Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Mártonffy Marcell: A vád szava és az egység lelke - az evangéliumi kommunikáció kérdéséhez
beszédhelyzetekben. A neheztelés, a hasonlítgató elkülönülés, a versengés, a tökéletesebbek megnövekedett öntudata olyan reflexek, amelyek mintegy a vallási-erkölcsi alapkérdésekre vonatkozó, az „igazak" kilétét eldöntő ítélkezés burkolt változatainak tekinthetők. Az Újszövetség szövegeinek azon olvasásmódja, amely — Paul Ricoeur bibliai hermeneutikájának felismeréseit szem előtt tartva — ügyel a számos példabeszéd közt fellelhető szerkezeti hasonlóságokra2, tanulságokkal szolgálhat arra nézve is, mekkora jelentőséget tulajdonít Jézus a vádló beszédtől való tartózkodásnak. Azt az epizódot, amely a Jézust vendégül látó Mária és Márta házában játszódik, legalább annyira olvashatjuk biografikus apoftegmaként, „életrajzi keretbe foglalt szemléltető elbeszélésként", mint történeti hűségre számot tartó beszámolóként. Narratív struktúrája meglepő hasonlóságokat mutat a farizeus és a vámos parabolájával. Az azonos jelentésmozzanatokra utaló, hasonló szerkezeti elemek azt sugallják, hogy Lukács evangélista Jézus magatartásából kiolvasott, központi jelentőségű üzenetet öltöztetett eltérő műfajú történetekbe. A Mária és Márta-epizódban Jézus mintegy szereplőként tanít hasonlót, mint mesélőként a farizeus és a vámos parabolájában: e történetek akkor tárják feljelentésüket, ha üzenetközvetítés érdekében létrehozott fikciókként olvassuk őket. Felépítésükben hasonló a két típus szembeállítása: a templom ünnepélyes és Mária házának hétköznapi terében egyaránt a tanításhoz (az előbbiben az ószövetségi törvényhez, az utóbbiban a Jézus szavához) fűződő viszony teremti meg a pólusokat, amelyekkel a szereplők viselkedése leírható. Jóllehet a farizeus és a vámos ellentéte élesebb (Mária és Márta testvérek), a kontraszt mindkét esetben hangsúlyos: a törvény előírásainak megtartására (a farizeus), ill. a cselekvő-szolgáló, vagyis aktív szeretet gyakorlására való hivatkozás (Márta) és a bűnösség csendes elismerése (a vámos), ill. a Jézus szavára figyelő „szent tétlenség" (Mária) alkotja. A Jézus szájából elhangzó tanulság az egyik és a másik szakasz végén is az „igazság" abszolút érvényével áll összefüggésben: A vámos „megigazultan" megy haza, Mária pedig „a jobbik — az elveszíthetetlen — részt" választja. S noha az életrajzi tanító elbeszélés alapján a keresztény hagyomány okkal hangsúlyozza a szemlélődő (az Isten igéjére figyelő) életmód és a csendes figyelemről megfeledkező aktivitás közötti értékkülönbözetet, a valódi ellentét csak az adott szituáció mérlegelésével fogalmazható meg. Nem a farizeus hálával felsorolt jótettei önmagukban, s nem is Márta szolgálata önmagában az, ami az előbbi esetben elzárja az utat Isten megigazító, jóváhagyó válasza, a megigazulás előtt, az utóbbiban pedig viszonylagosabb, törékenyebb értéket képvisel. Miért is vonná kétségbe Jézus a mózesi törvény megtartásának és a hálának az értékét, vagy épp a szolgáló szeretet fontosságát?—Nem, hanem (pozitív szempontból) az Ige meghallásának minősége, és — ami ezzel együtt jár — (negatív szempontból) a másik ember megítélése lényeges. Mária odaadóan, a rászorulók lelki éhségével nyitja meg szívét: nem birtokosa az igazság szavának, helyes mértékkel veti alá magát a kívülről érkező tanítás erejének. Figyelme az imádsággal rokon: Jézus tanítása, melyet Isten szavaként hallgat, előbbre való a sajátjánál. Hasonló bizalommal fordul Istenhez a vámos is, amikor irgalmat kér. Ennél is jelentékenyebb azonban, hogy mindkét elbeszélésnek pontosan a közepén (Lk 10,40) tűnik fel az az aránytévesztő gesztus, amely végső soron mind a farizeus jócselekedeteinek, mind Márta sürgölődésének hitelét gyengíti. Az ti., hogy a farizeus hátramutat a vámosra („mint ez a vámos is", Lk 17,11), összehasonlítva magát vele, önnön igazvoltát állítva mértékül. Márta, alig burkoltabban, ugyanezt teszi, amikor saját cselekedetéből kiindulva felrója Mária passzivitását (Lk 10,40). Bár a farizeus imádságába férkőző vád, a két szereplő vallási-társadalmi státusának eltérő volta miatt is, súlyosabbnak és általánosabb érvényűnek hat, figyelemreméltó, hogy Márta, miközben restséget vet nővére szemére, Jézus látszó196
