Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bíró László: Felnőttek bevezetése a hívő közösségbe
kívánatos embertípus jelenik meg körülöttünk, aki elfojtja, megöli érzelmeit. A szertartásokban külsőleg is kinyilvánítom hitemet, tanúságot teszek Istenről és hozzá való viszonyomról: bánatomról, hálámról, szeretetemről. Ha pusztán a szó eszközeivel dolgozunk, kevésbé tud felszínre törni a hit útján járó ember öröme, elszürkítjük ünnepeinket. Barátkozzunk meg az apró szertartásokkal, ne engedjük, hogy a beszéd elnyomja a test és a lélek egyéb kifejezésmódjait. b) Cor ad cor loquitur: a kezes vagy keresztszülő. — A valamikori kezdők legtöbbször csak gyakorló keresztényként merik elmondani, hogy milyen félelmeket éltek át először a templomban, hogyan lesték el a keresztvetés „bonyolult" műveletét, milyen nehéz volt először térdet hajtani, vagy térdre ereszkedni. Gyakran találkoztam olyan vallomással: nem mertem bemenni a templomba, mert nem tudtam, hogyan viselkedjek, azt hittem, mindenki engem néz. Akik az anyatejjel szívtuk magunkba a vallásosságot, a katolikus attitűdöket, alig tudjuk beleélni magunkat a kezdő ember izgalmaiba. Ha valakit barátja, barátnője, hívő családtagja hoz el hozzánk, legtöbbször mentes ezektől az izgalmaktól. Szinte észrevétlenül belekapcsolódik a hívek testvéri közösségébe. De aki egyedül van, megszenvedi a sokat idézett bölcsességet: „Kutattam önmagamat, de lelkem magam nem leltem, kutattam Isten után, de Isten elkerül engem. Kerestem egy barátot, és mindhármat megleltem." Hiába vannak rétegcsoportjaink, ha hiányzik az a láncszem, akin keresztül hozzájuk kapcsolódhatnának, integrálódnának egyházunkba. A személyes törődés, a kezes keresése, a missziós felelősség kialakítására vezet. Híveink meglehetősen passzívak. Fontos tudatosítanunk, hogy Krisztus nemcsak néhány rátermett papnak, szerzetesnek vagy karizmatikus világinak, hanem az egyház legszélesebb rétegeinek mondta: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,15). Tehát nemcsak az intézményes egyház, hanem az „egyszerű hívek" is nélkülözhetetlenek az evangelizációban. A keresők, kezdők befogadásában híveinket nem pótolja sem a liturgia, sem az egyházi intézményrendszer. Híveink szociális és karitatív tevékenysége, vonzó emberi magatartása, példamutató családi élete hiteles módja az evangelizációnak. d) Hiteles kereszténység, elmélyült közösség. — Mintha nem tudnánk szabadulni a régi, divatos gondolkodástól, amely az embert zárt individuumnak tekintette, ahogyan Freud is vélte: az ember önző, ösztönkielégítő lény, aki csak értelmes énjének parancsára, felismert érdeke nyomán fogadja el a társadalmat, mert az védelmet, biztonságot nyújt számára. Ugyanakkor rosszul érzi magát, mert egyes szükségleteiről le kell mondania. Individuális emberek gyűlnek össze templomainkban, de sokszor csoportjainkban is, akik képtelenek a befogadásra. Gyökössy Endre „Életápolás" című könyvében leírja egy külföldi templomban szerzett vasárnapi élményét: hogyan versenyzett előbb az öreg orgonával egy modem fúvósötös, hogyan olvasta fel a szószékről vallásos értekezését a lelkész, hogyan zümmögte az éneket a fehérhajú, gyér gyülekezet, s hogyan távoztak az emberek a templomból lehajtott fejjel, ki jobbra, ki balra. „Templomban voltam, de közösségben nem" — állapítja meg. Egyházközségeink jellemzői: vasárnaponként színházi egymásmellettiség, megszólíthatatlanság, a némaság megszokott. Közösség helyett közönség, prédikáció helyett produkció. A kereszténységgel éppen csak ismerkedő aligha érezheti jól magát ebben a miliőben, képtelen integrálódni az egyházba, tátogó hiányérzetet él meg, amelynek nyomán megfosztjuk a kapcsolatban növekedés lehetőségétől. Pedig a névtelen nevet, az otthontalan otthont szeretne, az önazonosságában bizonytalan válsághelyzetéből szeretne kilábalni. Az egyház közösségébe való integrálódás plébániánkon az ún. keresők csoportjában valósul meg leghatékonyabban, ahol egy-egy közösség két tagja végzi az előkészítést. Nemcsak oktatnak, hanem tudatosan közösségbe építik a résztvevőket. Segítségül, háttérként megvan a befogadó közösség is, amelynek tagjai jelen vannak az ünnepélyes keresztelőn illetőleg elsőáldozáson. Ők készítik elő a szentmisét követő agapét is, amelyre az újonnan megkeresztelteken, ill. felnőtt elsőáldozókon kívül a hozzátartozóit is meghívják. 175 •
