanság védelmezőinek. A modem tudomány elvesztett minden kapcsolatot a lelkiséggel és a költészettel, és ma elképzelhetetlen, hogy egy tudós egyszerre misztikus vagy költő is legyen, míg a görögöknél tudomány, művészet és istenszeretet egyetlen egységet alkottak: „számunkra a vak szükségszerűség olyan valami, amit le kell győzni; a görögök számára a szeretet tárgya volt..." (S 146). A görög szellemiségben az istenszeretet a megismerés elengedhetetlen feltétele. Mivel isteni természetű (mert isteni kinyilatkoztatásból ered), a tudománynak a lehető legnagyobb bizonyosságra kell törekednie és a lehető legnagyobb pontossággal és szigorral dolgoznia — ez is olyan gondolat, amely idegen a modern korban: ti. hogy az abszolút bizonyosság csak az isteni igazságoknak jár ki, ill. hogy egyáltalán lehetséges bennük. Simone Weil egy vallásos metafizika távlatában gondolkozik, amikor a „matematika végtelenül értékes használatáról" beszél. 3. A matematika „értékes" használata A matematika „elvont világegyetem, amelyben én csak magamtól fiiggök" (CH 186); a gondolkodás teremtménye, mégsem illúzió vagy látszat. A szám, a tiszta egyenes, a tiszta szög a figyelem hatalmas koncentrációjának gyümölcse, amely éppen a látszat világából akar szabadulni. így a matematika az elvonatkoztatás által egy olyan területre merészkedik, amelyen állandóan és egyidejűleg találkozik fogalmival és megfoghatatlannal, meghatározottal és meghatározhatatlannal, lehatárolttal és le- határolóval, mérhető és nem mérhető viszonyokkal. A görög logos-alogos szókapcsolat ezt a feszültséget fejezi ki, amely közvetítő után kiált, és ezért mondhatjuk, hogy a matematika a közvetítés tudománya, az egység és a sokaság (az egy és bármilyen más szám) között, amely olyan bizonyításokhoz vezet, melyek kényszerítik az értelmet, hogy „biztosan ragadjon meg olyan viszonyokat, amelyeket nem képes elképzelni" (IPC 111). Ebben áll a matematika tisztító ereje, a költészettel és a vallással való rokonsága. Eddig megkülönböztetés nélkül „a matematikáról" volt szó; Simone Weil maga is beszél így róla. Mégis döntő fontosságú a számára a matematikán belül a geometria és az algebra megkülönböztetése: mindaz, amit az előbbiekben mondtunk, valójában csak a geometriára érvényes. A görögök a geometriát tekintették a világmindenség képének és az istenszeretet útjának, míg az algebrát elutasították, bár 203
