Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: A keresztény család

nak, nem is kell adniuk gyermekeiknek, akkor családi életük — Bemard Häring szavá­val élve — „funkcióhiányosságban" szenvedne. A keresztény szülőnek — egyéb köteles­ségein kívül — arra is ügyelnie kell, hogy gyermekeinek lelkében kibontakozáshoz se­gítse a keresztség szentségében beléjük oltott hitet, hogy közreműködjék gyermekeinek érett, nagykorú kereszténnyé válásán. E feladat elvégzésénél a lelkipásztor ugyan segít­ségére siet, de egyetlen papi szó, semmiféle lelkipásztori igyekezet sem pótolhatja a szü­lői, a családi légkör nyújtotta nevelő hatást, az atyai-anyai tanító szót, jó példát. Krisztus szavai a keresztény családi közösségre is vonatkoznak: „Ahol ketten-hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük" (Mt 18,20). Urunk szavait már a há­zastársakra is vonatkoztathatjuk, de fokozottan elmondható ez a tagjaiban gyarapodó keresztény családról, ahol gyermekek veszik körül az imádkozó, életüket Őfelé irányító szülőket. Az ilyen család: közösen imádkozó, könyörgő, hálát adó kis keresztény gyüle­kezet. A Krisztus-közeiben élő család a keresztény életstílust tárja a világ elé, s egyszer­smind biztosítéka a házastársak egymás iránti hűségének és szeretetének, a gyermekek lélekben és igazságban való növekedésének. A „keresztény család iskolájába" járó min­den férfi és nő, minden gyermek a közös asztali áldástól az adventi együttes kis-Jézus- várásig, a nagyböjti közös keresztútjárásig — dolgos és imádságos együttlétben növek­szik és erősödik „bölcsességben és kedvességben Isten és emberek előtt" (Lk 2,52). A „keresztény élet iskolájáról" szólva arról sem feledkezhetünk el, hogy a látszatra egymással alig összefüggő két szentség, a házasság és az egyházi rend szentsége szoros kapcsolatban áll egymással. Valóban így van, hiszen a családi élet ölén születik és erősö­dik Krisztus meghívott szolgáinak hivatása. A házastársak pedig, akik gyermeküket Is­ten szolgálatára adják át, Isten országának terjesztő, erősítő, gazdagító munkájában köz­vetve maguk is részt kapnak. Minden papi pályára lépő fiatal a családi szentélyből lép Isten oltárához, az újszövetségi áldozat szentélyébe. A szemináriumok és kolostorok üresen állnának, az egyházirend felé tartók sora megritkulna — és ahol már így van, az okot nem utolsó sorban ebben kereshetjük —, ha nem lennének földünkön elégséges számban keresztény családok. Olyanok, melyek a történelem során számtalan kiváló embert állítottak a haza, a társadalom szolgálatába és vezettek el az Úr oltárához. iÉ ÍÉ rE Isten bölcsessége úgy akarta, hogy a házasság — két szerető emberszív felbonthatatlan élet- közössége — előképe legyen a „Bárány menyegzőjének", melynek jegyese, az egyház „szent és szeplőtelen" (Ef 5,27). A keresztény házasság és a belőle sarjadó családi élet is ezt az isteni frigyet igyekszik minél tökéletesebben a világ elé tárni. Amint Krisztus és az egyház kapcso­latában is sajátos módon az öröm és fájdalom váltják egymást, ugyanúgy a keresztény csa­ládi életben is az öröm- és bánatkönnyek teszik vidámmá vagy szomorítják el az emberszí­veket. Amint azonban a „jegyes", az egyház folyamatosan halad a Bárány örök menyegző­jének ünnepe felé, éppúgy törekszenek a keresztény házastársak is az örök beteljesülés bol­dogsága felé. E hosszú és érlelő folyamatban a keresztény család tagjai — az öröm és a szo­morúság váltakozásában, fizikailag esetleg távol egymástól, de lélekben együtt maradva — tudatosan igyekeznek örök céljukhoz. A földi együttélés órái, napjai, évei gyakran nehezek, küzdelmekkel terhesek. De az út végén Krisztus várja az egymáshoz és őhozzá hűséges csa­ládtagokat. Ő, aki kegyelmének erejével támogatta a család minden tagját, hogy a földi har­cot győzelmesen megvívóknak átnyújtsa a pálmát. A keresztény család élete, jóllehet mélyen ereszti gyökereit a Teremtő által megszentelt tradíció talajába, a mindennapi mának kihívásait, feladatait sem téveszti szem elől. A jónak és helyesnek ítélt új ad számára mindig lendületet, friss erőt, hogy a változó társadalmi, gaz­dasági, kulturális környezetben is változatlanul keresztény család maradhasson. Életének, törekvéseinek, jövőjének biztonságot adó alapja azonban mindig Krisztus marad, akinek tá­mogató segítsége, kegyelmi erőforrásai a végső célhoz, az élet teljessége felé vezetnek. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom